belebújik
belebújik tárgyatlan ige, (régi, tájszó, irodalmi nyelvben) belebúvik. (ritka) belebú, belebúj
1. Belebújik vmibe: bújva behatol vhova, rendsz. vmely szűk v. kényelmetlen helyre, főleg azért, hogy elrejtőzzék. Belebújik a kéménybe, a szekrénybe. Úgy fél, hogy az egérlyukba is belebújna. Takarodjék el közülünk A gyáva, Bujjék bele a kemence Lyukába. (Petőfi Sándor) || a. Belebújik az ágyba: ágyba fekszik és magára húzza a takarót. A fiúk levetkeztek és belebújtak az ágyba. (Gárdonyi Géza) || b. (bizalmas) Belebújik vmibe: felvesz, magára ölt vmit. Belebújik a ruhájába, a cipőjébe. Belebújtok majd a német ruhába, Német szóval vezetnek a csatába. (Petőfi Sándor) Nyakába vette a felöltőjét, kezébe esernyőjét, belebújt sárcipőibe és szótlanul elindult. (Krúdy Gyula)
2. (átvitt értelemben, bizalmas, túlzó) <Személy vmely szemlélt tárgyba, főleg írott szövegbe> figyelmesen belemélyed. Belebújik a könyveibe; belebújik az étlapba. || a. (átvitt értelemben, túlzó) Majdnem belebújik vkibe: a) nagyon közel hajol vkihez. Majdnem belebújik az emberbe, ha beszél; b) nagy szeretettel, ragaszkodással veszi körül, igyekszik minden kívánságának eleget tenni. Vö.: bújik (5). Örömében majdnem belebújik.
3. (népies) Belebújik az ördög: a) <régi, babonás hit szerint> megszállja az ördög; a gonosz szellem költözik beléje. Vö.: bújik (6). Felelt rá az ördög: „ … Majd én belebúvok a király lyányába, Ejtem azt ördöngös nehéz nyavalyába.” (Arany János) Az ördög úgy vetette a kelepcét, hogy belebújt a János malacába. (Móra Ferenc) b) (átvitt értelemben) <főleg gyermek> izeg-mozog, nyugtalan; izgága.
Szólás(ok): ld. fúrólyuk.
belebújás; belebújó; belebúvó.
