búsul
búsul [ú-u v. u-u] tárgyatlan ige -t, -jon
Bút, szomorúságot érez; szomorkodik. Búsul vmiért, vmin, vmi miatt. Búsul gyermeke sorsa miatt. (szójárás) Nagy a feje, búsuljon a ® ló. Szóláshasonlat(ok): búsul, mint a kárvallott ® cigány. Magyar ember már busúlt sok Századig. (Vörösmarty Mihály) Ott fönn, ahol most vén harang dalol, | Dugonics András búsult valahol. (Juhász Gyula) || a. Ne búsulj v. sose búsulj miatta: ne törődjél vele, vesd el a gondját!
Igekötős igék: elbúsul; nekibúsul.
búsulás; búsulgat; búsuló.
