Vezérczikk. (Képviselet.)
Vezérczikk. (Képviselet.)
Minden szájból most csak e’ szó hallatszik: „haladjunk!” – de mikint? milly renddel? ez a’ kérdések kérdése. Egyik az anyagi haladást tartja előlegesnek, mert ettől várja a’ nemzet vagyonosulását, erősödését ’s ebből aztán minden lehető jót szépet és nagyot bizonyos következményekül. Másik a’ szellemi haladást tűzte ki zászlajára, mi nélkül nincs üdv, nem biztos az anyagi haladás, nincs alapja, nincs biztositéka alkotmányi létünknek. Harmadik mindenütt és mindenben a’ nemzetiséget tömjénezi, csak ezt öleli féltékeny keblére, ennek alárendel, föláldoz mindent, ugy szellemi mint anyagi haladásunkat, ha féltett legdrágább kincsünket veszélyeztetve hiszi, nem kell nemi sem ez, sem amaz; ő akaratlanul meggyőződése ellen conservativ lesz, ’s azokkal harczoland, kikhez őt különben semmi vonzalom, semmi elvrokonság nem csatolja. Negyedik e’ szónak „haladjunk” kimondásán tul még nem haladt, tán mert kéntelen kelletlen mondá ki, vagy nem tud választani, vagy nem elég független a’ teendők során az elsőt kimondani, mert nem tudja, mit akarnak ott, honnan ő az első szót várja. És ezek száma legio! – Én azok közé tartozom, kik azt ohajtják, hogy e’ nemzet, melly 1729-től kezdve 1790-ig ’s igy félszázadon tul vesztegelt, ’s legfölebb alkotmánya megrongált sánczait foltozgatá, ’s 1791 óta e’ szónak „haladjunk”t kimondásán tul nem tudott haladni, mig Europa müvelt nemzetei óriási léptekkel törekedtek földi rendeltetésök megközelitéséhez, – most, midőn a’ nagy szó 1827-ben ujabban ’s 1840-ben már egyértelműleg (minden részről őszintén e? ez uttal nem akarom vizsgálni) kimondatott, megfeszített erővel, kettőztetett ügyekezettel iparkodjék utólérni a’ civilisatio pályáján szakadatlanul előre törekvő társait. A’ haladók, reformerek táborának mindkét szárnya, szellemi és anyagi üdvért küzdőké, egyszerre ’s egyesített erővel nyomuljon előre. Az előküzdő csapatot (tirailleurs) az első (szellemi) szárnyból kivánnám; mindenesetre pedig mulhatlan föltételül, hogy a’ netalán bár ellenzetekre árnyékló vélemények megtámadhatlan központjául a’ nemzetiség táborkincsét bástyázzák körüt, mikint a’ gyümölcs életmagvát a’ legkülönszerűbb, de egy szinű és rendeltetésű védgombolyag fegyverzi körül.
De ismét meg ismét a’ két fölvetett kérdés, a’ mikint? milly renddel? merül föl, mikre ha felelni akarunk, egy harmadikat kell elébb megoldanunk, t. i. mi az oka e’ lomha mozdulhatásnak? ’s ha ezt alaposan megfejthetők, készen leend a’ felelet a’ két első kérdésre is.
