fok [1]
fok [1] főnév -ot, -a
1. Szúró, vágó, metsző eszköznek tompább, életlenebb fele, vége, oldala. A kard, a kés foka. Elől rohant Klára pallosával, | S ütötte a tatárt élével, fokával. (Jókai Mór)
2. A tű, a balta, a fejsze foka: az a vége, amelyen lyuk van, ill. maga a lyuk. Nyálazta a cérnát. Bandzsítva trafálgatta [= próbálta eltalálni] vele a tű fokát. (Kosztolányi Dezső)
3. (földrajz) Szárazföldnek a tengerbe – ritk. szigetnek folyóba – nyúló kiszögellése. Északi fok. Te vagy nekem, veszett hajósnak | A Jóremény távol foka. (Juhász Gyula) || a. (költői) Hegynek, szirtnek kiálló v. (főleg tengerbe) előreugró része. Magas szirt fokán Egy puszta vár dőledez. (Berzsenyi Dániel) Bagoly sí a bérci fok közt. (Arany János)
4. (irodalmi nyelvben) A vár bástyájának kiszögellő, kiugró része. Vár fokára tűzöd a levágott fejet. (Arany János)
Szóösszetétel(ek): bástyafok; hegyfok; sziklafok; szirtfok; tűfok; várfok.
