hány-vet
hány-vet ige hányt-vetett, hányjon-vessen
1. tárgyas Kímélet nélkül, gondatlanul ide-oda dobál, rendetlenül össze-vissza hajigál vmit. Haragjában hányja-veti, ami kezébe akad. Holmijait a szobában ide-oda hányta-vetette. Mintha egy légió ördög hányt-vetett volna odabenn mindent halomra. (Jókai Mór) || a. (tárgy nélkül) (ritka) Egyiket [= fegyvert] letette másikat fölvette, Hányt-vetett; – csinált a hajdani rend végett A szobában szörnyü nagy rendetlenséget. (Arany János) || b. tárgyas <Háborgó, erősen hullámzó víz> ide-oda dobál vmit. A vihar hányta-vetette a csónakot. || c. (átvitt értelemben) Sors, életemnek haragos dajkája, Te vagy, ki sajkám ugy hányod-veted. (Petőfi Sándor)
2. Hányja-veti magát: a) <ember, főleg beteg v. gyermek a láztól, fájdalmában, dühében v. makrancoskodásból> ide-oda dobálja testét; rángatózik, vergődik. A beteg hányja-veti magát az ágyon. Mi baja ennek a gyereknek, hogy így hányja-veti magát? b) (átvitt értelemben) kérkedve, hetvenkedve jár-kel, nyeglén viselkedik. Szóláshasonlat(ok): hányja-veti magát, mint polturás ® malac a garasos kötélen. Duna szigetében öklelődzik a cseh, … Kérkedik nagy fennyen, magát hányja-veti. (Arany János); c) <ló> fejét felkapva ide-oda ugrik, farol, ficánkol. Kemény szájú arab paripája hányta-vetette magát alatta. (Jókai Mór)
3. tárgyas (népies, rosszalló) Hányja-veti a farát: <nő> magát kelletve, feltűnően és visszatetsző módon riszálja a farát.
4. tárgyas (átvitt értelemben) <Élet, sors> ide-oda vet, dobál vkit. Nem tud megpihenni, hányja-veti a sors. Tündér szerencsénk kénye hány, vet. (Berzsenyi Dániel) Előre-hátra engem Az élet hányt-vetett. (Petőfi Sándor)
5. tárgyas (átvitt értelemben) <Tényállást, teendőt> minden oldalról megvilágítva fontolgat, tárgyal. Hányják-vetik a dolog állapotját. (Arany János) Petneházy azt hányta-vetette magában, vajon a Csepel-szigeten át, vagy … Óbuda felől lehetne-e biztosabban menekülni. (Jókai Mór) Éjszaka aztán … hányta-vetette életük sorát az asszony. (Móra Ferenc)
Igekötős igék: meghány-vet.
