„Arany Alma”
„Arany Alma”
Fáradti, egy vidéki uraság, éjjelenkint lámpást vett a kezébe, bő köpenyeget öltött vállára, a vidrabőr süveget a homlokába húzta, és csendes, vasárnapi lépésekkel elkocogott a Jeruzsálem utcába, régi barátjához, Frigyeshez, akinek az „Arany Almá”-ról elnevezett mulatóhelye volt a városkában.
A mulatóhelyes jó családból származott, ifjúságát Párizsban töltötte, és a Maupassant barátai közé tartozott; kokottoknak és pincérnőknek udvarolt, és hetenkint egy öreg hercegnő szalonjában nevezetes férfiúkkal találkozott. Ellenben ezalatt Magyarországon a családja nagy változásokon ment keresztül. Apját börtönbe zárták, anyja vénségére megszökött egy borbéllyal, szent kishúga mérget ivott, a családi vagyon elveszett. Frigyes Párizsban reménytelenül várta a hazai pénzküldeményeket… egy darabig a cigányok között lézengett… Krupié volt egy játékházban… a rendőrséggel is meggyűlt a baja… Még harmincesztendős sem volt, amikor tökéletesen elfáradva, megkopva és ráncos homlokkal hazatért szülővárosába. Már mindennel leszámolt. Hogy az emberek nem fognak vele kezet, hogy görbén néznek rá gyermekkori barátai, hogy apja felakasztotta magát a börtönben, és hetyke vidéki gavallérok megvetéssel mérik végig a restaurációban. (Vidéken tudnak igazán hencegni az emberek.) Frigyes abbahagyta a bajusza festését, lemondott a gondolatról, hogy néhány véres vagy halálos bajvívás által némi tekintélyre tegyen szert. Végképpen kilépni óhajtott az úgynevezett társadalmi életből, el, el, a pokolba, el, mindenkitől messzire, el, az éjszakába, a csendbe, a halálba… Az özvegy mulatóhely-tulajdonosnét feleségül vette, és éjszakánként csibukozott egy perzsaszőnyeges szobában, csak francia újságokat olvasott, és a hálószekrényen Guy de Maupassant fotográfiája állott, saját kezű aláírással. A vastag függönyökön át nem jutott el idáig a zeneszó és az ének;16 őnagysága egymaga vezette az üzletet, és reggel felé egy kis zsámolyra telepedett, fejjel lábához, aki Párizsról beszélt neki.
Fáradti volt az egyetlen barátja Frigyesnek.
Fáradti nő miatt tönkrement, szép fehér ökrei és lombos, árnyas falusi birtoka elvándoroltak. Egy piros, arannyal hímzett papucs maradt emlékül és a város végén egy kis viskó, ahol régi viaszpapirossal volt beragasztva az ablak, hogy senki ne láthasson a szoba belsejébe. A régi időkből megmaradt néhány öltönye – vörös mellények és rézpitykés frakkok, a nők kedvéért néha rókavadásznak öltözött –; amint ruhái elkoptak, gyakran került rá a használat sora a vörös frakkra, különösen éjszaka, midőn a köpenye alatt ezt senki sem látja… Csak a Holló utcában veszekednek hazatérő muzsikusok, mámoros kontrások ballagnak a kerítések mellett, a bőgők és hegedűk minden éjszakán csodálkozhatnak, hogy ép bőrrel kerültek haza. Olykor boglyas, égő szemű cigányleányok léptek ki a kerítés mellől, hogy a vén cimbalmost hazáig segítsék; máskor reggelig tartott a veszekedés a Holló utcában, és senki se hunyta le a szemét. Éj volt erre, a lámpás – egy görbe őr – fej nélkül állott az utcasarkon, a kis házakban lopva bujkált némi világosság, a kerekes kútnál egy bolond leányt vert az apja, mert ismét a kútba akart ugrani, és sánta kiskutyák, tépett szőrű macskák tartoznak még a lakossághoz.
Fáradti köpenyegébe húzódva, sietve ment az utcán… Ha egyszer itt megölnék, és reggelre vörös frakkban megtalálnák az utca sarában: milyen nevetés volna a városban.
