instál
instál ige -t, -jon, (tájszó) istál (népies, régies)
1. tárgyas Alázatosan v. esedezve kér, nagyon kér vmit. Még azt is instálom minden alázatossággal, ne szóljon senkinek az egész dologról. (Eötvös József) Eljöttem, hogy bocsánatot instáljak. (Mikszáth Kálmán) || a. tárgyatlan (gyak. -t ragos mértékhatározóval) (ritka) Könyörög, esedezik. Nála nem sokat kellett instálni egy kis gorombaságért. (Jókai Mór)
2. (tárgyas igealak tárgy nélkül) Instálom (alássan): <udvarias beszédben, kül. akkor, ha vkihez odafordulnak:> kérem (szépen). Jöjjön csak, instálom. Én nem így értettem, instálom.
instálás; instáltat.
