3
3
Ember tervez, Isten végez. Podmaniczky Frigyes nem jutott el aznap Pestre.
Mert amint befordulna vele az aszódi gyorsparaszt a Besnyő alatt elterülő szőlőskertek felé, az isaszegi határnál, ahol még romba dőlt kerítések és golyójárta présházak, boglyafilagóriák és tetőjüket vesztett csőszházak jelezték, hogy erre volt nemrégen a nagy „lakodalom”, amikor Damjanich elbánt az osztrákokkal, porfelhő kerekedik az országúton, és a porfellegből ez egyszer nem a véres csaták után lovagló harci boszorkányok nyargaltak elő, hanem gyönyörű négy pejló, amely Almásy György, e kor egyik legjobb kocsisának csuklómozdulatára engedelmeskedve: szép ifjú menyasszonyt és talán még daliásabb vőlegényt vitt az országúton – mert Podmaniczky Frigyes szerint a férfiak vőlegény korukban a legszebbek és legnemesebbek életükben, mert akkor hozzák vala a legnagyobb áldozatot egy nőért. Mi ahhoz képest Rómeó szerelme Júliájáért, mikor egy magyar úri ifjú, mint ez alkalommal a deli Ráday Pál gróf (a szabadságharcban őrnagy) odaadja minden függetlenségét, szabad gondolatát, sőt jövendőjének a reménységét egy hölgyért, akiről voltaképpen még egyebet sem tud, mint csak annyit, hogy pillanatnyilag megfelel ízlésének, mint ez alkalommal menyasszony ruhájában, fején mirtuszkoszorúval bizonyára másnak is tetszetős jelenség lett volna Wartensleben Klári grófnő. Az esküvő olyan nagy áldozat egy férfi részéről, hogy azt a nő sohasem hálálja meg eléggé, talán tízezer nő közül egy. Kinek volna olyan eszeveszett szerencséje, hogy éppen ezt az egyet megtalálja? (Podmaniczky Frigyes, bár lóversenytéren szerencséje révén, már a jó sors által kiválasztott férfiúnak látszott, sohase mert arra gondolni, hogy a nővilág körében csak annyi szerencséje lehet, hogy a legrövidebb időre is hűséges, őszinte szívet találjon. Hát még egy hosszú életre?)
Amíg így gondolkozott Frigyesünk magában: már utol is érte a négyesfogat, amelynek bakjáról csak annyit kiáltott oda foghegyről, a141 maga szokott gavalléros modorában Almásy György az aszódi gyorsparasztnak, hogy ha kedves az élete: Pécelen megálljon – bárki lenne is abba a külföldi útiköpenybe bújtatott utasa. (Mintha bizony nem ismerte volna fel nyomban Almásy György vadászpajtását, Podmaniczky Frigyest!) A négyesfogat az ifjú párral már továbbrepült, és jóformán Pécelig mindvégig nyelni lehetett a porát, mert az aszódi gyorsparaszt annyira szívére vette a bakról elhangzott fenyegetést, hogy semmi áron se akart elmaradni a négyesfogat nyomából. (Sohasem hajtott még Pest megyében fuvaros ily kíméletlen gyorsasággal, se császári futárral, se császári postával, mint ekkor hajtott Herucsár, hogy el ne maradjon a péceli lakodalomból.)
Természetesen Frigyes báró is lemondott arról, hogy útját a sors rendelkezése ellenére folytassa, még ha nem is hallatszott volna már a falu végére a Pestről hozatott Patikárius Ferkónak a muzsikája, akit a legjobb cigányprímásnak mondanak az ötvenes években a debreceni Boka Károly után. Frigyes báró tán akkor is megállott volna, ha egyedül Patikáriust hallja, mert se azelőtt, se azután nem tudott elmenni hangverseny mellett, hogy oda belépést ne szerezzen. (Jegyzetei szerint életében kétszázötvenhét hangversenyt hallgatott végig tizenhat esztendős korától kezdve, tehát a harmincas évektől, amely hangversenyekre váltott jegyei közül a „Vieux temps”, Liszt Ferenc és Reményi hangversenyeire megszerzett jegyeket sikerült emlékbe eltennie. Boka Károlyt egyszer hallotta a debreceni „Arany Biká”-ban. Patikáriust még soha. Ezért is meg kellett állni Pécelen.)