Én az akadályozó elemet alkotmányunk alapjaiban keresem; a’ hibás elavult gépen törik meg minden ifju-erős mozgalom. Örvendek, hogy e’ részben tisztelt A– barátommal kezet foghatok, ki elméleti általánosságban nem rég helyesen mondá „Világ”-ában, hogy: „minden gép rendes mozgását a’ működő erők egyensúlya eszközli, ’s ha ezek közül bármellyik tulnyomó, a’ gép mozoghat ugyan még egy ideig, sőt ollykor látszólag minden várakozást meghaladó eredménynyel: de a’ mozgás nem tartós, vagy legalább nem a’ kitűzött czélra vezető. Tanusitja ezt az anyagi világ szintugy, mint a’ szellemi. Ha tehát rendes mozgás kitűzött czélunk, törekvésünket az egyikben ugy, valamint másikban, ’s mindkettőt magában foglaló status-életben is oda kell intéznünk, hogy az egyensúlyt fentarthassuk, vagy hol ez nem létezik, helyreállitsuk”*. – Az én statustheoriámban főelv a’ személy ’s tulajdon biztositása; minden egyes tagnak, ’s miután ez elérhetlen, a’ lehető legnagyobb résznek boldogsága, szellemi és anyagi kifejlődhetése, jóléte. A’ társasági szövetségnek más czélja nem lehet; mert ha nem ezért, valóban nem tudnám, miért léptek az emberek társaságba. A’ melly országban a’ statusgép kerekei rendesen mozognak, a’ működő erők egyensúlya megvan; hol e’ nagyszerű gép minden kerekei e’ főczélra működnek, hol minden eszköz e’ nagy ’s egyedül üdvős czél elérésére vagy megközelitésére irányozott, ott tökéletesedésnek indult az egész, ’s meg van vetve a’ közboldugság alapja. Ellenben, hol nem a’ lehető legnagyobb rész boldogsága a’ főczél, ’s minden eszköz a’ kisebb rész érdekében működik, az ollyan társasági szövetség közelebb áll a’ természeti állapot ököljogosságához. Ha tehát a’ lehető legnagyobb rész jóléte és boldogsága a’ status főczélja: természet- és jogszerű, hogy az e’ czél megközelitésére irányzott eszközöknek sem szabad hiányzani.
Hiszed mind jó ez, illy elméleti általánosságban mondva, csak ohajtanók, hogy ez elvek a’ részletes alkalmazáson is – ugy a’ mint a’ házi adónál láttuk – következetesen keresztülvitessenek. – Szerk.
Az alkotmányi formák eszközökül állíttatnak föl a’ társasági czélok kivitelére. Ha tehát a’ kisebb rész által ’s ennek érdekében műkődnek, el van tévesztve az eszköz, el a’ czél. Szükséges ennélfogva, hogy ezen tévesztett formák az egész, a’ többség érdekében módosittassanak, azaz – mint tisztelt A. barátom igen helyesen mondá – „az egyensúlyt fen kell tartanunk, vagy hol ez nem létezik, helyreállitanunk.” –
Az alkotmányos formák eredményei a’ törvények. Tévesztett hibás formálnak, vagyis „hibásan forgó gépnek” nem lehet az egészre jó ’s üdvös eredménye. Mi ennek szükséges elkerülhetlen következménye? Nem más, mint: ha azt akarjuk, hogy a’ lehető legnagyobb rész érdekében hozassanak, a’ nagyobb résznek kell hozatalukban részt venni; azaz: a’ nép képviseltessék törvényhozásban és közigazgatásban.
A’ statustan ezen axiomáit tagadni senkinek sem lehet; a’ vélemények csak a’ kivitelben, az erre vezető eszközök választásában különbözhetnek.
Az mondatik egy részről, hogy ez mind igaz, de a’ nép tudatlan, ’s nem bir elég képességgel, müveltséggel, hogy közvetlen befolyással legyen képviselőinek választásában. Ha nem mondom is, tudja mindenki, hogy ez ellenvetés vagyis inkább ürügy hallatszik ’s hallatszott mindig ’s mindenütt mind azok szájából, kik a’ kérdést „mellőzni” akarják; kik, ha népnevelésről van szó, szükségtelennek, sőt veszedelmesnek mondják némi politicai jogok megadása előtt; ’s igy e’ hibás körből soha kigázolni nem tudnak vagy nem akarnak; vagy kik a’ vasárnapi tyúkot a’ földmüvelő fazekában nem irigylik ugyan, de – tulbuzgalmas atyáskodásukban – őt a’ nyilvános élet gondjaival terhelni semmikép sem akarják. Elég legyen