FRANKHON.
FRANKHON.
A’ követkamrának aug. 9-kén tartott ülésében Laffitte, ki mint a’ kamra legidősbike ideiglen elnökölt, következő, a’ lelkes hazafit és becsületes férfit jellemző beszéddel vőn búcsut az elnöki széktől: „Tizenkét év előtt fejezé be dicső forradalmát Francziaország, ’s nyeré vissza fölségének előjogát. A’ kamra – fölhatalmazva komoly körülmények által, hogy a’ nép győzelmét és a’ törvényeknek az önkény kővetelésein nyert diadalát a’ joggal szentesitse – e’ fölség erejénél fogva a’ megürült trón betöltéséről gondoskodék, és egy uj chartával ajándékozá meg az országot. Akkor nem gondolánk aggodalmakra és rendszabályokra, mellyek tulzottaknak látszának előttünk, olly kevéssé valánk e’ fájdalmas eseményre elkészülve, melly olly véletlenül riaszta föl bennünket bizodalmunkból, bátorságunkból és institutióinkból. Orléans herczegnek, e’ jeles királyfinak – kit szép és nemes tulajdonai örökre sajnálkozásunk tárgyává tettek – halála mindennemű conjuncturáknak, mindennemű lehetőségeknek mezőt nyit, és az 1842-ki törvényhozásnak kettős czél adatott az események által: a’ haza megrendült hiedelmét megerősiteni, és az 1830-ki bevégezetlen müvet ismét munkába venni. A’ mi kötelességünk most már a’ még hiányzó garantiákat előállitani; hogy pedig e’ garantiák hathatósak és tartósak legyenek, szükség, hogy egymást támogassák, és egy belátó, őszinte frigy áltat termékenyittessenek. A’ mi engemet illet, ki egy hosszú élet önfeláldozásával szerzett népszerüséget szentelék a’ juliusi forradalom és dynastia szolgálatának, én bizonyságot tehetek róla, hogy én – mult korom elveit és köteleztetéseit soha meg nem tagadván – még ma is az vagyok, ki tegnap valék, őszinte barátja az általunk szabadon választott kormánynak, de a’ valódiság, haladás és nemzeti méltóságnak mind azon föltételeivel, mellyek alatt azt választók. Bizonyos vagyok benne, uraim! hogy nemcsak magam, de önök érzelmeit is kifejezem, ha még ezt teszem hozzá; miképen mi fölötte roszul fogtuk volna föl kötelességeinket a’ korona iránt, ha miattok Francziaország iránti kötelességeinket csak egy napig is feledhetnők.” A’ szónokot gyakran szakaszták félbe a’ baloldal helyeslő fölkiáltásai. Az egész sajtó méltánylással szól a’ juliusi kormány teremtőjének férfias szavairól, sőt a’ kormány is, mint látszik, meg van elégedve. – Laffitte után a’ kamra ujonnan választott elnöke, Sauzet ur, foglalá el a’ szónoki széket, és megvalasztásaért háláját fejezvén ki a’ követeknek, a’ jelen fájdalmas percz fontos föladatát, az országnak lesujtott reményeit és a’ képviselőkbe vetett hiedelmét emlité, szóval azokat, miket már különféle változatokban a’ király, a’ pairek és Soult tábornagy ajkairól hallánk. Erre – mikint már mult számunkban emlitők – a’ regensséget tárgyazó törvényjavaslat terjeszteték elő az elnök-hadminister által, kinek eltávozta után Odilon Barrot, Pauwel, 606Allier és Floret követek választását hozá szőnyegre. Ezen urak választása ellen kifogás tétetett volt, ’s egyszersmind ama’ kérdés állittaték föl: ha szükséges e a’ történt választási visszaélések megvizsgálására nyomozást rendelni? Azonban mind a’ nevezett követek befogadása, mind a’ nyomozás kérdésének eldöntése el lön halasztva, ’s Odilon Barrot a’ regensségi törvény előterjesztése után e’ tárgyat megpenditvén, előadá: mikint a’ nevezett három követet nem lehet ’s nem szabad tovább tartóztatni, egyszersmind a’ választási visszaélések kinyomozására biztosságot inditványozott, mint legegyszerűbb ’s legsikeresb eszközt; mert – ugy mond – a’ kamra nyomozási joga már a’ választások megvizsgálásának jogában foglaltatik, ’s itt csak arról lehet kérdés: mikép történjék e’ nyomozás? Az inditvány ellen csak a’ közmunkák ministere Teste nyilatkozott, ’s ez sem hozá kétségbe a’ kamra nyomozási jogát, hanem csak kétségét nyilvánitá a’ nyomozás mikép történhetése iránt, miután a’ törvények e’ tárgyban semmit sem határoztak, következőleg nem tudni, mit kelljen az ellenszegülő tanúkkal cselekedni. Cremieux, a’ hires zsidóügyvéd – ki a’ damaskusi zsidóügybeni fáradozásai által magát olly hiressé tevé – legelső, de nem szerencsés kamrai beszédében Odilon Barrot inditványát pártolá, melly nagy többség által el is lön fogadva. Az inditvány ide megy ki: rendeltessék nyomozás a’ kétségbe vett választások iránt; végre a’ kamrai hivatalok biztosságot fognak kinevezni, melly a’ tárgyat taglalni fogja, ’s róla a’ kamrának jelentést teend, miszerint a’ kamra határozatot hozhasson e’ tárgyban. Az oppositionalis sajtó e’ győzelemnek rendkivül örül, ’s a’ Courrier ugy vélekedik, hogy a’ kamra most már legalább előzménynyel bir parliamentaris nyomozásra, ’s ez által az őt illető hatóságot vevé át, mellytől eddig ugy szólva visszaborzadott. Biztossági tagokká következők neveztettek ki: Galis, Corcelles, Pascalis, Beaumont Gusztáv, Meynard, Tournelle, Croissant, Odilon Barrot, Langer. A’ többség itt is a’ ministereké. – Aug. 10-kén a’ Lamartine által készitett válaszfölirat fölolvastatott, ’s másnap vitatkozás nélkül 347 szavazattal 14 ellen elfogadtatott. – Ugyanaz nap este 9 órakor történt az átadás is nagy köldöttség által, mellyhez mintegy 150 követ csatlakozott. A’ király a’ küldöttséget a’ tuileriák palotájában fogadá, ’s a’ kamra elnöke Sauzet olvasá a’ föliratot, mellynek tartalma következő: „Fölség! midőn a’ követkamra látá, mint siet ön, fájdalmát leküzdve, körünkbe, mint atya vigasztalást keresni, mint király kötelességét teljesíteni, akkor érezé, hogy ön nagy példát adott nekie. Ama’ szívvonzalom és lélekerő, melly önt ama’ napon a’ nép körébe voná, gyüjti ma egybe a’ nép küldötteit ön személye körül. Ön egy fiat, Francziaország egy kormányt veszített! A’ gondviselés önt még hálára kényszeríti, midőn fiaira mutat, kiket önnek meghagya. Azon királyfinak, kitől a’ trón megfosztatott, nagy tulajdonai nem kivánnak tőlünk más magasztalást, mint mellyet ama’ hézag érzete fejez ki, melly az ő halála által két országlás közt támad. A’ történetek reményeket is szoktak följegyezni tábláikra, nekiek a’ végzéstől független igazságuk vagyon. És a’ herczeg ott foglaland helyet, mellyet egy nemzet könyei jelölnek meg. Igen, az egész nemzet osztozik az atya bánatában, a’ király gondjában; meghajol az anya előtt, kit vigasztalni nem is törekszik; leányává fogadja ama’ herczegnőt, kinek özvegységében nem maradt más trón, más haza, mint férje sirja és gyermekeinek jövője. De ha ezen érzelmekben egy egyes család bánatában osztozó nép fájdalmát foglaljuk egybe, akkor nem egy olly elenyészhetlen nemzetet képviselünk e, mellyet semminemü esemény meg nem rendithet, ’s melly minden emberi dolgot a’ mulhatlanság (perpetuité) szempontjából szemlél? Mi tehát egész hidegvérüségünket és nyugodtlelküségünket arra forditandjuk, hogy mint követek a’ trónörökös kiskorusága alatt a’ királyi hatalom folytonos gyakorlására szükséges rendszabályokat fontolóra vegyük. Fölség! A’ népeknek egy lelkök van, és a’ bánatot épen ugy érzik, mint a’ királyok. De ezen csapások, bármi súlyosak legyenek is, mindig józansággal, hazafisággal és szilárdsággal fölfegyverkezetten találandják Francziaországot; mert Frankhon institutióiban él, roppant ereje nagy nemzeti érzelmeiben rejtezik. Igenis, Frankhon szabad, erős, örökös akar lenni; minden veszély által, melly fenyegeti és megrázkodtatja, nagyobb ’s erősb leesd önmagában. Dicső látvány! mint hajol meg jámborul illy nép isten keze alatt, ’s miután önnek bánatában osztozott, és a’ trónhoz olly közeleső sirt bezárá, mint fog ismét napi munkájához, hogy a’ jövendőbe vetett hiedelmét megőrizze, és institutióit befejezze!” – A’ király válasza hasonló vala ahoz, mellyet a’ pairküldüttségnek adott. Kinézése sokkal derültebb vala, ’s ezt némellyek a’ dynastiai kérdések kedvező folyamatának tulajdonitják.
