A jó kiképző
A jó kiképző
A kiképző személy magatartása a kiképzés és a nevelés kulcsa. Ha mégis külön hangsúlyozzuk, azt azért tesszük, mert kiképzés közben a kiképzőnek állandóan figyelnie kell önmagára, minden ténykedésére. Az igazán jó kiképző türelmesen és szeretetteljesen foglalkozik kutyájával, higgadt, csendes hangon osztogatja parancsait, és az állatból a lehető legjobbat próbálja "kihozni". Nem tudjuk, volt-e módja az olvasónak megfigyelni, hogyan parancsolnak, kiabálnak, olykor üvöltöznek torokhangon kutyájukkal a legtöbb kiképzőiskolán. Ha igen, ismeri ezt a magatartást, de nem nagyon értheti az okát. Nos, nemcsak arról van szó, hogy a legtöbb iskolán a kutyakiképző kizárólag az erőszakos módszert ismeri, hanem arról is, hogy ezeken a helyeken abszolút többségben vannak a német juhászkutyák, óriás schnauzerek, dobermannok, tehát az őrző-védő fajták, amelyeknek a mozgatása - legalábbis a német kutyakiképzési iskola elvei és módszerei szerint - erős kezű gazdát és erélyes fellépést kíván. Nem tartjuk feladatunknak, hogy ebben a témában nyilvános vitába bocsátkozzunk. Azt azonban megjegyezzük; nem biztos, hogy a túlzott erély a leghatékonyabb módszer. (Még a felsorolt nagy testű "kemény" fajták kezelésében sem!) Másrészt ne feledjük, hogy az olvasó nem csupán az említett fajtabeli kutyát tarthatja és akarja kiképezni, és bizony, a legtöbb fajta - vagy akár keverék - ebet sokkal hatásosabban lehet a korszerű - ösztönző - módszerrel és barátságos viselkedéssel nevelni. A büntetést úgy is végrehajthatjuk, hogy a kutya jobban tiszteli majd oktatóját, de úgy is, hogy nem asszociálja a büntetést a kiképző személlyel. A probléma megoldásában ugyanis a jó szándék, az együttműködés és az optimizmus sokkal fontosabb, mint maga a jutalmazás és a büntetés. Ha azt mondjuk például, hogy "okos kutya", s közben mosolygunk, hangunkon pedig öröm érezhető, kutyánk ezt igen gyorsan megérti. De igaz ennek az ellenkezője is, ha az állat valami rosszat csinált.
