hörög
hörög ige hörgök, -tem [e], hörgött, -jön
1. tárgyatlan <Súlyos beteg, sebesült, haldokló ember, állat önkívületi állapotban v. fájdalmában nyitott szájjal, nehezen lélegezve, lihegve> a horkoláshoz hasonló, elnyújtott, mély, rekedt hangot ad, hallat. Hörög a leszúrt disznó. Szegény, már csak hörgött a rossz tüdejével. A katona hörgött és jajgatott, szeme kifordult. (Karinthy Frigyes) || a. tárgyas Végsőt v. utolsót hörög: <haldokló> utoljára ilyen hangot hallat. Kinos harc után, A nyomorult végsőt hörög. (Tompa Mihály) || b. tárgyatlan Hörög a melle, a tüdeje: <a légutak megbetegedése miatt> lélegzés közben ilyen hangot ad. Hatalmas melle … hörgött, mint egy gépház. (Babits Mihály) || c. tárgyatlan (átvitt értelemben, irodalmi nyelvben) <Vmely jelenség, indulat> szaggatott, harsogó hangot ad, ilyen hangban nyilatkozik meg. Nekem egyforma, az én fülemnek, Ha kéj liheg vagy kín hörög. (Ady Endre) Fénybe, ködbe, kéjbe, könnybe | küzdve, nyögve és hörögve | … kél az est. (Kosztolányi Dezső)
2. tárgyas Kínlódva, szakadozottan lihegő, mély, rekedt torokhangon mond vmit. Utolsó szavait már szinte hörögte. „Jós!” – hörögtem – „választ kérek!” (Babits Mihály–Poe-fordítás)
Igekötős igék: elhörög; felhörög.
