ki [1]

Teljes szövegű keresés

ki [1] névmás, kérdő, vonatkozó, határozatlan és általános
I. kérdő (főnévi) -t, -je [e] (csak személyre vonatkoztatva)
I. <Főleg érzelmileg nem színezett mondatban.>
1. <Minden szóba jöhető, elképzelhető személy közül> melyik személy?, mely személy? Kinek a fia v. ki fia? Ki járt itt? Ki túrta össze az asztalomat? Kivel mész sétálni? Kiket hívtál meg?  El kéne indulni, Meg ké’ házasodni, De még az a kérdés, Kit kéne elvenni? (népköltés) Ki volt tanítód? hol jártál iskolába? (Petőfi Sándor) „Gyilkosa hát nem ez … újra nem ez.” | „Hát ki? … ” riad fel Bárczi sötéten. (Arany János) Gerjedt lelkemnek ki látta valóját? (Ady Endre) –11 <Kettős v. többszörös kérdésben.>  Repül a nehéz kő: ki tudja hol áll meg? Ki tudja hol áll meg s kit hogyan talál meg? (Arany János) Így egy percig se élhetünk egy fedél alatt, …azt se tudván, hogy melyik malac ki ökre. (Mikszáth Kálmán) Nő- s férfié, egyforma köntösünk… | mi nem kérdezzük, hogy melyik kié. (Babits Mihály) || a. (bizalmas) (egyes számú állítmánnyal) <Több, ill. sok személy mindegyike iránt érdeklődve, mindegyikének megnevezését várva:> melyik személyek?, kik? Ki mindenki? Ki mindenki volt ott? Ki mindenkit láttál az estélyen? Ki mindenkinek adtál a képekből?  Utáltam a kopasz bárót …, aki mindig az ő lumpolásairól beszélt, … meg arról, ki mindenki volt hajdan jó barátja. (Babits Mihály) || b. Ki más: a) az említetten v. föltételezetten kívül még ki? Ki más volt ott? b) melyik más személy, mint az említett v. föltételezett? Ki más lehetne, mint …  A … doktort keresem … – Ki mást is keresne. (Móricz Zsigmond)
2. Bizonyos ismert kisebb csoportnak melyik tagja? Na gyerekek, ki hozza ide nekem a térképet? Közületek ki volt a gyűlésen? Ki hiányzott a meghívottak közül?
3. <Személyt ábrázoló képre, szoborra vonatkoztatva, az ábrázolt személy kilétét, a valóságos személyt tudakolva:> melyik <élő v. holt> ember?, kicsoda (2)? Ki az ott a képen?
4. (rendsz. állítmányként v. állítmány névszói részeként) <A jelenlevő, a szóban forgó, nem eléggé ismert v. távollevő, ismeretlen személy> származását, jellemét, társadalmi helyzetét stb.-t tekintve: miféle ember? Ki maga? Ki ez? Kid neked ez az ember?: milyen rokoni v. egyéb, érzelmi kapcsolatban vagy vele? Ki fia, borja v. ki tehene, borja? Ki ez a Jóska, barát vagy ellenség? Ki lehet ez az ember?  Vajh ki ő, és merre van hazája? (Vörösmarty Mihály) Ki vagyok? sehonnai, Se országom, se hazám. (Petőfi Sándor) Ki lehet, mit akarhat? Meg-megáll, be-bekémlel az udvarokba. (Mikszáth Kálmán) Az idegen … megszólalt: – Illenék megmondanom, hogy ki vagyok. (Gárdonyi Géza) –41 <Kettős v. többszörös kérdésben.>  Kedvvel hallgatta a pletykáikat…, hogy melyik társa ki volt, mi volt, mielőtt belépett a szerzetbe. (Gárdonyi Géza) || a. (népies) <A szóban forgó személy nevét tudakolva.> Kinek hívják: hogy hívják?  Téged pajtás kinek hínak? | Engem hínak Rab Jóskának. (népköltés) Ejnye öcsém, azt se kérded, kinek hínak, | Ha hallottad hírét a vén Rozgonyinak … (Arany János)
II. <Érzelmileg színezett mondatban, gyak. a kérdő jelleg háttérbe szorulásával.>
1. <Csodálkozó kérdésben.> Kit látnak szemeim?!: te vagy itt?!; valóban ön van itt?!  Hohó, kit látnak szemeim? (Ambrus Zoltán) Stockholm felé | Sigrid fölébred és hahó – ki áll a pályaudvaron? (Kosztolányi Dezső)
2. <Harag, bosszúság, felháborodás kifejezésére; gyak. értelmezőszerű nyomósító szóval; ez a nyomósító főnév ma rendsz. névelővel áll; névelő nélkül régies.> Ki a fene lármáz már megint? [Sándor azt üzeni, ne merj a szeme elé kerülni.] – Hát ki az a Sándor, hogy úgy fenyegetőzik? –21 <Ragozás esetén a ki ragozatlanul, az értelmezőszerű nyomósító szó ragozva.> Ki a fenétől hallottad?
