2
2
A kastély körül a százesztendős platánok juharok, messzi országokból és egzotikus éghajlatok alól való fák törzsei megteltek különböző betűkkel, amely betűket a kéregbe vésték az itt megforduló úriemberek. Abban az időben se szeretett minden gavallér emlékkönyvbe verset írni. A sok betű sok gondot, sok szegénységet jelent. Wenckheim Béla gróf, Andrássy Manó gróf, Almásy Pál, Wenckheim László gróf: ennek a korszaknak nagyérdemű gavallérjai, akik örökös versenyüket tartották a hazai szépasszonyok és szépleányok körül, akiknek jelenléte nélkül bálkirálynőt, pünkösdi királynőt nem választottak széles Magyarországon: nevük kezdőbetűit bevésték a Zsanétt grófné otthona körül terjeszkedő fák kérgébe, aztán dolguk végeztével tovább mentek, mert ezeknek a pillangó-gavalléroknak az volt a szerencséjük, hogy ott se pörkölték meg a szárnyukat, ahol Zsanétt a legnagyobb tüzet gyújtotta, amelybe hanyatt-homlok zuhantak bele a költői kedélyű férfiak.
„Nem minden férfi született arra, hogy szerelem miatt meghaljon” – mondta magában Zsanétt grófné, és kegyes gondolatok szállották meg. Eszébe jutott elmúlt házasságából való fiacskája, aki egy nevelőintézetben növekedett, és már esztendők óta nem láthatta édesanyját. (A fiúcska édesapja ama férfiak közé tartozott, akik egy szépasszonyhoz kötvén sorsukat: végleg elhomályosodtak a feleségük ragyogása mellett. Az ilyen férfiakról idővel azt sem tudják a kortársak teljes bizonyossággal, hogy élnek vagy meghaltak?)
Nyár volt, és ugyanakkor az elhagyatottság első nyarán Zsanétt grófnénak eszébe jutott, hogy abban az időben, amikor még kevesen tudtak róla, tulajdonképpen Ilonának keresztelték; a divatos Zsanétt nevet csak későbben vette fel, illetőleg adományozták neki hódoló lovagjai, akik az Ilona nevét nem tudták kellő zamattal, előkelőséggel, ábrándossággal megforgatni szájukban. Van az úgy néha, hogy egy becéző név kedvéért a nőknek igazi nevét is elfelejtik. Zsanétt elhatározta, hogy Ilona napjára elhozatja fiacskáját a Margitszigetre, és kettesben,403 visszavonulva, gavallérmentesen töltik a familiáris napot. „Úgy sincs senkim a világon, mint a gyermekem!” – mond az Ilonává lett Zsanétt, és boldogtalannak érezte magát, mint azok a szépasszonyok, akik jóllaktak mindennel, amiért irigyelték őket.
– Sohase válunk el többé egymástól – mond a grófné fiacskájának, amikor a tízesztendős, nevelőintézeti egyenruhás gyermeket keblére ölelte.
A fiúcska engedelmes, csendes, szomorú gyermek volt, mint többnyire azok a gyermekek, akik nem ismerik a szülei otthon biztonságát, melegségét, fészekcsicsergését. A fiúcskának nagyon tetszettek a grófné termei, földig érő tükrei, ablakai. A baldachinos nagy ágyban a grófné lábánál húzódott meg, és imádattal csüngött anyján. Az elárvult kisfiú egy jogaiba visszahelyezett királyfinak érezte magát a nevelőintézet bús napjai és esztendői után. Felmászott a betűkkel megjelölt fákra, próbálgatta a gazdátlanul ott maradt kardokat, Robinzon módjára járta a szigetet, és gyermeki boldogsága határtalan volt, amikor édesanyja megajándékozta egy csillogó érdemjellel, amely valamely gavallér kabátjáról maradt ott emlékbe. A kisfiú nyakába akasztotta a kitüntetést, és számtalanszor megcsókolta érte anyja kezét és arcát.
Így következett el Ilona napja, amikor a nyári nap a legboldogabb a rózsák szigetén. Ilona gyermekével andalgott a sétautakon, amelyek máskor rengő gavallérok lármájától voltak hangosak. Estefelé pedig eszébe jutott, hogy a legszebb ruháját veszi fel a mai nap tiszteletére, hogy az mindenképpen emlékezetes maradjon a kis vendég előtt.
Zsanétt grófnénak a sok között volt egy uszályos ruhája, egy könnyű, mullból, csipkéből, illúzióból készült báliruhája, amelyben „mindenkit” meghódított, ugyanezért babonás gondolattal valamely varázserőt tulajdonított ennek a ruhának. Vannak így néha a legszebb nők is bizonyos ruháikkal, amelyben ellenállhatatlannak hiszik magukat. Illúzió az élet, különösen a szépasszonyoké.
A grófné Ilona napján a varázsruháját kereste elő a ruhásszekrényből, és mint mindig: egyedül öltözködött, hogy a komorna keze ne érjen a testéhez. Égette minden szobalányának a keze, mert azt gondolta magában, hogy irigy nőcselédei szándékosan ejtenek valamely hibát a toalettjén.
A nagy állótükör, amely előtt a grófné öltözködött, gyertyákkal volt megvilágítva. A magas, ünnepélyes gyertyatartókban rózsaszínű viaszgyertyák voltak tűzve, és áhítatosan világították meg a grófné404 rózsafa-alakját, amint a jókedv, öröm, megelégedés rózsái kigyulladtak arcán a varázsruhában. „Talán sohase voltam ilyen szép életemben” – gondolta magában a grófné, amikor újra meg újra szemügyre vette magát a tükör vizében, és boldogság hevítette keblét, mennyországot érzett a szívében, mert a szép nők tükör előtt élik le az élet változatosságait. Még egy simítás itt, még egy ujjcsavarintás ott, a szépség boszorkánykonyhájából felhasznált minden receptet az asszonyról, hogy kisfia előtt felejthetetlenné tegye magát.
– Most már jöhetsz, Artúr! – kiáltotta a szépasszony a szomszéd szobában tartózkodó kisfiának, és gyorsan hátatfordított a tükrének, hogy szemtől szembe lássa fia ámulatát.
Artúr a szobába lépett, és felsikoltott. Majd dermedten, mintha földbegyökereztek volna lábai, megállott.
A tükör az édesanyja mögött lángpirosságot lövellt magából. Ez bénította meg a gyermeket.
Az történt, hogy fordulás közben a szépasszony csipkeuszályával megérintette a gyertyák lángját, és a lángok másodperc alatt tetőtől talpig elborították a legszebb asszonyalakot.
Csak egy ijedtében megnémult gyermek volt jelen a szobában. A szépasszony lobogó fáklyaként futkározott fel és alá. Borzasztó sikoltozása felébresztette a kastély környékén aludni tért madarakat fészkeikben. A cselédségnek kimenőt adott a grófnő, legközelebbi szomszédai a kertészházban laktak, de az is legalább háromszáz lépésnyire volt innen. Irtózatos pillanatok, percek múltak el. A grófné lángok között hentergett a földön, és egymás után kaptak tüzet a függönyök, az ágy mennyezete, a sok csipke, tülanglé, fátyol, ami a korabeli nők budoárjait díszíteni szokta. Mire a kertészek előjöttek: lángban állott a szoba.
Zsanétt grófné szörnyű kínok között halt meg égési sérüléseiben. Halálos ágyán megátkozta egész szépséges életét. Más hiányában: lehet elgondolkozni különös sorsán. A boszorkányokat szereti a tűz. Bármit rendeltek is a régi királyaink.
1930
