ERDÉLY ÁLLAPOTA.
ERDÉLY ÁLLAPOTA.
A csapás, mellyet a kigyói álnoksággal csuszkáló erdélyi volt főkorlátnok által ingerelt és tanácsolt carmarilla ránk mére, melly az erdélyi részek több magyar érzelmű városait lesujtá, végre Kolosvárt is elérte, e hónap 15-ikének éjjelén.
A veszteség országosnak mondható, nem lesz tehát fölesleg néhány igénytelen, de részre nem hajló sorokban leleplezni a fatum-szerű események okait és folyamát. A historia igy válhatik tanúlságossá, igy vívhatja csupán ki a ‘lux veritatis’ dicső érdemét.
I. A kárhozat tüzére jutott Latour minister, emlékezetes utóperczei előtt kevéssel, alezredes Urbánt értekezésre szólítva, csaknem végrendeletileg meghagyta neki, s az erdélyi hadak főparancsnokának, Puchner Antalnak, hogy a szász és némelly magyar bureaucraták által élesztett, s számos erdélyi aristocratáink által hol titkon hol nyilván táplált reactiót gondosan karolják föl, a dalgok élére állván, úgy katonai öszszeesküvés, mint oláh lázítások által igyekezzenek Erdélyt Austria, és a korlátlan uralom részére elfoglalni. Ez alkotmányos jogainkat tapodó, s törvényeink felett őrködő királyunk adott hitét és tekintélyét is bűnösen elgázolt gaz intézkedés végrehajtását alkalmasb egyénekre bízni alig lehetett volna. Urbán tudniillik Kolosváron átútaztában az ott levő tartományi biztosnak, bizonyos Szabó Józsi nevű úri embernek tiszteletét elég szemtelen volt azzal nyerni ki, hogy magát előtte az erdélyi reactió újdonsűlt főnöke gyanánt mutatá be; Puchner pedig – az a vitéz Puchner, ki Erdély utósó törvényes hongyülését olly jó hajlamokat hazudó hebegések közt zárá be – reszketeg compactiója mellett sem kétkedett ministereinket kormányra képtelen s kormányra méltatlan zsarnokoknak kiáltani ki, s illy ürügy alatt tolakodni föl Erdély kormánypolczára. – Közreható ármányos izgatásaiknak sikerűlt a buta oláh tömeget és oláh zászlóaljakat csaknem pillanat alatt felbőszíteni a magyar kormány és magyar elem ellen, s a szerencsétlen hazának erdélyi részei fölött egyszerre csak láng és polgárvér csaptak el.
A magas aristocratia, melly igen kis kivétellel az unio napja óta, úrbériségéért tépelődve folyvást azt számítgatá: „hány ezer forintjában áll évenként Kossuth uram”: a vérengezések színhelyéről Kolosvárra menekűlt; de a közveszély közepett sem titkolhatá örömét, ha rá gondolt, mikép Jósika bíztatásaival megegyezőleg – elébb vagy utóbb – csakugyan lesz viszont egy kis robot. S ha ábrándjai közt úgy rémlett, mikép katonai kormány mellett is felvirulhat még a parancsnokokkal fraternisáló mágnások aranyvilága: kész volt az ősi gőg, és több efféle. Már hölgyeink még tovább szökni sem kivántak a vészkörnyezte Kolosvárról másként, mint egy-egy szuronyos Károly-Ferdinánd vitéznek födözete alatt. – E gyermekded bizalom, e jámbor remények – gondolók – idő előtt meg fognak hiúsúlni. Nem is csalódtunk. De, hogy e játékban a legfájóbbat is fölemlítsük: e magas aristocratia bűverejével körülhálózá királyi biztosunkat is, s illusorius édenének kapuit annyival biztosabban föltárandó, sajátságos szemüvegén által mutogatá előtte Erdély állapotát, s szives hajlamaival ugy elfoglalta a kormány emberét, hogy elégtelenné vált illő mértékű erélyt kifejteni a honáruló s vezéreinket gyilkoló mozgalmak gátlására; sőt – ha eredményekből visszahatólag következtetni szabados volna – a kórállapotok feljelentésével is mindig csak későn járulhatott a budapesti kormány elébe, mig másfelől ugyanezen magyar kormány, némelly körében levők bizalmat teremtő fényes szavaira építve, túlon túl megbizott kevés számú fegyvereink hatalmában, s főképen az ősi hírben álló, de fekete-sárgaságban sinlett tiszti egyének által igen megrongált székelységünk harczias jellemében s kitartásban.
Ezekhez járult azon körülmény, hogy itt-ott működő kormánybiztosaink munkálatában nem volt semmi összehangzás... nem levén közöttük szellemi közlekedés és egyetértés; mintha épen féltékenyek voltak volna egymással szemben egy még el nem ejtett medvének bőrére, a kivívandó dicsőség babéraira.
Ügyeink igy állván, városaink meghódítása, bevétele s megsarczolása olly természetesen fejlődtek, s a szabadságunk ellen törő absolutisticus ármányok játéka olly könnyűvé tétetett, mint midőn a szálán tartott gombolyag legördűl, s a fonal – percz alatt – ölökre nyulik ki.
Ez átalános bevezetés talán megadja a kellő tájékozást, s nem lesz szükség commentárral kisérnem a történetek fejlését: Kolosvár, s ezzel Erdély buktának eseményeit. (Folytatása követ). Krizbai Miklós.
