Mi történt továbbá az irodalmi estélyen?
Mi történt továbbá az irodalmi estélyen?
D. G. Gy. láthatólag meghökkenve ült helyén. Esze ágába se jutott szokásos átváltozása. Nem kiáltott fel a lutheránus torony harangszavára, nem hivatkozott a corneville-i márkira. Hallgatott, és sűrű, őszülő haja alól, amely mind megvolt egy szálig, egy verejtékcseppecske csordult le horgas orrára. Köhögött, és keresztbe rakta lábszárait az asztal alatt. – De „kitanult” színész volt, és így még jó sokáig megőrizte nyugalmát. Végre is Kálnay László adta meg magát, mert ő mind sűrűbben iszogatott poharából, és elővette innen vagy onnan az újságját, hogy fejcsóválással nézegesse őket, mintha még mindig nem hinne a szemének. Aztán megfordult ültében, hogy egyenesen, szemközt nézzen D. G. Gy.-vel.
– Te vén komédiás! – kezdte olyan hangon, amelyen már érződött a bor hatása. – Te vén komédiás!
A napfénynek és a holdfénynek vannak olyan változásai, mint a borozó emberekének általában. Más a bor nappal, és más éjszaka. Általában Kálnay László életében (amelynek néhány fejezetét volt szerencsém végignézhetni) gyakorta tapasztaltam a hangulatváltozásokat,436 amelyeket talán magamon is észrevehettem volna későbbi életem folyamán, de az ember hamarabb meglátja más szemében a szálkát, mint a magáéban a gerendát. Ugyanezért csak maradjunk meg Kálnay Lászlónál.
*
Mire az udvarról visszatértem, ahol a drágalátos hóeséstől az újhold távoli merengésének világosságánál, a korcsma körül borongó gyalogutak árnyaitól mintegy tanácsot kértem, hogy vajon nem volna-e most ésszerűbb hazamenni, mint majd megint az éjféli kerítésen bemászni, hogy régi házunk nyugalmát ne háborgassam, én persze amellett döntöttem, hogy akár a legnagyobb szenvedéseket is elvállalom ittmaradásomért: mire az udvarról visszatértem, Kálnay László, Dálnoki Gaál Gyula és a vén Dillenberger hadnagy és órásmester összeesküvők módjára ültek egy asztalnál, pincehideg bor állott előttünk csacsihasú orrosban, és Kálnay László a jobbról és balról vállára hajló cimboráknak most már harmadszor is felolvasta Szegény Patyus történetét, és a felolvasás után mind a hárman sírtak. A színész bácsi így szólt:
– Sohase tudtam, hogy ilyen nagy író rejtőzik ebben a rongyos városban!
– Én tudtam – mondta természetes hangon Dillenberger.
Mátyánszky, a Rigó-vendéglő jóravaló és egykedvű bormérője, akire bizonyára sokan emlékeznek azok közül, akik hamisítatlan homoki bort szerettek iddogálni: szó nélkül megtöltötte a tekintélyes orrost új borral, amikor Kálnay László negyedszer az ő kedvéért is felolvasta Szegény Patyust. Kormánypárti ember volt, a Nemzet-ből olvasta fel az író a neki való porciót.
