Ki volt a legjobb ember Magyarországon?
Ki volt a legjobb ember Magyarországon?
Kedvesebb és mulatságosabb regényt régen olvastam, mint báró Podmaniczky Frigyes hátrahagyott iratait, amelyeket az Öreg báró (halálát érezvén közeledni) a Nemzeti Múzeum könyvtárára bízott; azzal a kikötéssel, hogy a lepecsételt csomagot születésének századik évfordulóján, születésnapján bontsa fel az a valaki, aki netán kíváncsi volna a lepecsételt iratcsomag tartalmára.
Én körülbelül egy hónappal későbben jelentkeztem az öreg báró századik születésnapjánál; mégpedig Supka Géza doktor úr figyelmeztetésére, aki hivatásánál fogva mint Magyarország legjobb memóriája, úgy kézi jegyzeteiből, mint mindig magával hordott emlékezeténél fogva jelentéktelenebb dátumokra is emlékszik, mint báró Podmaniczky Frigyes századik születésnapja.
A titkos csomag még felbontatlan volt.
Felkérésemre egy kedves múzeumi tanárnő utánanézett az Öreg báró letétjének, és a „Kézirattárban”, a belső páncélszekrényben a megjelölt helyen valóban ott találtuk az Öreg báró hátrahagyott földi vagyonát teljes összegében, mintha akár az Angol Bank világhírű pénztárára bízta volna kincsét.
Más jelenlevők és „örökösök” hiányában: az ifjú tanárnővel ketten láttunk neki a csomag felbontásának. És ott írómappákat találtunk, mindegyikben egy regény vagy emlékirat, mégpedig az Öreg báró sajátos kézírásában, azokkal a hegyes, olykor szarkalábos, néha megcifrázott farkú betűkből, amilyenekkel a múlt században írtak az öreg urak pár soros levélkéket az unokáiknak, vagy hónapokig kigondolt végrendeletet, amikor az írógép még nem volt a közjegyzői irodákban sem használatos.
Tíz- vagy tizenkét kötetnyi kézirat volt itt, amelyeket az Öreg báró talán éppen régi fakult tintával, szabályosan elvagdalt nagyságú papiroslapokra írt. A diósgyőri, víznyomásos papírok mellett helyet foglaltak7 olyan teleírt papírlapok is, amelyeknek egyik oldalán valami kifizetett számla nyomai voltak.
Így: Póczié, a Váci utcai kalaposé egy cilinderkalap javításáról és tisztításáról (egy Szervita téri virágüzlet két bokrétát számlázott, és az Öreg báró fizetett), és a virágárus kisasszony nyugtázott: Kézcsókkal Elizke!
Kirner belvárosi puskaműves számlája egy vadászfegyverről, amelyet az Öreg báró valakinek, talán éppen egy kedves szabadelvű párti képviselő úrnak karácsonyra ajándékba küldött.
(Ki lehetett az a képviselő, aki az öreg bárót még vagyontalan, csekély és krajcárnyi pontossággal beosztott nyugdíjából élő Öreg báró korában is egy százforintos vadászfegyver erejéig megpumpolhatta, mikor az Öreg báró éppen a barátai miatt szegényedett el?)
És a számlák hátlapjai mind tele vannak írva regényfejezetek dialógusaival vagy tájképek leírásaival, vagy útinapló részleteivel, mintha az öreg báró a számlák kifizetése után nyomban arra gondolt volna, hogy „irodalmi munkálkodással” pótolja az elpazarolt pénzösszeget!
A Szervita téri virágüzlet két rózsacsokráért bizonyára többet kellett írnia annál a novellácskánál, amely a számla hátlapjára fért. De nem baj. Ott volt Elizke kézcsókja a számla végén, amely bizonyosan többet ért az Öreg bárónak, mint a Vadnai Fővárosi Lapok-jának ötforintos novellahonoráriuma…
És a Póczi kalapos számlájának is meg lehetett valahol találni a tiszteletdíját, ha máshol nem: egy tavaszi sétában, amelyet az öreg báró a vasalt cilinder kalapban „végzett” a Duna-parti promenádon…
Csak Kirner belvárosi puskaműves százforintos számláját nem értem még ma sem. Száz forintért az Öreg báró ifjúkorában egy kötet regényt kellett volna írni. Vagy legalábbis sok-sok fejezetet. Az alföldi vadászok tanyájá-ból, amelynek szövegrészét a számla hátlapján megtaláltuk!
De most, amidőn áttanulmányoztam báró Podmaniczky Frigyes terjedelmes életét (amikor régen ígért életrajzát írom), sokkal többet tudok az Öreg báróról, mint valaha róla olvastam.
Báró Podmaniczky Frigyes volt a legjobb szívű ember és a leghűségesebb barát a régi Magyarországon. Aki vagyonát, írói honoráriumát,8 majd később nyugdíját mind-mind a barátainak „adta a rendelkezésére”, ha azoknak szükségük volt arra.
Tanulságos élete volt.
Ezt majd az életrajzából mások is megtudják.
1930
