Atyám komoly főbólintással távozott
Atyám komoly főbólintással távozott
Atyám jellemzésére elmondhatom még, hogy a családi életében olyanforma rendszert tartott, mint Keleten az urak. Bár mindennap pontosan megjelent az ebédlőasztalnál, lehetőleg déli harangszóra és ott az asztalfőn mindig azt a gyermekét ültette maga mellé, amely gyermeke még magosszékben, úgynevezett „peci”-ban ült, és ilyen testvérke nélkül alig voltunk (jöttek-mentek, végül heten maradtunk meg, mint állandóak): atyám nagyon keveset beszélt az asztalnál. Anyám ügyelt fel a tálalásra, bár három-négy nőcseléd, nőrokon volt körülötte, a legkisebb gyermeket etette, felügyelt a többiekre, és evéshez tulajdonképpen akkor jutott, mikor atyám az asztaltól komoly főbólintással eltávozott. Bezárta maga után az ajtót, amely szalonjába, írószobájába, irodájába nyílott, és a tágas ház többi részét: óriási udvarát tornaszerekkel, virágos kertecskékkel, kőrisfalugasokkal, háztetőn túl nyúló eperfákkal, orgonabokrokkal, gömbákácokkal, istállóval, fürdőházzal, mosókonyhával, disznóóllal, baromfiudvarral, galambdúccal, kamrákkal, pincékkel, vermekkel rábízta az asszonyokra és a gyermekekre. Atyám ugyanis ilyenkor olvasta zöld vászonkötéses akadémiai könyveit, amelyeket egy nagy üvegszekrényben tartogatott. Előfizetője volt az „akadémiai kiadványoknak”, Carlyle, Macaulay, Curtius, Renan és mások nevei nézegettek rám aranynyomásban az üvegszekrényből (amelynek kulcsát egyszer ügyes lakatosmunkával sikerült megcsinálnom, hogy titkon a könyvekhez férkőzhessek). Vagy Beregszászy-zongorájához ült, és régi valcereket játszott. (Vasárnap délutánonként, mikor az iroda amúgy is zárva volt, és semmi kirándulás nem volt tervbe véve, még csak a Vidliczkay Józseftől vásárolt gyümölcsöskertünkbe se, ahol négy magyar holdon háromszáz nemesített almafa volt, amelyeknek tenyésztésével az öreg pomológus egész életét eltöltötte, amellett hogy évtizedeken át a függetlenségi eszmét képviselte Nyíregyháza megbízásából az országgyűlésben, és mondott is egy beszédet, amelyet az első obstrukcióban Éjféli beszéd név alatt emlegettek a Sándor utcai történelemben; – vasárnap délután, mikor a népes család tagjainak, így nagyanyámnak, honvéd huszár hadnagy nagybátyámnak, anyámnak és az összes életben lévő gyermekeknek megengedtetett, hogy a piros selyemmel, faliszőnyegekkel, kandallóval ellátott szalonban elhelyezkedjenek, és végighallgassák atyámnak zongorajátékát, amelyet a Ferenczi-féle könyvkereskedés újonnan érkezett kottafüzeteiből413 bemutatott. Büszkesége volt, hogy első olvasásra megértette a rejtelmes kottajeleket. Bartos bácsi sohase vett részt a házi koncerteken, amelyek Béla nagybátyám fuvolajátékával bővültek idővel, mikor a honvéd huszár hadnagy megtanult fuvolázni, és merengő, szerelmes, ábrándos dalokat fújt az olajszagú ébenfa hangszeren, mintha közeli, ifjúkori halálát érezné. Ő volt az egyetlen mellbeteg családunkban. Helyét nagyanyám szívében és otthonában, a régi ház egy különálló részében, ahol ugyancsak van egy másik szalon: én foglaltam el. Nagyanyámnál laktam és napi teendőimről, tanulmányaimról, csínytevéseimről neki tartoztam felelősséggel. Csak egy folyosó üvegajtaja választott el testvéreimtől, de a virágoskert kapuján külön ajtó vezetett nagyanyám lakosztályához, külön konyhája, külön kamrája, külön szobalánya és külön életfelfogása volt, mint a „felsőháziaknak”. Leginkább Bartos bácsi politikai nézeteit helyeselte, bár az öreget magát műveletlen fajankónak mondotta. „Másképpen végződött volna a »forradalom«, ha a művelt osztály ki nem ereszti kezéből a gyeplőt. Nem lehet csizmadiákra bízni az alkotmányt!” – mond nagyanyám és utólag úgy vélem, hogy ama csizmadiák közé sorozta Bartos bácsit is.)
