kikandikál
kikandikál tárgyatlan ige (bizalmas)
1. <Ember, állat> vhonnan, vmi mögül lopva, kíváncsian kinéz, kifelé kandikál; kikukucskál. Kikandikál az ablakon. Az őzek kíváncsian kandikálnak ki az erdőszéleken. (Mikszáth Kálmán) Kikandikálok a folyosóra, már üresedik, fehér köpenyes orvos ballag lassan. (Karinthy Frigyes)
2. (átvitt értelemben) <Vmely tárgy> vhonnan v. vmi mögül kissé kiáll, kilátszik. Kikandikál a zsebéből a pipa. Feszült rajta fehér köpenye, felső zsebéből kikandikált az elmaradhatatlan szívhallgató. (Kosztolányi Dezső) A fején … kendő volt hátrakötve, s egy-két barna hajfürtje kikandikált. (Móricz Zsigmond) || a. (átvitt értelemben) <Fénylő, világító test, ill. ennek fénye> halványan, csak félig-meddig látszik ki vmi mögül. A hold kikandikál a felhők mögül. Ablakokból itt-ott oly hivólag Kandikál ki egy-egy mécsvilág. (Petőfi Sándor)
kikandikálás; kikandikáló.
