Kutya-macska barátság.
Kutya-macska barátság.
Nem éppen pozitív értelemben szokás emlegetni ezt a barátságot, pedig tkp. nincs szó gyűlöletről, már csak azért sem, mert ez a kifejezés emberi érzelmet jelöl. Legfeljebb arról beszélhetünk, hogy két ellentétes életmódú - és szokásaiban is nagyon különböző - ragadozó került össze az ember otthonában. Viszonylag természetes tehát, hogy ez a találkozás szinte mindig ellenséges, hacsak nem szoktak össze kölyökkoruk óta. Egyes tudósok szerint az ellenséges viszonynak a kutya az oka, mert eleve támadó magatartást tanúsít a macskával szemben; mások azt hangsúlyozzák, hogy a macska a kutyában a farkast látja, vagyis a félelmetes ragadozót.
Az említett okok mellett azt sem szabad elfelejteni, hogy a két faj közötti ellentéteket - ha voltak ilyenek egyáltalán - az ember már az ókortól fogva jó szemmel nézte, sőt egyenesen fejlesztette, bátorította, mert örömét lelte benne, hogy az állatok marakodnak egymással. A kutya - lévén falkában vadászó vadállat - szorgalmas kötelességből támadja a macskát. Ha egyszer is ráuszították, ezt mindig gyakorolni fogja, hogy kiérdemelje gazdája elismerését; a macska pedig, ha csak teheti: elmenekül. Ám ha kényszerhelyzetbe kerül, kétségbeesett szívóssággal és vakmerőséggel száll szembe támadójával. Különösen a kölykeit védelmező nőstény macska támad rendkívül elszántan: nekiugrik a kutya pofájának és karmával, fogaival ellenfele legérzékenyebb pontjait (szemét, orrát) igyekszik megsebezni. Az ilyen dühödt roham bizony nemegyszer megfutamodásra készteti még a legvadabb ebet is!
A kölyökkoruk óta együtt nevelt v. hosszadalmas, türelmes szoktatással összebékített kutyák és macskák között viszont kifejezett barátság alakulhat ki.
Ha elfogadjuk, hogy a kutya és a macska ellenségeskedésének "történelmi gyökerei" az ókorba nyúlnak vissza, akkor arról se feledkezzünk meg, hogy még régebben, akkor, amikor mindkét állat még teljesen vad volt (olyannyira, hogy pl. a kutyát farkasnak hívták), a két faj tkp. békésen megfért egymással, hiszen csak ritkán találkoztak, életszínterük teljesen eltérő volt. Soha nem váltak táplálékkonkurenssé, legalábbis természetes életkörülmények között nem. A macskafélék ugyanis az erdőt járták, a fák között lopakodtak, és lesből cserkészték be a kiszemelt prédát, a kutyafélék pedig falkában kóboroltak a nyílt mezőkön, és szemtől szembe támadták meg, ill. üldözték a kifulladásig áldozataikat.
Sziámi macska és őzpincs békés egymás mellett élése
