Pest szerelmese: Podmaniczky Frigyes
Pest szerelmese: Podmaniczky Frigyes
Mostanában gyakran forgatom báró Podmaniczky Frigyes Emlékiratai-t, a báróét, akit életében (a ruhái miatt) kockás bárónak csúfoltak Pesten, de akinél szerelmesebb talán senki se volt ebbe a városba.
Ah, mily szerelmetes volt városába ez a császárszakállas férfiú, akire még sokan emlékezünk, amint a régi Kerepesi úton áttipegett a Pannónia felé, miközben tiszteletére megállították a lóvasutat, és az ifjú Glück Frigyes úr, fogadós-atyja megbízásából, fehér szalvétával várta a bárót a szálloda előtt!
Szerette ezt a várost olyan holtig tartó szerelemmel, amilyennel a régi lovagok hordozták a szívükben egy nő arcképét, akiért akár a Szentföldre is elmentek volna…
De Frigyes nem ment még a Margitszigetig sem – mert már az Óbudához tartozott –, és ha rajta múlik, sohasem mozdul ki vala a Cukor utcából, amelyet mostanában Károlyi utcának neveznek. De hát a Vásártérre kellett költöznie (amelyet manapság Erzsébet térnek hívnak), amikor az 1830-i kemény télen József nádor parancsára a Károly-kaszárnya bakái kivágják Pest összes élőfáit, hogy szétosszák a didergő szegénység között. A nádor karácsonyi ajándéknak szánta a vásártéri platánokat, valamint a városligeti fasor nyárfáit a pesti szegényeknek… Sajnos, a kipusztított, fátlan Pestre a következő tavaszkor már megérkezett az a különös vendég, akihez aztán Frigyes bárónak elég hosszúra nyúlott életében még kétszer volt szerencséje… Hiába vállalt elnökséget a Közmunka Tanácsnál, a kolera ellátogatott majdnem minden esztendőben Pestre, amíg az utcák fái ismét megnövekedtek. (Az Emlékiratok-ban olyan keservesen emlékezik meg városa pusztulásáról, hogy elfacsarodik az olvasó szíve az öreg szerelmes bánatán.) De nem bonthattak le egyetlen régi házat sem a városban, hogy az Emlékiratok9 írója elmerengve meg ne álljon a kőmívesek csákánya felett, miközben noteszébe feljegyezte a régi pesti ház utolsó lakóinak a nevét. Azt lehetne mondani, hogy Podmaniczky Frigyes volt az utolsó pesti polgár, aki részint név szerint, részint személyesen ismerte összes városi polgártársait. Minden ember ismerőse volt a Váci utcában, a Koronaherceg utcában, a Kerepesi úton – nagyon rossz üzletet csinált volna az a pesti betörő, akinek ahhoz lett volna gusztusa, hogy a báró ruháit ellopja… – Százlépésnyiről felismerik vala a pestiek a különös mintájú ruhákat, amelyekhez hasonlót legfeljebb Indiában viselt egy egzotikus gyarmatalapító. Pest öreg szerelmese jó hetven esztendeig járta itt a Kerepesi utat, és akkor sem jutott eszébe a keserűség a múlt idők miatt, amikor a város szemmel láthatólag átalakult, hangosan törtető, de már tönkrement vidéki családok helyezkedtek el a pesti patríciusok házában, akik minden kegyeletes érzés nélkül mennek végig a Cukor utcán. Sőt bölcs férfiú módjára le tudott mondani arról a megkülönböztetésről is, hogy a kedvéért megálljon a lóvasút a Kerepesi úton… A Nagykörút már javában épült, tombolva, villamosvonaton közelgett az új Budapest.
1925