erre röviden ismétlenem: hogy a’ szabadság és politicai jogok gyakorlata leghatalmasb rugói a’ népnevelésnek, ’s hogy ha nincs is a’ népnek elég képessége személyesen részt venni a’ törvényhozásban, de mint a’ régi kor légfölvilágosodottabb bölcse Aristoteles mondá: „bámulatos ösztöne van kijelölni a’ személyeket, kik helyette törvényt alkossanak.” Ezt bizonyitja a’ tapasztalás. Alkotmányos országokban, hol népképviselet van, a’ nép többnyire a’ legalkalmasb ’s kitünőbb egyedeket választja képviselőiül. „A’ polgári társaságnak természeti ösztöne, szüksége elismerni a’ kitüntségeket, miket természet és sors idéz elő. Minden választó csak ez egyszerű kérdést tegye magának: mellyik az az ember, ki bizalmamra leginkább érdemes? mire a’ szív, az ösztön felelend inkább, mint a’ müvelt értelem ’s tanult okoskodás” – mond egy franczia publicista. –
Más részről ellenvettetik: „a’ birtokosnak, gazdagnak érdeke van a’ törvényhozatalban, a’ birtoktalannak, szegénynek kevés vagy semmi; a’ gazdag független, a’ szegény nem az, ’s könnyen megvesztegethető.” Kérdés tehát: a’ szegénynek van e annyi érdeke a’ választásban, a’ törvények hozatalában , mint a’ gazdagnak? eléggé fölvilágosodott e jól választani, ’s független e meg nem vesztegettetni ’s vétetni magát? Ezekre minden habozás nélkül igennel felelek. A’ szegénynek tán még több érdeke van a’ közügyekben, törvényhozásban; mert midőn a’ gazdagot csak fölöslegének megtartása érdekli, a’ szegénynek a’ szükséges megszerzése van érdekében. – Mondják: a’ szegényt birtoka nem köti hazájához; a’ mit én tagadok, mert forintnyi vagyona szint olly kedves előtte, mint a’ gazdagnak százai, ezerei; ’s a’ talpalatnyi földhöz, hol született, örül és szenved, erősebben ragaszkodik, mint az ur kies vagyonaihoz; mikint a’ sivatag zordon felföld fia, ha lejön a’ dús rónákra, honvágytól kínoztatva szít vissza sovány burgonyaföldeihez; mert „dulce natale solum”; mit a’ gazdag, kivált ha már a’ külföld kéjelmeit, élveit izlelé, nem mond el unalmas jószágairól, hanem hátat forditva honának, idegen országban az „ubi bene, ibi patria” hangzik ajkáról. – Azonban tegyük föl, hogy igaz a’ fentebbi ellenvetés: ugy hát kössük a’ birtoktalant, a’ szegényt e’ honhoz a’ legerősb kötelékekkel: személyes érdekekkel, jogokkal, szabadsággal. Vagy e’ köteléket sem akarjátok megengedni önzőn, féltékenyül? hogy mind ezt azokra ruházzátok, kiknek vagyonuk, gazdagságuk már különben is elég befolyást nyujt, kik e’ befolyással gyakran csak indulatnat, önhaszonnak áldoznak, kinek befolyását korlátozni, nem szélesíteni kellene. ’S aztán „nyers tömegről”, a’ megromlott, megvesztegethető népről beszéltek, pedig higyétek el, e’ nép jó, ’s mint ama’ bölcs mondá: „a’ nép mindig akarja a’ jót, csakhogy nem mindig látja, mi a’ jó.” –
A’ nép többsége elég becsületességgel ’s függetlenséggel bir, ’s nem fogja magát eladni ’s megvesztegettetni. Ezt entapasztalásaimból, tehát egész határozottsággal mondom. Mert ez áll a’ mostani választó tömegre nézve is. Én sok választásokat láttam, sőt többekben tettleges részt is vevék; ’s az olly gyakran emlegetett „nyers tömegben” több függetlenséget, állhatatosságot, igazságszeretetet tapasztaltam, mint az ugynevezett „qualificáltaknál”. – Némelly politicusok, nem csak külföldön, de nálunk is, a’ szegény választó függetlenségét a’ titkos szavazással gondolnák garantirozni. Én ezt a’ qualificáltak vagy az „urak” részére tartanám inkább szükségesnek. Ki nem látta a’ választásokon, mikint a’ „nyers tömeg” minden tartózkodás nélkül beveté a’ szavazat-szekrénybe golyóját, mig az urak nagy része a’ megyeház szobáiba huzódva, minden nógatás, kérések, buzditások mellett is, bizonyos mindenféle tekintetekből restelkedett erre vagy amarra nyilatkozni, „egyiket sem akarván megsérteni.”