nyegleség
nyegleség főnév -et, -e [ë, e] (többes számban ritka)
1. A nyegle melléknévvel kifejezett (emberi) tulajdonság. A nyegleség mindig ellenszenves. Ezt a krumplit megkóstolhatja, Vilma kisasszony – … mondta az alszolgabíró, de mint elbeszélésünk folyamán kiderül: nem nyegleségből. (Krúdy Gyula) || a. Vkinek, vminek nyegle volta, természete. Beszédének, modorának, viselkedésének nyeglesége. Nyeglesége kibírhatatlan. Letörjük a nyegleségét. Valami kis nyegleség mutatkozott Gyurin … Különös, fumigáló hangon beszélt, rosszul leplezte fölényét. (Mikszáth Kálmán)
2. Ennek megnyilvánulása: nyegle cselekedet, beszéd stb. A közönség már torkig van nyegleségeivel.
3. (elavult, irodalmi nyelvben) Szemfényvesztés, szélhámosság. Az ember akárhová ment, mindenütt asztalt … táncoltattak, a bútorokba idézett szellemnek kopogni kellett a kérdésre … Az egész tüneménynek kilenctized része nyegleség. (Jókai Mór) Gyűlöli az irodalmi nyegleséget és üzérkedést. (Gyulai Pál)
