kenet [2]
kenet [2] [e-e] főnév -et, -e [ë, e]
1. (régies) Kenőcs. Drága füst, ír és kenet Illatozza a leget. (Tompa Mihály) Fejem, ni! drága jó kenettől Tündöklik. (Arany János–Arisztophanész-fordítás)
2. (orvostudomány) <Mikroszkopikus vizsgálat céljára> váladékból, lepedékből vett és a vizsgáló eszközre kent kisebb mennyiségű anyag.
3. (vallásügy) Utolsó kenet: <a katolikus egyházban> az a szentség, amelynek feladásakor a pap súlyos beteg testének egyes részeit (szem, fül stb.) szentelt olajjal kereszt alakban megkeni, és imát mond érte. Vkinek ® feladja az utolsó kenetet. A pap kérdette [Rákóczitól] …, ha akarja-é felvenni az utolsó kenetet? Intett szegény, hogy akarja. (Mikes Kelemen)
4. (átvitt értelemben, ritka, választékos) A beszélő hanghordozásában kifejezésre jutó áhítat. Imádkozni egyáltalában nem tudok, nincs abban semmi kenet, semmi buzgóság. (Tompa Mihály) Az emír újra kezdé a virágos szókat, ájtatos kenettel ejtve beszédét. (Jókai Mór)
Szóösszetétel(ek): kenetolaj.