* – Ha pedig mindenki szavaz, már akkor ne kétkedjünk, hogy az indulatok, személyes ’s pártérdekek részegiték meg őket, csak ugy mint 582a’ bor szegény társainkat. Valóban gyönyörű függetlenség! – Az étetés-itatás, szóval vendéglés, olly helyeken történik, hol a’ jelölt neve a’ közvélemény előtt már jóeleve, tán évek óta ismeretes, kedvelt, sőt már el van fogadva, ’s egykor hiveit, elvbarátit vendégli meg. Ám menjen aztán valaki étellel, borral, annyival inkább pénzzel, az ellenfél táborába, a’ boros üveg fejéhez repül, ’s mint csábitó, vesztegető, ki is dobatik; itt csak a’ szép szóra hallgatnak; emeld az igazság ’s elnyomatott szavát, ’s a’ „nyers tömeg”, mellynek csábitására vagy buzditására minden párt csak e’ varázserejű szavakat használgatja*, most is csak erre hallgatand, ’s tán hajoland pártodra, – talán, mondom, mert annyi állhatatosságot, szótartást „máshol” valóban ritkábban tapasztaltam. Már most menjünk át a’ „qualificáltak” táborába, mit mondok, táborába? ezeket közhelyen, isten szabad ege alatt együtt ne keresd; magánylakásukon szemeld föl. Itt tedd félre a’ buzditó szavakat, beszélj személyes, családi pártérdekekről, bizonyos pörökről, mik e’ vagy ama’ biró megválasztásától függnek; igérj czímeket, hivatalokat, ha módod van kieszközleni, ha befolyásod van teljesíteni, ’s diadalmad nem leend nehéz.* És e’ vesztegetések neme tán becsületesb, engedhetőbb, mint melly a’ tömegre gyakorolható? melly nyilvánossága miatt könnyebben megelőzhető, szűkség esetében a’ törvény által hamarabb ’s biztosabban elnyomható ’s megfenyithető. – Ezen a’ mindennapi tapasztalásból merített állitásaim tán kissé tulzottak lehetnek, ’s hogy vannak egy részről tiszteletreméltó kivételek, más részről gyalázatos megrögzött romlottság, jól tudom; de czáffölöttileg bizonyitják, hogy a’ gazdag csak olly könnyen vesztegethető, mint a’ szegény, sőt tán könnyebben, miután többféle az eszköz, mellyel reá hatni lehet, ’s nálla még csak a’ puszta hiuság is olly maszlag, melly által könnyen horogra kerithető, mindenesetre pedig a’ vesztegetés, melly egy pár száz választón gyakorolható, kiket – mint mondám – egyenkint, személyesen fölkereshetünk, közvetlenebb, veszedelmesb, mint mellynek „helye a’ közpiacz, tanuja a’ szabad ég.” – Sőt a’ néptömeg ellen csak ugy támaszthatni e’ vádat, ha föltesszük, hogy a’ gazdagabbak vesztegetők. És hogyan, uraim! vesztegetéstőli borzalmunkban csak a’ vesztegetőket bocsássuk e választásra!? – E’ kellemetlen párhuzamot még tovább is folytathatnám; de hagyjunk föl vele, ’s ismerjük el, hogy a’ gazdag se igényeljen a’ szegényebbek fölött valami kitünőbb tökéletességet, mivel ez alkalmasint olly nevetséges valami volna, mint a’ régi aristocratiának (mert a’ mostaniról nem akarom azt föltenni) azon hite, hogy ő más, valami nemesb testből vérből van teremtve. Hagyjunk föl az elméleti vitatásokkal, ’s mondjuk ki egyenesen s’ „mikintet” ’s a’ teendők során a’ legelső lépést, melly nélkül fentebb kifejezett nézetem szerint, nem, vagy igen nehezen mozdulhatunk, ’s könnyen meglehet, hogy még hosszú évekig szánkon fog forogni e’ szó: „haladjunk”, és miután az agitatióra már az anathema kimondatott az első lépés discussióján tul nem fogunk haladhatni.
Igaz, tökéletesen igaz. – Szerk.
Ez is igaz, még azoknál is igaz, kik például a’ „nem adózunk” szót zsámolyul akarják használni, mellyről a’ követi székbe lépjenek, mert ezek is a’ „szűz magyar vállakat” emlegetik, adójáromról és „vérrel szerzett ősi szabadság”-ról szólanak; ‘s igy a’ jóért itt is buzgó, de azt be nem látó tömegnél ismét a’ nemzeti büszkeség és szabadságszeretet érzelmeire hivatkoznak. – Szerk.