3. (kérdő v. felkiáltó hangmenettel) <Választ nem váró, általánosan tagadó közléshez hasonló értelmű kérdésben, főleg méltatlankodás, rosszallás kifejezésében; a magától értetődő felelet: senki!> Ki látott már ilyet! Ki hallott olyat, hogy …?! Ki hinné?  Ki tudja, mikor üt rajtad az ellenség? (Petőfi Sándor) Repül a nehéz kő: ki tudja hol áll meg? (Arany János) Ki értené, ha fölkiáltanék, | vagy porba hullnék? (Kosztolányi Dezső) –31 <Ugyanilyen mondatban, megszorító kiegészítéssel.> Ki volna őszinte, ha én nem?  Ki legyen szolíd diák, ha az nem, ki maga is tanár lesz? (Babits Mihály) Segíts, Szerelem!… | Kínt is kéjjé olvasztva erőt ki adna, ha nem Te nekünk? (Babits Mihály) –32 <Értelmezőszerű nyomósító szóval; e szó ma rendsz. névelővel áll; névelő nélkül régies.> Ki a csoda számított erre?! Ki az ördög hitte volna?!  Ha elhagyott, ő bánja meg, Ki a fene sajnálja meg. (népköltés) Tél apó! Ki ördög hítta kelmedet…? (Arany János) Ugyan menj már a bogaraiddal! Ki manó utazik manapság hintón? (Krúdy Gyula) –33 <Ragozás esetén; a ki ragozatlanul, az értelmezőszerű nyomósító szó ragozva.> Ki a fenének jutna ilyesmi eszébe!  Ki az ördögnek jutna eszébe az a gondolat, hogy annak a rongyos falucskának védelmére építették volna a sastanyát a vár építői. (Krúdy Gyula) –34 <Formálissá vált kifejezésben, a határozatlanság körülírására.> Ki tudja ki (, mi, hol, honnan, hová stb.).  Adott is el hat ezüstkanalat, egy zsák kávét meg ki tudja, mi mindent a városban… (Gárdonyi Géza) Ki tudja, kihez húz ez az ember! (Gárdonyi Géza) –35 <Hasonló kifejezésben, eredetileg mellékmondatban.> Isten tudja ki. || a. <Méltatlankodó kifejezésben, sértőnek tartott címzés, megszólítás visszautasításában.>  Nekem is egy kriglit cimbora! – Miféle cimbora! Ki itt a cimbora! Hunnen [= honnan] vóna nekem ilyen rongyos cimborám! Nagygazda az én vejem! (Móricz Zsigmond)
4. Ki tudja? v. vagy ki tudja?: <kételkedés kifejezésére.> Ki tudja, talán egyszer még jó is lesz, hogy most érte a fiút ez a csapás, nem pedig később! || a. (kissé tréfás) Vagy ki tudja?: <ellenvetésként:> lehetséges, hogy éppen az ellenkezője igaz.
