Cigánykacsa szerencséje
Cigánykacsa szerencséje
Egyszer, farsang közepén ráeszméltem, hogy a ház, amelyben kvártélyt vettem, tulajdonképpen a szerencsétlen, sorsüldözött férfiak háza.
Aki befordult a kapun: hozott magával sebesülést a mindennapi élet csatájából, amelyre itt keresett gyógyulást.
Volt egy cigányképű, kancsi, kondor hajú leány a házban, akit úgy kezeltek, mint a ragyogó hattyúk közé tévedt cigánykacsát. Erre a leányra is rávirradt a szerencse, midőn senki se várta.
Cigánykacsának pedig az a senki által sem szívesen vállalt foglalkozása volt, hogy meghallgatta a házhoz járó szerkesztők legújabb verseit, el kellett neki olvasni a szerkesztők tárcacikkeit, amelyeket a szerkesztők mindig a zsebükben hordtak.
Hálátlan feladat volt, vajmi keveset hozott a konyhára, és néha bizony a reggel is ott érte szegény Cigánykacsát az asztalnál, amelynél a szerkesztők fáradhatatlanul felolvasták legújabb műveiket, tintáról és papirosról kellett gondoskodnia azon szerkesztők részére, akik mindig színdarabokat írtak, lelkesedni kellett a felolvasott jeleneteken, mert Cigánykacsa mutatta meg e kísérleteknél, hogy mi fog tetszeni a közönségnek.
Szegény Cigánykacsa sóhajtva figyelte a lókereskedők és egyéb kupecek nótázásait az emeletről, amíg itt a földszinten a jövendő nagy drámaírója vagy lírikusa adta elő drámai terveit, vagy szerelmi verseit, amelyeket bizonyosan „valami kasszírnőhöz” írt (mint ebben a házban általában a vidéki primadonnákat nevezni szokták).
Egyszer a költőkkel vendégségbe jött Nagykalaposi úr, aki azelőtt sohase barátkozott a költőkkel, amíg szeretője volt (egy férjes asszonyság), és a szerető megkövetelte a józan, tisztességes, közbecsülésre méltó életmódot. („Az én kedvesemre ne mondják, hogy bohém – vélekedett az asszonyság. – Ha bohémet akarok, eljárok457 abba a kávéházba, ahol XXXVI. Rácz László húzza a búfelejtőt.”) Ámde a kényes asszonyság egy még nagyobb kalapos úriemberrel ismerkedett meg, mint amilyen kalapja Nagykalaposinak volt, elfelejtette minden esküvését, amelyet nemcsak az operai páholyban, de az előkelő Duna-parti étteremben is bőven elmondott, midőn a férje egy percre eltávozott.
Nagykalaposi, hogy megbosszulja magát a hűtlen menyecskén, felcsapott bohémnek.
Elhanyagolta hivatalát, és a legzüllöttebb külsejű bohémekkel találkozott reggelenként a pálinkamérésben, ahol olyan pálinkát ivott, amelytől még a legöregebb kőművesek is alkoholmérgezést kaptak. Lóversenyre járt, ahol elcsapott zsokék társaságában közvetlen a kerítés mellett húzódott meg; kártyaasztalok körül lődörgött, megeresztett nadrágcsattal, holott a kártyázásnak mindig verekedés volt a vége: nem viselte többé a gallérvédőt, sem a hímzett nadrágtartót, amelyet karácsonyfa alatt nyújtott át neki drága szerelme; bármiként üvöltözött az északi szél, kigombolta télikabátját, mint valami színész, és már ebédeléshez is fiatal hagymát és retket evett, amely élvezetektől azelőtt tartózkodott, lévén kilátásba helyezve délutánra egy lopott negyedórácska, midőn az úriasszonnyal zárt kocsin robog az elhagyott Stefánián…
Így lett bohém Nagykalaposi úr.
Cigánykacsával való találkozása végzetes volt.
Cigánykacsában felfedezte mindazon tulajdonságokat, amelyek elmúlt, hűtlen kedvesében voltak.
Cigánykacsának összenőtt szemöldöke volt, fütyülni tudott, mint egy suszterinas járás közben úgy emelgette az egyik lábszárát, mint a huszártisztek, akiket a nadrág szorít.
Cigánykacsát úgy bámulta Nagykalaposi úr, mint a megelevenedett szentképet. Titokban meg volt győződve, hogy Cigánykacsa és amaz előkelő úriasszonyság egy apától származnak. Testvérek. Ámde sohasem találkozhatnak, az egyik a fényes napon jár, a másik a merengő holdvilágnál fésüli kondor haját. Nagykalaposi oly boldog volt szerelmében, hogy feleslegesnek tartotta a további vezeklést a hűtlenért.
Ismét visszatért a kereskedelmi pályára, egy szállítási és fuvarozási vállalat irodájába, komoly, szolid férfiú lett, és csak annyiban különbözött a többi derék kereskedőtől, hogy enni és aludni a Hű Nepomuk458 és Társa utcába járt. Még nem hallgatott el a déli harang a lipótvárosi Bazilikában, amikor Nagykalaposi úr léptei már felhangzottak a lépcsőn. Felébresztette Cigánykacsát, aki gyorsan megterített egy kis asztalon, és elment az ebédért, a ház konyhájába. Étkezés közben Nagykalaposi úr többnyire kereskedelmi dolgokról csevegett az értelmes Cigánykacsával. Ravasz szemhunyorgatással közölte a nővel új üzleteit – a cég újabban és éppen Nagykalaposi úr ötletéből elvállalja a halottak szállítását is, nem csekély bosszúságára a Kegyelet temetkezési vállalatnak; éppen tegnap adott fel a ferencvárosi pályaudvaron Triesztbe egy déligyümölcs-kereskedőt…
Ebéd után elolvasta a zsebében hozott déli lapot, az érdekesebb híreket szó szerint közölvén Cigánykacsával. Majd irodájába sietett.
És este korán hazatért, gyorsan vacsorázott, és az ágyból barátságosan elbeszélgetett Cigánykacsával, akit a fodrásznő fésült, és egyébként is készülődött az éjjeli élethez, mint rendesen. A szerkesztők és egyéb költők tovább is hűségesek maradtak Cigánykacsához, a szomszéd szobában éjfél után mindig felhangzottak a versek, drámák, beszélyek. A különbség csak annyi volt, hogy Nagykalaposi úr nyugodtan, csendesen, megelégedetten aludt ezalatt, ahelyett hogy egészségét rontaná. Csakhamar visszanyerte előbbi gömbölyded alakját, derült nyugalmát, kibékült hitelezőivel. Cigánykacsával őriztette a takarékpénztári könyvecskéjét, saját kezűleg borotválkozott, és lemondott a dohányzásról, mert az bizonyos zavarokat idézett elő szívműködésében. Vasárnap délutánonként arról beszélgetett Cigánykacsával, hogy öregségükre kis házat vesznek Piliscsabán, veteményeskerttel, szántófölddel, ahol minden megterem, amire a háztartásban szükség van.
(1925)459