A’ ki tagadná, hogy ez élethű rajz minden vonása az életből van meritve, az nem ismeri a’ magyar közéletet. – Szerk.
A’ hibás, nehezen forgó statusgépet kell hát mindenek előtt kiigazítanunk, az „egyensúlyt helyreállitanunk”, a’ gépbe uj, erős kerekeket tennünk. Ujitásához, foltozásához vagyunk kénytelenek nyulni, mert régi avult legyen bár, el nem lökhetjük; ujat állitni elő sok vesződségbe kerülne; de a’ réginek sok jó része is van, ’s ha ujakat, erőseket illesztünk hozzá, elszolgál még igen sok ideig; sőt ha a’ szükséges javitással nem késünk, tán századokig.
Nemzetünk törvényhozó testületének egyik kiegészitő része az ország 4-ik rendje, a’ szab. kir. városok, a’ polgári rend; Europa többi részében ez harmadik vagy közép rendnek (tiers-état) neveztetik, mellyről Montesquieu nagyon igazán jegyzé meg: „a’ harmadik rend a’ polgári termékenység forrása ’s a’ monarchiának oszlopa.” – Igenis, az europai cultarának főkútfeje a’ polgári rend. A’ melly országban sok ’s jól meggyökerezett polgári rend nincs: ott előhaladásról szó sem lehet. – Mióta a’ polgári elem törvényhozásunkba iktattatott, több mint négy század folyt le hazánk fölött, ’s hogy ez elem hatályosan működött volna statusgépünkben, nem mondhatni. Ezen kell hát előlegesen, mindenek fölött segítenünk. Rendezzük el szabad kir. városainkat, határozzuk meg törvényhozási befolyásukat*; válaszsza képviselőit az egész polgárság, ’s ha 6–700 ezer polgár valósággal képviselve lesz, egy nagy lépést teendünk a’ népképviselet nagy föladatának megoldásához. Ekkor képviselve lesz kereskedés, ipar, kézmű, mesterség, müvészet, az intelligentiának kivált azon része, melly az anyagi érdekekkel foglalkozik, mellyek csak ugy kaphatnak létre, csak ugy tehetnek biztos előhaladást, ha az azokat képviselő elemek törvényhozásunkba hatólagosan bevezettetnek. Rendezzük el a’ jászok, kunok, hajduk beligazgatását, képviseletét; ne felejtkezzünk meg a’ szepességi XVI városról; ruházzunk föl képviseleti joggal minden szabad várost; adjunk szavazatot a’ honoratioroknak, véleményem szerint a’ legszélesb értelemben, azaz: adjuk meg a’ választási jogot törvény által az evangelicusok mindkét felekezeten levő lelkészeinek, az ugynevezett diplomaticusoknak, ezeken kivűl minden nagyobb-kisebb iskolák tanítóinak, falusi jegyzőknek, gazdatiszteknek. – – – – Én tovább is ohajtanék menni; mert hol van még a’ nép roppant tömege, a’ földmüvelő osztály? Ezeket is valahára már be kellene venni az alkotmány sánczaiba, egyetértőleg a’ Pesti Hirlap 137-ik száma vezérczikkével, nehogy ha még sokáig kivül maradnak, az éjszaki pásztor aklába kerüljenek. Ezt kivált a’ tót ’s vele rokon ajkúakra értem leginkább. Kössük ’s forraszszuk ezeket hazánkhoz, nemzetünkhöz, alkotmányunk jóvoltival, a’ szabadság édes érzetével, ’s higyük el, hogy akkor ők is csak ugy fognak borzadni a’ kancsukától, mint mi. – Nem a’ házi adó kérdése tehát haladásunk alphája, hanem a’ népképviselet, vagyis körülményeinket tekintetbe véve, képviseleti rendszerünk javitása, lépcsönkinti kiegészitése; e’ nélkül nem léphetünk sem szellemi sem anyagi dolgainkban, e’ nélkül nem igen fognak megoldatni a’ házi adót, ősiséget tárgyazó előleges kérdéseink; mert, mert!! – – – okai előadásával ez uttal adós maradok; de különben is tudhatja mindenki, és meg fogja mutatni a’ közel jövendő.
Olvassuk csak Sopron városa körlevelét e’ tárgyban, ‘s győződjünk meg felőle, hogy ezt halasztani tovább nem lehet. – L. G.
Lónyay Gábor.
