4
4
– Bevallod-e, hogy bűnös vagy? – kérdezte az utolsó éjszakán Krucsay, amikor börtönében meglátogatta a feleségét, mert már nem hagyták békében a megdöbbent tekintetű emberek.
Az asszony csendesen nézte a vergődő férfit.
– Minek volna az kegyednek? Talán csak nem azért, hogy a lelkiismeretét megnyugtassa?
– Én nemcsak bírád, de hitvesed is vagyok. Tudni kell az igazat, mielőtt a titkot magaddal vinnéd a sírba – felelt Krucsay.
– Nem vagyok bűnös – mond most az asszony.
– Hiszen minden bizonyíték ellened van! Térj már végre észre, szállj magadba, és vallj! Ismerd el bűnösségedet.
– Nem vagyok bűnös – ismételte Krucsayné, és összeszorította a fogát. – Nem és nem. Nem hagyom, hogy kegyed valaha megnyugodjon a halálomban. Szenvedjen, amíg él! Míg az én szenvedéseim holnap véget érnek.
Krucsay csak állott a börtönben, lehervadtan, mintha ő volna a halálraítélt, nem pedig az asszony. Az, férje szenvedését látván, még hangosabban ismételte:199
– Nem vagyok bűnös, még ha az egész világ mondaná is. Nem vétettem, nem paráználkodtam, nem tettem semmi gonoszat. Ha kell, megesküszöm rá.
Krucsay betapasztotta a két fülét, és úgy szaladt ki a börtönből, mintha eszét vesztette volna.
De másnap végrehajtatta az ítéletet.
Krucsayné fejét hóhér ütötte le.
– Nem! – kiáltotta az asszonyfej, amikor porba hullott. Vagy csak Krucsay képzelte?