II. kérdő (melléknévi) (csak személyre vonatkoztatva) (ritka, népies)
1. Melyik (II)?  Mi újságok vannak otthon? … Ki lányok mentek férjhez a tavasz óta? (Gárdonyi Géza)
2. Miféle?, melyik?  Hol van olyan ember, aki kendnek a szép szeméért ilyen fundációt [= alapítványt] tegyen? … Ki bolond az? (Móricz Zsigmond)
III. vonatkozó (főnévi) (személyre, ritk. állatra, tárgyra, dologra vonatkoztatva) (közmondásokban régies, egyébként gyak. választékos)
1. A vele kapcsolt alanyi, tárgyi, határozói mellékmondatban közelebbről meghatározott, olykor a főmondatban mutató névmással megjelölt személy; aki (3). Ki a Tisza vizét issza, vágyik annak szíve vissza. Ki korán kel, aranyat lel.  Piros alma kigurult a sárba, Ki felveszi, nem teszi hiába. (népköltés) Kik szabadon éltek haltak, Szolgaföldben nem nyughatnak. (Petőfi Sándor) A Szajna nem barbár folyó … Partjain kik élnek, csöndesek és banálisak nem maradhatnak. (Ady Endre) Kedves az alkony annak, ki szeret. (Babits Mihály) || a. Van v. nincs ki … : van v. nincs olyan ember, aki … Nincs, ki megegye az ebédet. –a1 <Főnévi igenévvel kapcs., a vonatkozó érték elhalványulásával.> Nincs kihez szólnia.  Már nem volt kiért harcolnia … (Krúdy Gyula)
2. (népies) A vele kapcsolt alanyi, tárgyi, határozói mellékmondatban közelebbről meghatározott tárgy, dolog; ami (1).  Hozzá es [= is] fogának magos Déva várhoz. | Kit délelőtt raktak, délután megomlott [= összeomlott]. (népköltés)
3. A vele kapcsolt jelzői mellékmondatban közelebbről meghatározott v. jellemzett s a főmondatban gyak. mutató szóval jelzett személy; aki (1).  Horváth Miklós … professzor volt … és olyan szegény ember, mint a többi kollegák, kiket az istenek gyűlölnek. (Mikszáth Kálmán) Jönnek ide büszke urak, kiké minden földi jó, s ráadásul elkívánják szegény kukás legények leendő feleségeit is. (Ady Endre)
4. (népies) <Állatra v. dologra vonatkoztatva:> amely (II. 1).  Most indulok olyan útra, Kiről többet ne várj vissza. (népköltés) Rémlik, mintha látnám termetes növését, … | Hallanám dübörgő hangjait szavának, | Kit ma képzelnétek Isten haragjának. (Arany János) Eleven kancsó, életé, | kiben a nagy elixir áll … (Babits Mihály)
5.* <Nem valóságos jelzői mellékmondatban, amelynek cselekménye később következik be, v. ellentétet fejez ki, mutató névmás v. személynévmás helyett> (s) az; (s) ő; aki (2).  Kacagtak a leányok a lakodalmán … Jutka talán a legcsengőbben, ki pedig tizenöt tavaszt látott még csak e kacagnivaló életben. (Ady Endre)
Kerülendő szó vagy kifejezés.
