2
2
Földig érő, rojtos kendőjét vállára borította Carmen, mintha a maga módja szerint védelmi helyzetbe menekülne, a szenvedélyes gitáros ruhát gyújtogató tekintete elől.
Már hajnal volt, és szemközt fújt az északnyugati szél a könnyű nyári ruhákkal, amelyek a Kiscelli utcába mentek, míg ugyancsak ez a szél hátulról fújt belé azoknak a ruhájába, akik útjukat a Duna-part felé vették. Míg az utcasarkokon, ahol a bál után pihenőt tartanak a nők, mielőtt befordulnának a zegzugos, gondok kalitkáiból összerakott utcába, hogy a bált, a tánciskolát, a dalt, a zenét, a szerelmi mámort darab időre elfelejtsék: az utcasarkokon megpörgeti a szél a szoknyákat utoljára, hogy elrepülő napraforgóvirágnak képzelje magát még egy pillanatig Carmen, mielőtt a könnyes, mohos, sírdogáló háztetők alá érne a szegénység utcájába, ahol a bűvöletben töltött éjszakáért szemrehányást tesznek a házereszek, amelyek alatt falhoz lapulva elsiet, a kapukilincs, amelyre titkon helyezné kezét, sivalkodva nyikorog, mint egy rossz gyerek, akit hiába intenek csendre… Itt, a szegénység daltalan és mosolytalan utcájában még a kapukra szegezett cégtáblák, a bábák csecsemős cégtáblái, foltozó suszterek örökölt cipőt ábrázoló cégtáblái, a borbély sárgaréz tányérjai fogadják először szemrehányással azt, aki a szegénységből elszökött darab időre, hogy tánciskolára költse a pénzét, öreg gitárossal muzsikáltasson magának, boldog szerelemről ábrándozzon, holott szegény Carmennek ehhez jussa nincs, csak dolgozni kell neki a dohánygyárban… a dohánygyárban vagy otthon mosni, vasalni, főzni a szülőknek, akik korántsem tudnak olyan szép szavakat, csábító mondásokat, tréfákat és táncokat, mint a tánciskolában tapasztalhatni.
A mellékutcában, ahová Carmen a tánciskolából jövet befordul, nem is annyira ő mendegél otthona felé, amelyet sohasem szeretne látni, hanem inkább az otthont jelentő félszemű, nyomorék házikó sántikál feléje, mint egy árokszéli koldus, aki szép fiatal nő karjába akar kapaszkodni. Belekapaszkodni karjába, amelyet liliomhoz hasonlítottak a táncosok; belekapaszkodni a szoknyájába, amely úgy repült, mint a szitakötő, amikor a nap rásüt szárnyára; belekapaszkodni a gondolatába, amely örökké csak dalt, tánchoz való zenét,22 fiatalos bohóságot és öreges romlottságot szeretne hallani más híján, még egy vén haszontalan gitárostól is, ha más nem akad.
A szavak, a szegény lányok által egész héten át nélkülözött szép szavak, a bókok, a hódoló mondások így válnak értékessé, amikor egy akasztófáról jött vén zenész mondja ki őket, akit különben máskor meghallgatni se lehetne… Ezen az estén azt mondta a gitáros Carmennek, hogy a temető sarkán, a halottasháznál, ahol csontkoponyákkal labdáz a szél: várni fogja őt. A temető sarkán, a holtak kamrájánál, ahol régi táncosok bokacsontjait zörgeti a szél a maga mulatságára. A temető mellett, a cinteremben, ahol azokat szokták közszemlére tenni, akik szerelemben megcsalatkozva az életet megunták, és az öngyilkos halált választották.
…És Carmen, a legszebb óbudai leány, a m. kir. Dohánygyár munkásnője elment a megjelölt, borzalmas helyre, ahelyett hogy hazament volna, a reménytelen házikóba.
Carmen, a szépek szépe, a sevillai borbélylegény táncosnője, a hegyes bajuszú ifjú bravúrjainak okozója, Szidi, a leánynevű ifjú választottja és a plébániai templom harangozójának jegyese: Carmen nem tudott hazamenni e vasárnapról hétfőre virradó hajnalon, a másnapi munkába, a vigasztalhatatlan szegénységbe, a daltalan, szótalan, reménytelen mindennapi életbe, ahová a tánciskolából előbb-utóbb meg kell térni mindenkinek.
Carmen elszökött a temető sarkára, ahol a földkerekség leghaszontalanabb embere, egy senkinek se kellő, utálatos, kehes, vén muzsikus várakozott rá. Ezt fejtsd meg, pajtás!
Most, napjainkban az óbudai vendéglőket járják kettesben, miután valamiből élni kell. Az öreg gitárost házassága óta „karnagy”-nak nevezik, és gitárját pengeti, miközben Carmen táncol a borbéllyal, Szidivel s általában mindenkivel, aki táncra kéri.
El ne felejts a szupénál a szeparéban! – mondja rejtelmesen a „karnagy” Carmennek, miután a nagyvilági szavakat még nem felejtette el.
(1931)23
