nyegle
nyegle [e-e] melléknév és főnév
I. melléknév ..lén, ..lébb
1. (régies) Kérkedő, dicsekvő, fennhéjázó <személy>. Nyegle férfi … magát Dicséri egyre, joggal-jogtalan. (Arany János–Arisztophanész-fordítás)
2. Öntelten, kihívóan hányaveti, éretlen, ill. nagyképűen hetyke <személy>. Nyegle ficsúr; nyegle grófi ivadék. [A báró] nyegle fráter, testben, lélekben satnya s amellett fennhéjázó, önhitt és bolond. (Mikszáth Kálmán) Érzéki asszonyok, . nyegle divatbábok, üresfejű katonák keringtek tarka zűrzavarban. (Ady Endre) || a. Ilyen személyre jellemző <magatartás, megnyilatkozás, ill. ennek kifejező eszköze>. Nyegle viselkedés, modor; nyegle hang. A démon örökös kacajjal Csábitva, nyeglén jár elől. (Reviczky Gyula) Nagyon örülök! mondá nyeglén raccsolva … (Mikszáth Kálmán)
3. (régies) Csaló, csalárd <személy>. Az író nyegle könyvárus nyerészkedő segédkezése mellett küldi művét világba. (Madách Imre) Hadd ne halljak nyegle művészt, Hazug költőt, szónokot! (Gyulai Pál)
II. főnév ..lét, ..léje [e]
1. Nyegle (1–2) személy, főleg férfi. A nyegléket sosem bírta. Üsd a nyeglét, ne kíméld a botot. (Arany János–Arisztophanész-fordítás)
2. (elavult, irodalmi nyelvben) Szélhámos, szemfényvesztő, sarlatán. Egy nyegle, talyigán, trombitaszóval, tömegtől környezve megjelen, s a szín közepén megáll. (Madách Imre) Elhitte a szédelgő nyeglének, hogy az neki egy forintból kettőt tud csinálni. (Jókai Mór)
