aztán
aztán határozószó
I. 1. <Időhatározóként:> azután (1). Pór menyecske jött … Rám nézett át; aztán ment sietve. (Petőfi Sándor) Szél zendül az erdőn, – ott leskel a hold: Idekinn hideg éj sziszeg aztán. (Arany János)
2. <Időbeli és térbeli v. csupán térbeli sorrendre vonatk.:> azután (2). Az erdő szélén bokrok vannak, aztán nagyobb fák következnek. Lábainál egy kő alól víz szivárgott ki, … majd eltünt a földrepedésekben, vagy egy bokor alatt, aztán előbukkant odább. (Mikszáth Kálmán)
3. (nyomósítóként) <Érzelmileg színezett mondatokban fokozó, nagyító értelemben v. nyomatékos állítás, elismerés, dicséret kifejezésére (az utána következő szót hangsúlyozva); gyak. a már v. bizony szóval helyettesíthető, de ezeknél nyomatékosabb.> Ez aztán valami! Ez aztán az ember! Én aztán megmondtam neki! Ilyen diákot aztán édes-örömest elereszt az ember a keze alól. (Vas Gereben) Bízza rá fia nevelését; ha az nem önt belé lelket, akkor aztán senki sem. (Jókai Mór) || a. <Az előbbihez hasonló színezetű mondatokban főként látszólag dicséretet, de valójában rosszallást tartalmazó kifejezésben és ellentét, tagadás, tiltakozás fokozására; gyak. ugyan, bizony, éppenséggel szókkal helyettesíthető.> Ti aztán elintéztétek a dolgot (alaposan)! [Végzett valamit?] – Az aztán semmit. Én aztán nem írok neki.
II. (kötőszó-szerűen) (bizalmas) <Mellérendelt mondatok második tagjának bevezető szava v. önálló mondatnak a közvetlen előzményre utaló szava, az és, meg kötőszóval együtt v. azok nélkül.>
1. <Kapcsolatos mondatok kötőszavaként, az időbeli egymásután érzékeltetésére:> a megelőző mondatban foglaltak után; és, s; majd. Nálunk meghált, aztán reggel útnak indult.
2. (főként a meg kötőszóval kapcsolatban) Aztán meg v. meg aztán: <részletezésnek, felsorolásnak toldásszerűen kapcsolt második v. későbbi tagja előtt:> és (s) azonkívül (még). Kicsi volt, aztán meg v. meg aztán v. aztán sovány is. || a. (népies) <Felsorolásban, gyak. magyarázó természetű részletezésben, meg nélkül:> és, meg, továbbá. Vett papírt, aztán tintát, aztán ceruzát. Sok csomagja volt: egy kosár, aztán egy láda, aztán egy táska. Öten laktak a konyhában. A szegényasszony ura, … aztán a szegényasszony, aztán három apró gyerek. (Kosztolányi Dezső) || b. <Külön-külön mondatban részletezett gondolati tartalmak összekapcsolására; vmely előzménnyel szembeállított v. ellentétes részlet előkészítő szava:> viszont. Az aztán más kérdés, hogy …
3. <Lazább összefüggésben álló mondatok közt annak nyomósítására, hogy a gondolatmenetet tovább fűzzük, hogy szavainkat vmely előzményhez kapcsoljuk:> és, meg, hát. (Meg) aztán nem is így akartam. (Meg) aztán nincs is értelme, hogy … Aztán miért is várna rá? || a. <Főként párbeszédben, kérdő mondatok bevezető szava, és, hát kötőszóval együtt v. azok nélkül, ill. azokkal egyértékű szóként, a kérdésnek az előzményhez való kapcsolására.> [Egy kis mulatságon voltunk tegnap.] Aztán hogy mulattál? Aztán már az ilyenért is kicsapják a diákot? (Vas Gereben) „Mit fizettek neked a burkusok, amiért nekik hírt viszesz?” – „Hát, híre válogatja: van olyan, amelyikért ezer tallért … ” – „Aztán hány purdéd van otthon?” (Jókai Mór) || b. <Nyomatékos figyelmeztetés bevezetéseként gyak. hanem, de kötőszóval együtt:> de. Aztán el ne felejtsd! Aztán meg ne lássalak itt többet! Aztán írjatok! (De) aztán ott légy pontosan! Még egyszer kiváglak [a bajból], … hanem aztán azt se halljam, hogy apád vagyok. (Mikszáth Kálmán) || c. <Hosszabb-rövidebb beszélgetésre visszautalva, biztatást kifejező felszólító mondatok bevezető szavaként:> szóval, hát. Aztán csak maradj itt, míg visszajövök. Aztán ti csak mulassatok tovább!
4. <Ellentét kifejezésében, főként a mégis, ritkábban a de, azonban, pedig kötőszók szerepkörében, olyankor, amikor az ellentétet nem akarjuk kiemelni.> Ott se voltam, aztán engem okolnak a dologért. Sokáig nem történt semmi, ma aztán értesítést kaptam, hogy … Egy darabig csendesen ült, egyszer aztán felugrott. Milyen bolond kis lyuk! Aztán elég arra, hogy az embernek lelke elhagyja rajta keresztül a világot! (Jókai Mór)
5. <Vmely ismert v. előzőleg részletezett dolog következményét tartalmazó mondatban, rendsz. a második helyen:> tehát, hát. Így aztán minden rendbe jött. Most aztán búsultok, ugye? Most aztán leshetitek a jó szerencsét, amelyet elmulasztottatok. Ezért aztán, tyúk anyó, hát Jól megbecsűlje kend magát. (Petőfi Sándor) Mindebből aztán az következett, hogy roppant szerencséje volt a szerelemben. (Mikszáth Kálmán) || a. <Akkor, azután, most határozószóval együtt, ennek nyomósítására.> Akkor aztán lesheted, hogy mit kapsz. Azután aztán elmentünk a színházba. Most aztán menjünk. Akkor aztán jobban meggondolnák az emberek, hogy mit beszélnek … (Mikszáth Kálmán) Futott, ahogy bírt … Azután aztán szaladt utána mindig. (Tömörkény István)
III. (mondat értékű szóként) <Semmibevevést, nemtörődömséget jelentő kifejezésben, rendsz. csonka kérdő mondatokban, az és, a hát, na, (irodalmi nyelvben) nos szavakkal együtt, ritk. azok nélkül.> Na és aztán? hát aztán?: a) mi kifogásod ellene, mi közöd hozzá? b) mi történhetik, mi következik ebből? [Magadnak tartottad meg az egész csomagot?] – (Hát) aztán? Tíz talentumot kaptál …, tudom jól. – No s aztán? egy talentomért nem hallgatnál …? (Arany János–Arisztophanész-fordítás) Itthon van ő excellenciája a kancellár? – Nos aztán? kérdezé a kapus. (Jókai Mór)
