buzgó
buzgó melléknév -n (-an), -bb
1. Olyan, ami buzog (I. 1–3). Buzgó forrás, vér. Buzgó vérem hullatása … Nem esett volna ily hiába. (Arany János)
2. Buzgalommal dolgozó, tevékenykedő <személy>; lelkes. Buzgó hivatalnok, tanár. || a. Ilyen személyre, jellemző, vele kapcs.; buzgalomból fakadó, buzgalommal végzett <megnyilatkozás, tevékenység>. Buzgó igyekezet, lelkesedés; buzgón dolgozik, helyesel; buzgón rakja a tüzet. A Széchenyi István nevet csak buzgó hálával … emlegetendi minden magyar. (Kossuth Lajos) A rabok buzgón dolgoztak az étel elkészítésén. (Gárdonyi Géza) Buzgón irogatta emlékiratait. (Krúdy Gyula) Buzgón örvendeztem a kedves, otthonias tájnak. (Móricz Zsigmond)
3. Olyan <személy>, aki vallásos buzgalommal van tele. Buzgó katolikus, keresztény, protestáns, zsidó. Légy buzgó az imádkozásban és a szent mosdásban. (Gárdonyi Géza) || a. (vallásügy is) Vallásos buzgalomból fakadó; áhítatos, ájtatos. Buzgó ének, ima; buzgón imádkozik. Még jőni kell, még jőni fog Egy jobb kor, mely után Buzgó imádság epedez Száz ezrek ajakán. (Vörösmarty Mihály) Kezét összetette, Buzgón fohászkodva istent említette. (Arany János)
Szóösszetétel(ek): hitbuzgó; túlbuzgó; ügybuzgó; vakbuzgó.
