A márki megjelent

Teljes szövegű keresés

A márki megjelent
A könyvtáros a Rigó-vendéglőbe megérkezve: eleinte egy sötét sarokasztalnál telepedett meg, mint valami öltözőben, és néhány pohár bor felhajtása után jelt adott a „függöny felhúzására”.
Mikor a közeli lutheránus toronyban az akkori toronyőrök bundában körülnéztek a ködbe, télbe, félálomba merült Nyíregyházán, hogy elhúzván az esti harangszót, maguk is nyugalomra térjenek fekvőhelyükre, a Rigó-kocsmában megszólalt egy márki, és kocogtatott poharán.
– Ugye, most harangoztak Corneville-ban?
A márki volt.
Kipirosodva, hetykén, hódítón, pödrött bajusszal ült az előbbi öreg könyvtáros helyén a márki, és kocogtatott poharán.
– Azt hiszitek, hogy mindig így volt és azt hiszitek, most már mindig így lesz? – kérdezte valamely láthatatlan asztaltársaságtól.
A „Rigó” abban az időben a szolid, polgáriasan tisztességes korcsmák mintaképe volt Nyíregyházán, ahová az asszonyok nyugodtan elengedték férjeiket, mert bizonyosak voltak abban, hogy nagyobb veszedelem nem érheti őket a délutáni kuglizásnál, néhány borocska (nyíri vinkó) elfogyasztásánál, mire nézegetni kezdik a zsebórájukat, mert a korcsmárosok órája tudvalevőleg mindig hamisan mutatja az időt.
De mikor a márki megszólalt a régi Nyíregyházán: nem nézegette többé senki a zsebóráját a Rigó-kocsmában. Nekem amúgy se volt soha zsebórám (csak rövidebb ideig az életem folyamán, mintha azt néha látszólagosan megérdemeltem volna). Nem volt többé jó hírneve a „Rigó”-nak, ellenben dobogó, félő szívvel gondoltak még a tájékára is az asszonyok és a lányok, akik hajdanában nagymosás, nagytakarítás és egyéb férfiatlan háziteendő idejében nyugodtan tudták itt a férfiakat. (Bezzeg a „Rigó” óta minden nyíregyházi polgárnak kötelessége otthon ülni káposztasavanyítás idején is.)
– Ugye, most harangoztak Corneville-ban? – kérdezte a márki, és kifestett arcával, zengő hangjával és még zengőbb dalaival, hazugságaival, mesemondásaival előlépett, hogy később még az öreg Irján bácsinak, az állomásfőnöknek is szemrehányást tettek, hogy ezt az ördögök komédiását leszállni engedte a vonatról a vasúti stáción.428

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem