1
1
Az egykori Magyarországon hitelt, bizalmat, tekintélyt gerjesztettek maguk iránt azok az emberek, akik bár magyarul beszéltek: számolásra kerülvén a sor, hirtelen németre fordították a szót. Összeráncolták a homlokukat:
– Az egyszeregyet nem lehet megcsalni – mondták. – Az ájnmalájnc az egész világon ájnmalájnc.
Ilyen ember volt például Egyszery is.
Nem az egyszeri (ember), aki a népmesékben és más tréfákban szokott szerepelni, hanem valóban Egyszery, aki miután minden vagyonát elköltötte – egy forradás a fején körülbelül ezer pengőjébe került, és volt sok ilyen forradása vértől, bottól, fokostól emlékben –, vénségére az egyszeregyre adta magát. Akkoriban már Pesten kódorgott Egyszery, a gabonatőzsde körül állongott órákig egy kávéházban, és irigykedve nézegette a szerencséseket, az úgynevezett nyerőket – de ugyanígy irigyelte a szerencsétleneket is, mert volt nekik valami vesztenivalójuk. Egyszerynek nem volt már vesztenivalója sem. Kövér, brontesz, rövid lélegzetű, de holmi dohányfüstöket eregető férfiú volt, aki egy fél cigarettát elszívott egyetlen szippantással. Még percek múlva is füstölgött orra-szája egy cigaretta után, mert a füst csak akkor jó, ha odabent van a jól szabott tüdőben.
– Csak volna valaki, aki megvenné az életemet – mondogatta, miután már se búzát, se rozsot, se „tavaszit”, se „őszit” nem vásárolt tőle senki, mert hiszen Egyszeryt „kiharangozták” a tőzsdéről.
– Talán a sebforradásait megvenné valaki – gúnyolódott egy kávéházi vendég, akinek ugyancsak nem volt ebédrevalója.
Az egykori vidéki úriember megtapogatta rövidre nyírt haját. Még juhászbotok nyomai is voltak itt.480
– Ugyan ki adna pénzt azért, hogy valaha Sárga Józsival verekedtem? Sárga Józsival, a leghíresebb alföldi betyárral.
Ámde az idők mindig rosszabbodtak Egyszery felett. Az egyszeregyben tudományának csak annyi hasznát vehette, hogy azt számítgatta, hogy hány borotválkozással, hány hajvágással tartozik a borbélynak.
– Vidéki úrfi koromban magam borotválkoztam, a juhásznéval nyírattam le a gyapjút fejemről. Mióta pesti úr lettem, azóta járok borbélyhoz – mondogatta Egyszery, és tovább állt a kávéházban. – Mit tudják ezek a pesti csavargók, hogy a fiatal juhásznék miként nyírják meg az embert meg a birkát! A birkára például ráülnek, hogy az mozdulni se tudjon.
A gabonatőzsde környékén mendegélt az élet, nyár volt, az üzletemberek hamar végeztek a dolgaikkal. Egyszery mind magányosabban maradt a kávéházban.
– Hát jól van! Eladom a forradásaimat – kiáltott fel egyszer, mintha mindenki ezt várta volna tőle.
Pedig senki se várta. Egyszery mégis ekkor „csinálta meg szerencséjét”, mint mondani szokták.
