cseng
cseng [ë] tárgyatlan ige -ett, -jen; -eni [ë, ë, e] csöng -ött, -jön (hangutánzó)
1. <Megütött keményebb fém, üveg v. ebből készült tárgy> magas, tiszta, kellemes, rendsz. hosszabb ideig hangzó s fokozatosan elhalkuló hangot ad. Cseng az arany, a harang, a pohár. Míg csengett, míg pengett nálam a sok tallér, … Voltam a dámáknál kedves gavallér. (Csokonai Vitéz Mihály) Süvít a golyó, cseng a kard. (Petőfi Sándor) Cseng a sarkantyújuk, kardjuk megcsörren a járdaszélen. (Gelléri Andor Endre) || a. <Emberi hang v. ritk. vmely megütött tárgy hangja> tisztán, magasan, dallamosan szól. Cseng a dal, az ének. Vidám kacaj csengett közelben. (Ady Endre) Csengett a hangom, mint valami úri kisasszonyé. (Móra Ferenc) || b. (választékos) <Emberi hangban vmely érzelem> fejeződik ki. ® Üresen cseng. Meggyőződés, határozottság cseng a hangjában. Őszinte … áhítat csengett hangjában. (Krúdy Gyula)
2. <Telefon, villanycsengő> éles, berregő hangot ad. Megint csöngött a telefonja. Ő azonban most letette a kagylót az asztalra, nem is válaszolt. (Kosztolányi Dezső)
3. Cseng a füle: külső inger nélkül a csengő hangjához hasonló zúgást vél hallani. Melyik fülem cseng? Csak füle csengett? képzeli? álmodja? (Arany János) Még napokig káprázott a szeme, csöngött a füle. (Kosztolányi Dezső) || a. (átvitt értelemben) Fülébe(n) cseng vmi: még most is hallani véli. Fülembe cseng e régi név. (Vörösmarty Mihály) [A dal] folyton a fülembe csengett. (Herczeg Ferenc)
Igekötős igék: felcseng; kicseng; összecseng; visszacseng.