De már helyben volt, a hosszú földszintes ház kapuján, az elfüggönyözött ablakok mögül, mint a föld alól, hangzott az ének, éjféli kacagás, kísérteties zene… Talán a közeli temető lakosai járnak ide mulatni éjszakánkint? Fáradti egyszer a setétben találkozott pirosbor-arcú, hitvány bajuszú, gömbölyű termetű városi vaskereskedővel, akiről pedig bizonyosan tudta, hogy már két esztendő előtt meghalt… A vaskereskedő meztelenül osont be a házba. Fáradti, midőn különös tapasztalatát elmondta Frigyes úrnak, a pergamenarcú férfiú összeráncolta a homlokát, hosszadalmasat szívott a borostyánon, és meglepetés nélkül mondta:
– Életében sokszor volt e ház vendége. A feleségem külön csészét tartott a számára, szilvesztereste a mi asztalunknál vacsorázott, régi ember volt… Lehet, hogy most is ellátogat néha.17
Fáradti nem tudott ily könnyen megnyugodni rejtélyes dolgokban. (Már fiatal korában is sok baja volt a nyugtalan vérmérséklete miatt.) Öregségére, miután már csak éjszaka barangolt, mindig megállt a kisvárosi házak ablakai alatt, ahonnan világosság szüremlett ki. Haldoklók és szerelmesek figurái látszottak a függönyök mögött. Évekig nyugodtan nézte a helybeli fényképész bankóhamisítását egy kis résen át… Az imént meghalt öregasszonyságot kiborították unokái az ágyból, hogy a szalmazsákban keresgéljenek. Fáradti elgondolkozva ment tova lámpásával, és legfeljebb ennyit mondott Frigyes barátjának:
– Élek.
Fáradti tehát mindig utánaszaladt a ház ki- és beosonó vendégeinek. A halott vaskereskedőt kereste, és a furcsa, meggörbült öreguracskát bántalmazták, ha idegenek köpenyegébe kapaszkodott. (A vaskereskedő volt részben oka anyagi romlásának.) Egyszer már majdnem utolérte, de megbotlott egy kerítésben, elvágódott, és az éjjeli vendég ezalatt elmenekült. Frigyes a fejét csóválta, amíg Fáradti nedves köpenyegét lehúzogatta a vörös frakk felől.
– Sohasem nő be a fejed lágya, barátom?
Egy időses, fekete bajuszú gazdaasszony csillogó kristályüvegben francia bort készített az asztalra, vattába takart málnák, ritka ananászok, cukros ibolyák és komoly pálinkásüvegek lettek láthatóvá egy barokk pohárszék felnyitása után. Aranyozott lábú dohányzóasztalka teteje pattant, és a zöld bőrös mélyről Havanna és Ázsia dohánytermékei lehelték fel különös illatukat, mint a zordon férfiak rózsái.
Frigyes a szekrényből egy selyemruházatot vett elő. Sáfrányokkal és virágokkal telehímzett kabátba burkolózott, kis kulccsal lezárta a falba rejtett ajtót, megtöltötte a poharát, és bizonyos ünnepélyességgel megszólalt:
– Nemes barátom, Maupassant úr emlékére! – mondotta. Aztán szótlanul ült szemben a két barát… Lehajtották a fejüket, a füstöt nézték, a borokat és pálinkákat csendesen kóstolgatták, míg egy kis aranykakas kukorékolni kezdett a szekrény tetején. A házban mindenféle különös mozgolódás hallatszott, rejtélyes lépések, elfojtott kiáltások, kulcsok zörögtek, a kapu döngött. Fáradti elővette a sarokból köpenyegét, a szivart az agyarába vágta, mint fiatal korában, és olykor magában dúdolgatott.18
– Holnap éjfélkor – mondá Frigyes komolyan, midőn kinyitotta a rejtekajtót barátja előtt.
…Egyszer Frigyes lehajtotta a fejét egy téli éjjelen a karosszékben. Fáradti elmerengve szívta vastag szivarját, és órák hosszáig gondolkozott valamin… talán semmin.
A kis kakas megszólalt, Fáradti összerázkódott, talpra állott, ám Frigyes nem mozdult meg helyén.
Elaludt – gondolta Fáradti, és csendesen kiiszogatta a maradék borokat.
Ám a lehajtott deres, kopott fej nem emelkedett fel szemben véle.
– Mélyen elaludt – vélekedett Fáradti, és a pálinkákat is megkóstolgatta.
Midőn szivarja kiégett, felemelkedett, és Frigyes vállát megérintette.
Frigyes mozdulatlan maradt.
– Meghalt a barátom – mormogta Fáradti.
Új szivarra gyújtott, leült szemben a halottal, és csendesen várta a fejleményeket.
(1910)19