A Ráday kastélyban lakodalmas víg élet volt, bár borúsabb korszaka régen nem vala a történelemnek. De a történelmet is elfelejtették a jelenlevők a regényes esküvő kedvéért, mely Farkasdon történt, és Pécelen folytatódott.
Éppen ebédhez terítettek, és Tisza Kálmán ezalatt a mezőgazdasággal kapcsolatos kérdésekről beszélgetett Wartensleben gróffal, akivel az új házasság révén távoli atyafiságba keveredett, de az ember ebben a korban még a legközelebbi rokonai előtt is óvakodva mondja el nézeteit. De Tisza Kálmánon és Wartensleben grófon kívül meghívott vendégek, mint gróf Teleki, Bethlen Józsi, Almásy Dénes, Prónay József, Keglevich Béla és más régi ismerősök néha odahagyják a lakodalmas szobákat, odahagyják a kastély tornácát, ahol muzsikálás közben, vonógyantázás és hegedűstimmelés ürügye alatt Patikárius Ferkó gyakran megvillogtatja a barna ujjain csillogó gyémántgyűrűket, amelyeket142 hol itt, hol amott kapott prezentbe művészi játékáért. A fentebb említett urak azonban néha fertályórányi időre is eltűnnek a bűvös hegedűs környékéről, és a kastéllyal szomszédos tiszttartólakban maradnak el, ahonnan kiveresedett szemmel és elgondolkozó léptekkel térnek megint vissza a fátylaiban mozdulatlanul üldögélő és gyönyörű ruházatától még meg nem vált menyasszony körébe, és szokás szerint körülállják a fiatal Lotz Károly festőművészt, aki éppen akkor kezdi első ecsetvonásait a kifeszített vásznon, amelyen a hattyúszép Ráday Pálnét örökíti meg legszebb virágkorában.
Abban az időben jön divatba a letiport országban a festőművészet pártolása, a vándorpiktorok felleghajtó köpenyeikben, művészi megjelenésükkel mindenütt szívesen látott vendégek (nem úgy, mint a gyanús írók és költők, akiknek gyakran maguknak is meg kell tanulni a rajzolás alapelemeit, ha festőknek öltözve bolyongó-utakat tesznek az országban, mert hiszen a közönség kegye nélkül képtelenség volna kivárni az elszegényedett Pesten az idők jobbra fordulását. Lám, még Jókai is festegetéssel kereste kenyerét a Bükkben, amikor nagyon szorult állapotban volt).
De az ifjú Lotzot, aki éppen első müncheni útjára gyűjtögeti az útiköltséget, mikor a Pest megyei nemesi kúriákat sorra látogatja: már csak azért se gondolhatta volna az éber hatóság magyar írónak, mert tökéletesen beszélt németül. Annál inkább gyanús volt társa, a másik vándorpiktor, aki a lakodalmi idők alatt nem is mert mutatkozni a grófi kastélyban, ellenben a tiszttartólakban húzta meg magát. De itt is felkeresték a titokba avatott urak, amint a házigazda, az öreg Ráday Gedeon (akit IV. Gedeon néven ismert a történelem) csakhamar félrehívta Podmaniczky Frigyest, és fülébe ezt dörmögte:
– Remélem, Frigyes öcsém, te sem akarsz kimaradni az „összeesküvés”-ből, amelynek céljából ezt a lakodalmat tartottuk?
Ráday Gedeon, aki igen komoly férfiú volt, és jó darab ideig a Nemzeti Színház intendánsi páholyából pártfogolta a hazai színművészetet, és ebből a célból Vörösmartyt, Bajzát, Nyáry Pált minden este vendégül látta páholyában, a művésznők sikeres fellépéseit előkészítette, és a nemes célok kedvéért habozás nélkül csinálta egyre-másra az adósságot, Ráday Gedeon, a negyvenes évek hőse, aki éppen forradalmi szereplése miatt nem régen szabadult ki a pesti börtönből, hogy némelyek még érezni vélték ruháján és szakállán a nehezen elmulasztható „börtönillatot” – minden francia parfümnél kedvesebben szagolták az illatot143 az akkori honleányok –, mondom, éppen Ráday Gedeon, a péceli kastély ura fogta karon Frigyes bárót.
Dehogyis akart egy Podmaniczky kimaradni az „összeesküvésből”!
