PEST, DECEMBER 6.
PEST, DECEMBER 6.
Ki hitte volna, hogy azok a kedves grätzi lapolt olly jó barátaink legyenek, miszerint még a stradegicus terveket is elárúlják számunkra, hogy aztán majd tudjuk mihez tartani magunkat.
Tehát egy felől Jellachich, Zeisberg és Oltinger; más felől Wrbna, Lederer és Coloredo; harmadik oldalról Sarbelloni akar reánk csapni. Köszönjük szépen a gyönyörű terv tudatását!
De itt még nincs egészen fölfedve a titok. Sajnálkozással mondják a nemes szivűek: Jaj nektek! jobb lesz előre kétségbe esnetek, s adjátok meg magatokat, mint a jólelkű „Figyelmező” tanácsolja, mert e hét Napoleon 43 zászlóaljat, 52 escadront, és 20 batteriát visz ellenetek; ezen felől Simonich N.-Szombatról, Schlick Kassa, Puchner Károlyvár felől, Suplikácz és Dahlen hovát és a styriai határokon át rontanak hazátokba; ez a 150,000 katona mindenestől fölfal benneteket; oda vagytok! ...
Húh! hát csak egy cálvinisla kántort sem hagynak meg közőlünk, ki legalább elénekelné fölöttünk: „Végső óránk ím eljőve.”
Elefántcsontból való torony, – könyörögj érettünk! Szent Bonifácius, – irgalmazz nekünk! ...
Ha Spiesburger volnék: eladnám valamennyi házamat, minden papiros pénzemet beváltanám aranyokra, aztán búcsut vennék Magyarország kapufájától, s hátra sem néznék, mig el nem érném a nagy Washington boldog hazáját.
Azonban, hála istennek, Hausherr nem vagyok, a bankjegyek sem igen penészednek nálam, tehát szivem helyén maradt, e rémítő dolguk olvastára is, s Amerika helyett egész hideg vérrel mentem neki egy nagy könyvnek, melly 1846-ban illy czím alatt jött ki a bécsi császári nyomdából: „Tafeln zur Statistik der österreichischen Monarchie. Zusammengestellt von der k. k. Direction der administrativen Slatistik.” És ezen könyv azt mondta nekem, hogy a kedves Grätzrer Zeitung, midőn a fönebbieket közlé, egy kissé messze találta hajítani a sulykot.
Ugyanis: Austria összes hadereje, Magyarországot ide nem értve, 372,000 katona.
Ez erő fekszik: alsó és felső Austria, Styria, Karinthia, Tengermellék, Tyrol, Silézia, Gallicia, Cseh- és Olaszország földén.
Tegyünk már most egy kis számítást!
Olaszországban van Radeczkyvel mintegy 100,000 (ha nem több), s erre ott nagyon is szükség van, mert az a 4,000,000 olasz átkozottúl kiabálhatná már a respublicát, tehát ezek torkát elereszteni nem lehet. Az imént nevezett hivatalos kimutatás szerint, alsó és felső Austriában tanyázik 49 ezer katona. Hitessük el magunkkal, hogy elég lesz ebből 14 ezeret Bécs pórázon tartására, 15 ezeret pedig az egész országba szerte hagyni, tehát 20 ezeret ellenünk fordíthatnak. A nyugtalan Tyrolt 5 ezer őrzi. A lengyelek közt sem a legcsöndesebb idő jár, tehát az ő nyakukon ülő 88 ezerből hozzunk ki 58-at; 30-ra lesz otthon is szükség. A tengerpartot féken tartani kell az a 7 ezer, a mi ott van. Morva és Siléziában tanyázik 47 ezer, tegyük fel, hogy ennek felét szinte kivezetik. Steyerban sem a legjobb világ van, hanem azért az ott levő 21 ezerből hozzunk ki 10-et. Csehországban zúg a vihar, úgy szinte hogy miként tudjuk, közelebbről már a a Bécs körűli seregből is szállítottak oda katonát; mindemellett tegyük föl, hogy az itt levő 64 ezerből is jut ránk vagy 20 ezer. Végre, mint tudva van, Mainz és Frankfurtban is vagy 10 ezer őrzi a monarchia érdekeit; s e szám épen fele a Karinthiában és Dalmátiában szállásoló seregnek, másik fele megoszlik e két helyen tartaléknak. És igy azon sereg száma, mellyel ellenünk rendelkezhetnek 132 lehetne; de mivel Olaszországban csak 64 ezer katonája volt Austriának, 36 ezeret még a fönebbi összegből kell levonnunk, vagy a ben maradók számából kivennünk, hogy a Radeczkyét 100 ezerre pótoljuk; miszerint 96 ezernyi sereget hozhatnának csak Magyarországra.
Csakhogy az itt elősorolt adatok hitelességére nézve meg kell jegyeznünk, mikép, ha ezek is olly valók, mint a Magyarországot illeni: akkor e számokból még igen sokat kell devalválnunk.
Magyarországról ugyanis az áll az idéztem „hiteles” statisticai tabellákban, hogy itt 66 ezer katona szokott tanyázni. Nagyon szeretném én azon embert látni, ki be tudná bizonyítani, mikor volt mostanában nálunk 66 ezer katonája a császárnak. Ha átalában minden megyére öt századot veszünk is, pedig többet tudok, hol ennyi nem volt, nem üt többre 25 ezernél. De vegyünk 33 ezeret, még akkor is fele lesz igaz annak, mi e hiteles kimutatásban áll.
Egyébiránt mindnyájan tudjuk, miszerint a katonák számát azért állott érdekében nagy jó uraiméknak illy hatalmasan felróni, hogy aztán annak idejében, adó iránti követeléseiket is mindig ahhoz mérték.
De ha megengedjük is, hogy a „k. k. Direction” tolla, csak Magyarország rovatánál csúszott el, s a többiek mind tiszta valóságok, (mi teljes lehetetlen) és ha ide képzeljük azt is, miszerint, levén olly századaik, mellyek 80–90 emberből állottak, ezeket most újonczozás által mind kipótolják a kellő 150 vagy nem tudom mennyi számra: kérdés, hogy az a 96 ezer jöhet-e egész bátorsággal ellenünk, akkor, mikor Radeczkynek alig melege van Olaszországban, midőn Carlo Alberto hatalmasan készűl a harczra, midőn a római nép már kiütötte a szentséges Pius kezéből az olajágat? ...
Vagy azt hiszitek, hogy olly könnyedén elrémíthettek bennünket? hogy nincs annyi eszünk, átlátni, mikép ha 150,000 katonával jöhetnétek ellenünk, nem siettetek volna legyőzni még akkor, midőn készületlenebbek voltunk, mint most?
És ti csodálkoztok, hogy mi győzelmet merünk remélni!
Remélünk igenis, sőt hiszünk, mert ti a zsoldért, mi szabadságunkért harczolunk, mellynek vágya összoforrott életünkkel; győzelmet remélünk és hiszünk fölöttetek nyerni, mert tudjuk, hogy zsoldos sereg nem elszántsággal, de parancsra harczol; s mit veszíttek ti, ha mi győzünk? ....
De kezünkbe a kétségbeesés adott fegyvert, s lelkünket azon tudat teszi elszánttá, hogy ha vesztünk, rabság és gyalázatos erkölcsi halál vár nemzetünkre.
Tehát nem egyenlő fegyverekkel küzdünk, ezért hiszszük mi győzelmünket! – Szatmári Károly.
