megtér [1]
megtér [1] tárgyatlan ige
1. (tájszó, irodalmi nyelvben) Rendsz. huzamosabb idő múlva v. nagy távolságból visszatér vhova. A véres harc után Megtértek a hódítók. (Berzsenyi Dániel) Hogyha egyetemi esztendeid elteltek, együtt térünk meg apám házához. (Eötvös József) || a. (régies, irodalmi nyelvben) Visszajön, visszaérkezik. Királyi múlatság erdőkben sétálni, …Friss források mellett űlni, Ebédre megtérni. (Faludi Ferenc) Estennen [= estére] megtérvén haza, Nem fogad váró lény meleg szava. (Tompa Mihály) Toldi meg is tére hamar a kobzossal. (Arany János) || b. (tájszó) Visszafordul, megfordul. Millióra… gyakorolni akarta a hatalmát, …hazakergetni a vihart. – Állj meg! Térj meg! – kiált a szél ellenébe fordulva. (Jókai Mór) || c. (átvitt értelemben, régies, irodalmi nyelvben) Megtér atyáihoz, őseihez: meghal.
2. (átvitt értelemben, vallásügy) Életének addigi irányával szembefordulva, azt megtagadva új, hívő életet kezd. Mint látom, itt a jókedv elborúlt… Talán bizon valaki fél közöttünk, Vagy épen megtért. (Madách Imre) Halld az Egek Urának Istenének | kemény szózatját, nagy Ninive, térj meg. (Babits Mihály) || a. (átvitt értelemben, irodalmi nyelvben) Gyökeresen megváltozik, megjavul. Majd holnap tán nem lesz idő megtérni, Korrigálni az ősi nagy hibát. (Ady Endre) || b. (vallásügy, történettudomány) Keresztény hitre tér. A pogányok megtértek. || c. (vallásügy) <Katolikus szóhasználatban:> visszatér a katolikus egyházba.
Szólás(ok): (tájszó, tréfás) aki megtér, üdvözül: <annak mondják, aki félútról visszatér oda, ahonnan már egyszer eltávozott>.
megtérő; megtért.
