Miért szólnak a lármadobok?
Miért szólnak a lármadobok?
Hiszen ha nem egy holt költőről volna szó, talán a közönség is gyanakodóbb volna ama lármadobokkal szemben, amelyek éppen olyan harcias kedvvel perdülnek meg a költő elmenetelének ötödik esztendejében, mint akár életében, amikor betegen, fáradozva vonta éveit. A közönség gondolhatna összeesküvésre, cimboráskodásra a költő ellen vagy a költő mellett, de egy halottal nem lehet semmiféle viszonyt fönntartani, miután még végrendelet sem maradt utána, amely végrendeletben barátai között osztotta volna ki ma már felbecsülhetetlen javait.
Ady óta nem jött új érték a magyar költészetben.
A holt költő, megméretve a másvilági és a földi mérlegeken, olyan aranytartalmat produkál, amennyi arany nem mutatkozott utána senkiben Magyarországon.
Hiszen jöttek költők őutána is bőségesen.
Az új politikának, az új „nemzeti építkezésnek” éppen úgy szüksége lett volna költőkre, mint szüksége volt népszónokokra. Sajnos, a népszónokokból hamarosan kiábrándultak hallgatóik: a költők – az új irányok,593 váratlan eszmék költői jóval tovább tartogatták magukat a felszínen.
Most aztán öt esztendő távlatából visszanézve: úgy nézzük, hogy a költők is elmúltak, mint a népszónokok e szerencsétlen alapításban: egyetlen valódi értéket nem hozott létre e korszak, amely értékről valaha is megemlékezhetnénk. Az úgynevezett ellenforradalom ötödik évében megint csak a százszor elátkozott Duk-Duk Bandi érdekli a közönséget a maga egyedülvalóságában, versenyen kívül.
