1

Teljes szövegű keresés

1
Krucsayné, a Szabolcs megyei alispán felesége „a betyárt szerette, de a betyár őt nem szerette”.
Ebből sok félreértés keletkezett vagy kétszáz esztendő előtt, amely félreértésekkel az asszonyság emlékezetessé tette a nevét.
A „betyár” nemigen szerepel a köztudatban. Kominár Jóskának hívták közönségesen, a felső vidékről bujdosott el a Tisza környékére, miután a tótok és a felsővidéki uraságok megunták szereplését. Itt mindig meglehetős szegénység volt, nemigen volt érdemes a felvidéki uraságok kocsijait megállítani, mert azok gazdái terjedelmes szónoklattal válaszoltak Kominár Jóskának az országúton: ugyancsak nem volt érdemes lovat lopni, mert a harmadik vármegyében is felismerték, hogy igazában kié a lopott csikó. A fuvaron járó emberek, akik talán adhattak volna valamit Kominár Jóskának: pisztollyal, puskával, sőt fegyveres kísérettel utaztak. Csörömpölt a furmányos szekér a hegyek között tokaji borral vagy vásáros portékával megrakottan, benne terpeszkedett aranyaival a kereskedő, de nem lehetett hozzányúlni az utazókhoz azok miatt a sok mindenfélét kiszolgált férfiak miatt, akik nyeregben kísérték a furmányt. Ezért húzódott le Kominár Jóska a Felső-Tisza környékére, és első dolga az volt, hogy ellopta Krucsay Ádámnét, a Szabolcs megyei alispán feleségét, akinek különben is hajlandósága volt ahhoz, hogy drága személyét ellopassa az első bátor emberrel, aki az alispánnal ki mer kötni.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem