FŐVÁROSI UJDONSÁGOK.
602FŐVÁROSI UJDONSÁGOK.
Csak rajta! gyűlöltessétek meg velünk a nemzetőrségnek még csak eszméjét is; tegyétek népszerütlenné ez üdvös institutiót: aztán helyén lesz minden, mint a Ferdinánd esze. Naponként újabb meg újabb panaszok emelkednek, az őrszolgatlatra állítás körűl elkövetni szokott tömérdek rendetlenségek ellen. És ha magában a nemzetőri szerkezetben volna a hiba, tán inkább tudnánk tűrni addig, mig egy czélszerűbb rendezés fog bekövetkezni; de midőn tudjuk, hogy példaúl a Leopoldvárosban, minden 2 hétben kerűlne csak igazság szerint az őrállás sora s mégis egy némelly tizedes urak, nem tudom, honnan olvassák ki azon szabályt, miszerint azon egyént, ki a múlt szombaton volt szolgálaton, e keddre, tehát két nap múlva, újra kirendelik: ez aztán több, mint boszantó. S mit tegyen az ember, ha csak ki nem akarja őket seprűzni, mint Budán a ráczvárosi asszonyok szokták? meg kell fizetni az egy p. frtot, vagy kiállani a soroksári útra, hogy ott a szénaraktár mellett elmélkedjék a világ hiábavalóságáról. Ha még több illy rendetlenségek jőnek tudomásunkra, mi nem késünk e rendetlenkedő tizedes urak nevét pelengérre állítani a közönség előtt.
– Hát a minap éjjel mi történt? Megindúlnak az éjőrök, – átadatván a vezetőnek a titkos jelszó, – s mennek mendegélnek, míg egy őrhely előtt, sokás szerint, megszólíttatnak. Az őrvezető megsúgja a jelszót, mit a kérdező nem ismervén, az őrjárókat nagy boszúságokra letartóztatja, minélfogva az ő kerűletök felvigyázás nélkűl, maguk pedig elcsukva, maradtak. S ez az egész, egy kis úri tréfa volt! Az őrparancsnok egy résznek kiadá a jelszót, segédjének pedig tetszett a többinek mást adni ki; s így származott az őrjárókra nem igen mulatságosan végződött félreértés. E tény valóságáról jót áll Sebők Sándor nemzetőr, ki szerencsés volt épen a kérdéses őrcsapat vezetője lehetni.
– Bizony bizony, majd hogy föl nem sűltünk! Gyutacsaink (Zünder) mellyek készítésének tudományát a schwarzgelb katonaság magával vitte, mármár szinte fogyatékon voltak. Sikerűlt azonban Jánosi Ferencz iparosztályi fogalmazó úrnak, több vegytani kisérletek után a titoknak nyomára jőni; s jelenleg már olly tökéletes gyutacsokat készít, mellyek vízellenesekké is tétetvén, az előbbeniektöl semmiben sem különböznek. Jánosi úr, miként tudjuk, találmányát a honvédelmi bizottmány elnökénél már bemutatta. Bízzuk meg Jánosi urat a gyutacs-készítéssel, s óvakodjunk azt egy olly akármiféle idegennek adni át, kiben tán könnyen második Marziánira találhatnánk, ki elleneink által megvesztegettethetvén, majd csinálna nekünk gyutacsot, mitől annyi csütörtököt mondanának puskáink, hogy akár 50 esztendeig beérnők vele. Tehát legyünk óvatosok, nehogy majd csak akkor vegyük észre elárultatásunkat, midőn „már késő” lesz. Bízzuk meg Jánosi Ferenczet!
– Emmerling, a híres „István herczeghez” czímzett fogadó tulajdonosa, a levakartat háza faláról e nagy bajuszú mosolygó hitszegettnek nevét. Hja! múlandó e világ dicsősége, ugy-e Monsieur Etienne? – Szatmári Károly.
