kéjes
kéjes [ë v. e] melléknév -en, -ebb [e, e]
1. Kéjből, főleg nemi kéjből fakadó v. ezt kísérő. Kéjes érzés; kéjesen csókol, ölel, simogat vkit.
2. A nemi kéj vágyától áthatott, ilyen vágyat kifejező, ébresztő. Kéjes mosoly, mozdulat, pillantás.
3. (rosszalló) Kárörömből, kielégített bosszúból, mások kínján érzett kéjből fakadó, azt tükröző, abból származó. Kéjes arccal nézi ellensége vergődését. Micsoda kéjes diadal!
4. (irodalmi nyelvben, túlzó) Különlegesen finom élvezetet, kéjt szerző, előidéző. Kéjesen csiklandozta … a balzsamos levegő. (Mikszáth Kálmán) Langy szellő kel s … | a szőnyeg bolyhát csiklandozta kéjesen. (Babits Mihály–Poe-fordítás) A forróláz … inkább kéjes borzadásnak tűnt fel előttem, s szinte kívántam, hogy újra érezzem. (Móricz Zsigmond)
kéjesség.
