magánhangzó
magánhangzó főnév
1. (nyelvtudomány) Olyan (szótagot alkotó) beszédhang, amelynek képzésében az a legfontosabb mozzanat, hogy a változó méretű, viszonylag nyitott szájüreg mint rezonátor a gégefőben keletkezett, rendsz. zörej nélküli hangnak sajátos színezetet ad (pl. a, á, e, é, o, u). Hosszú, rövid magánhangzó; ® kemény magánhangzó; ® kettős magánhangzó; labiális magánhangzó; ® magas magánhangzó; ® mély magánhangzó; palatális, veláris magánhangzó; magánhangzók és mássalhangzók; magánhangzó kihagyása ¬; a magánhangzók hasonulása, illeszkedése, váltakozása. Nevek | érdekeltek, … És furcsa szavak, | melyekben sok mássalhangzóra csak | egy magánhangzó jut. (Szabó Lőrinc)
2. Ennek írott v. nyomtatott jele, betűje. Írj föl a táblára néhány magánhangzót!
Szóösszetétel(ek): magánhangzó-kihagyás; magánhangzó-nyújtás; magánhangzó-rendszer; magánhangzó-rövidülés; magánhangzó-torlódás.
magánhangzójú; magánhangzós.