6. <Értelmező mellékmondat bevezető szavaként:> aki.  Lucifer volt e gátnak a neve, Ki a tagadás ősi szelleme. (Madách Imre)
IV. határozatlan (főnévi) (személyre, ritk. állatra, tárgyra, dologra vonatkoztatva)
1. (elavult, költői) <Ha v. mikor kötőszóval bevezetett mellékmondatban:> valaki.  Ha ki tudja, mért nem mondja, Merre van az országútja? (népköltés) Odakünn az öreg, ha ki útját állja, Kilenc szobán keresztül döfi, taszigálja. (Arany János) Ha kinek Isten úgy tartotta, | Hogy élnie kell, … Álljon … minden rossz hitnél jobba. (Ady Endre)
2. <Páros használatban v. ritk. többszörösen ismételve.> Ki …, ki … (, ki…): <személyről:> némelyik …, némelyik … (, némelyik..); (az) egyik ember …, (a) másik ember … (, a harmadik..); van olyan, aki …, van olyan, aki … Ki erre, ki arra szaladt. Ki írt, ki olvasott.  Mert ezt kétségtelen forrásból (Ki más után, ki hallomásból) Az ifjuság vallotta szentnek. (Arany János) A társaim mind kezet szorítottak velem. Ki cukrot adott, ki tollat, ki ceruzát. (Gárdonyi Géza) A vendégek elszéledtek, ki kocsin, ki … a sötét hegyen át. (Babits Mihály)
3. (népies) <Hasonló használatban.> Ki …, ki … (, ki…): <állatról, tárgyról, dologról:> (az) egyik (állat, tárgy, dolog) …, (a) másik …, (a) harmadik …; van olyan, amelyik …, van olyan, amelyik …  Szomorú fűzfának Harminchárom ága, Arra reá szállott Harminchárom páva. | Ki ződbe, ki kékbe, Ki fődig fehérbe, Csak az én éldessem [= édesem] Tiszta feketébe. (népköltés) S amint az óra, csengve, bongva, Ki véknyan üt, ki vastagon, … Kél egy-egy árnyék a habon. (Arany János) Vegyes színű papirosok, ki fehér, ki sárga, imitt-amott egy kék lap is. (Gárdonyi Géza) Mi lett volna belőletek, kedves fáim? Ki elvesz sivatag homokban, kit kitör a szélvész, ki felnövekedik görcsös girbe-gurbán … (Móra Ferenc)
V. általános (főnévi) (irodalmi nyelvben) Ki se(m): <a tagadás általánosítását kevésbé hangsúlyozó kifejezésként:> senki.  A Teca elveszett. Hova lett, ki sem tudta. (Tömörkény István) Most kit se bánt, s ki szenvedt vagy sirt érte Odaölelné beteg, rossz szívére. (Ady Endre)
VI. <Kérdő-vonatkozó-határozatlan névmással v. ilyen határozószóval kapcsolatban.>
1. <Általánosító értelmű közlésben:> minden egyes személy; mindenki; ki-ki. Ki merre ¬. Ki mit (hol) talál, azé. Futott, ki merre látott. Kinek mije van, szedje össze! Ütötte, kit hol talált.  Adj Uram, kinek mit szeret: | az éhezőnek kenyeret, | a szomjazónak hűs italt. (Babits Mihály) Meg is fizettem, kinek ahogy mérte. (József Attila) –11 <Közmondások kedvelt bevezető szókapcsolataként.> Ki mint …, úgy … : mindenki v. minden ember úgy …, amint v. ahogy(an) ..; ki hogy …, úgy … : mindenki úgy …, ahogy v. amint …; ki mit … : mindenki (azt) amit … Ki mint vet, úgy arat. Ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát. Ki mit főzött, egye meg.
2. (népies) <Tárgyra, állatra vonatkoztatva:> mindegyik a szóban forgó dolgok közül.  [Aranyaimhoz.] Nosza, ki hogy segítni tud, Segítsetek. (Arany János)
3. <Kérdésre adott feleletben, állandósult szókapcsolatokban, igei állítmány nélküli mondatban, mondatértékű v. tagmondat-értékű kifejezésben, meg nem határozott, ill. esetenként váltakozó személy jelölésére.> [Mit adtál a győzteseknek?] – Kinek mit: egyiknek ezt, másiknak azt.
4. (népies) <Tárgyra, állatra vonatkoztatva, kérdésre adott feleletben:> melyik. [Hogy kel a dinnye?] – Ki milyen!: az ára aszerint alakul, hogy melyik jobb, melyik rosszabb. [Hogy volt a tojás?] – Ki hogy: a nagyobb drágább, a kisebb olcsóbb. [Hogy bírták a disznók a szállítást?] – Ki hogy, a gyengébbek leromlottak.
Szóösszetétel(ek): aki; akárki; bárki; mindenki; valaki.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT