A jó kiképző

Teljes szövegű keresés

A jó kiképző
A kiképző személy magatartása a kiképzés és a nevelés kulcsa. Ha mégis külön hangsúlyozzuk, azt azért tesszük, mert kiképzés közben a kiképzőnek állandóan figyelnie kell önmagára, minden ténykedésére. Az igazán jó kiképző türelmesen és szeretetteljesen foglalkozik kutyájával, higgadt, csendes hangon osztogatja parancsait, és az állatból a lehető legjobbat próbálja "kihozni". Nem tudjuk, volt-e módja az olvasónak megfigyelni, hogyan parancsolnak, kiabálnak, olykor üvöltöznek torokhangon kutyájukkal a legtöbb kiképzőiskolán. Ha igen, ismeri ezt a magatartást, de nem nagyon értheti az okát. Nos, nemcsak arról van szó, hogy a legtöbb iskolán a kutyakiképző kizárólag az erőszakos módszert ismeri, hanem arról is, hogy ezeken a helyeken abszolút többségben vannak a német juhászkutyák, óriás schnauzerek, dobermannok, tehát az őrző-védő fajták, amelyeknek a mozgatása - legalábbis a német kutyakiképzési iskola elvei és módszerei szerint - erős kezű gazdát és erélyes fellépést kíván. Nem tartjuk feladatunknak, hogy ebben a témában nyilvános vitába bocsátkozzunk. Azt azonban megjegyezzük; nem biztos, hogy a túlzott erély a leghatékonyabb módszer. (Még a felsorolt nagy testű "kemény" fajták kezelésében sem!) Másrészt ne feledjük, hogy az olvasó nem csupán az említett fajtabeli kutyát tarthatja és akarja kiképezni, és bizony, a legtöbb fajta - vagy akár keverék - ebet sokkal hatásosabban lehet a korszerű - ösztönző - módszerrel és barátságos viselkedéssel nevelni. A büntetést úgy is végrehajthatjuk, hogy a kutya jobban tiszteli majd oktatóját, de úgy is, hogy nem asszociálja a büntetést a kiképző személlyel. A probléma megoldásában ugyanis a jó szándék, az együttműködés és az optimizmus sokkal fontosabb, mint maga a jutalmazás és a büntetés. Ha azt mondjuk például, hogy "okos kutya", s közben mosolygunk, hangunkon pedig öröm érezhető, kutyánk ezt igen gyorsan megérti. De igaz ennek az ellenkezője is, ha az állat valami rosszat csinált.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem