2
2
Kék szemű asszony volt, Eperjesről származott, meglehetősen tisztelt famíliából, de a vére nem hagyta békében.
Ismerni azokat az asszonyságokat, akik mindig valami újat akarnak197 az életükben, amíg a kocsiúton át tudnak menni. Lengedező, ringatózó, félig ábrándos, félig öntudatlan teremtés volt, aki jóformán lehunyt szemmel járt, mert telve volt a maga furcsa gondolataival. Csak mosolyogni vagy szeretni, vagy hosszan sóhajtani tudott, ha férfiemberrel beszélt. „Szívemnek” szeretett volna szólítani minden férfit a világon, ugyanezért Krucsay alispán úr elkeseredésében egy magányos udvarházban tartogatta nejét, a világtól elzárva, azon a vidéken, ahol a tiszai kiöntések nádasok vadonjává tették a vidéket, még nyáron is farkas járt az éren, a víz úgy jött-ment az úton, mintha ez volna a mindennapi teendője, vadmadár udvarolt Krucsaynénak, százesztendős hollók laktak a fa tetején, lidérc bolyongott a tájon, mintha a másvilágról szökött volna el.
Amíg erre vetődött Kominár Jóska azzal a vörösre festett arcával, amelyet állítólag embervérrel pirosított, felvidékies, hízelkedő beszédével, betyáros magaviseletével, hőstettei hazugságaival (pedig csak szilvalekvárt rabolt életében), aztán mindennapi vendége lett annak a kertre nyíló ablaknak, amelyen ugyan vasrács volt a gonoszak ellen, a vasrács mögött kamara, oldalas szalonnával, füstölt sódarral, szárazkolbásszal, befőttel, liszttel, mint az már az ilyen régi udvarház kamarájában szokott lenni.
Kiben volt a hiba, hogy a vasrácsos ablakon kimendegéltek az elemózsiák?
Bizonyosan Kominár Jóska kezdte az elemózsiák dicséretét, mert az asszonyságnak máson járt az esze.
– Olyan deli ember vagy, mint a szobrok a kassai templom tetőjén, kétoldalt a torony mellett! – mondta az asszonyság a betyárnak. – Talán te vagy magad Szent András?
A betyárnak könnyű dolga volt ezután.
Előbb a sódarokat, majd később az asszonyságot szöktette el a házból.
Persze, Krucsay lóra ültette legjobb pandúrjait, és azok valóban vissza is hozták a menyecskét. De most már a nagykállói börtönbe vitték, mégpedig olyan mélyre, ahová még a kéményseprő kötélre kötött golyója se ért le, mert rövid volt hozzá a kötél.198
