A KÖZLÖNY UTÁN.
A KÖZLÖNY UTÁN.
Utólagos jóváhagyás reményében kineveztetnek a 47-dik zászlóaljhoz, Perczel Mór tábornok ur előterjesztésére, őrnagyúl: Gyika Jenő; az 56. zászlóaljhoz, Perczel tábornok ur ajánlatára, őrnagyúl: Kisfaludy Mór; a bihari felesleges újonczokból alakult 55-dik zászlóaljhoz őrnagyúl: Ihász Dániel. Rang és illetmény folyó hó 16-tól számítandó. Mészáros Lázár. Megerősíttetik Pest nov. 25-kén 1848. Kossuth Lajos, elnök.
– A bihari felesleges ujonczokból Váradon alakult zászlóaljhoz Hodosy kormánybiztos úr által következő tisztek terjesztettek fel megerősítés végett; mellynek névsorát belátás és kellő intézkedés végett az országos nemzetőrségi hadi tanács tisztelettel a honvédelmi bizottmány elébe terjeszti. Ezen zászlóalj 55-ik számmal megjegyzendő. Őrnagy: Ihász Dániel, 13-ik honvéd zászlóalji százados. Szászadusok: Bárothy László, Millye Dániel, Fráter Alajos, Szacsvay Imre, Török Lajos, Riczkó Lőrincz. Főhadnagyok: Czink János, Gyalókay Lajos, Thoult Ignácz, Koszta Márton, Thoult István, Gyalókay Károly. Alhadnagyok: Tonm Ignácz, Mütter Ferencz, Redli Alajos, Dózsa Demeter, Ferenczy Illés, Meyler József, Derecskey János, Stachó Elek, Jánosi Károly, Csanády Kálmán, Klobusiczky István, Sztupa Tódor. Orvos: Gross Albert. Számvevő tiszt: Veigli Vilmos. Mind ezen kinevezések rang és illetményre nézve, folyó hó 16-tól számíttatnak. Budapest, nov. 24. 1848. Mészáros Lázár, hadügyminister. Megerősittetik, Kossuth Lajos, elnök.
– A zalamegyei felesleges ujonczokból Letenyén alakult zászlóaljhoz, melly 56-ik számmal megjegyzendő, Perczel tábornok ur által következendő tisztek terjesztettek fel megerősítés végett, mellynek névsorát belátás és kellő intézkedés végett az országos nemzetőrségi haditanács tisztelettel a honvédelmi bizottmány elébe terjeszti: őrnagy: Kisfaludy Mór. Századosok: Oszterhuber Péter, Kecskeméti Albert, Ujfalusi Imre. Főhadnagyok: Csontos Károly, Pirovics Károly, Németh János, Boleman Adolf, Mártinkovics Károly, Gál Endre. Alhadnagyok: Bangya Imre, Góhlert József, Gerzsó Ádám, Svastics Károly, Svarczkopf Alajos, Sener Imre, Beisiegel János, Lendvay János, Königmaier János, Farkas Geiza. Segédtiszt hadnagyi ranggal: Vasvári Pál. Mészáros Lázár hadügyminister. Megerősíttetik, Kossuth Lajos elnök.
– A honvéd tüzérséghez kineveztetnek századosokúl: Karabelli János, Freidenreich Venczel, Blaskó Antal, Turcsányi János, Gruber Fülöp, Philippovszky Fehértemplomba. Főhadnagyokúl: Faváry József, Tmély Miklós, Kreuterer Mihály, Steindl Sándor, Fáding Flórián, Arleitner Jakab, Schöller András, Temper János, Kovácsy György, Tóth Antal, Bertalan Károly, Psikál József, König Endre, Szakács János, Rozmusz Mihály, Horváth Lőrincz, Margó Gyula. Hadnagyokúl Réthy János, Sárkány Ede, Malek Károly, Horváth Simon, Goger Ferencz, Fischer Mihály, Schill Kristóf, Paulik Alajos, Turcsányi Károly, Nann Márton, Knöppler Vílmos, Verdősy József, Simony György, Veidinger József, Steiner Ignácz, Freisinger György, Korányi Pál, Glacz Aladár, Kramper József, Ticz Gusztáv, Valenta Valentin, Schárnagel József, Oberer Mátyás, Fancsó Raimund, Szép Lőrincz, Sütő József, Udvary József, Blatt János, Kanalassy János. Mindezen kinevezések rang és illetményre nézve f. hó 16-tól számíttatnak. Budapest, nov. 25-én 1848. Mészáros Lázár, hadügyminister.
Számvevő segédekűl a nemzetőrségi tanács gazdasági osztálya előterjesztésére kineveztetnek: a felső táborban: Grau Soma. Ó-Verbász: Jorgován Miklós, Valk József. Zombor: Peits Simon. Trencsén: Grosz József. Tolna: Csavoiszky Vincze. Nyiregyház: Schutzinger Mór. Szombathely: Molnár József. Sárvár: Komáromy Ignácz. A felső táborban: Léránt Ferencz. Csáktornya: Sülley Imre. Eszék: Hóbor György. A honvéd tüzérséghez: Számvevőűl Pesten: Brezecsko Dávid. Számvevő segédűl: Szeretin Ferencz, Noszlopi Antal. Miudezen egyének felszólíttatnak, hogy azonnal rendeltetésük helyére menvén, ott magukat az illető parancsnokságnál jelentsék.
– Némelly közhíren szárnyaló hibás visszaélésből eredett vélekedések elhárítása végett a hadügyministerium, melly azon érzéstől van áthatva, hogy az elesett harczosnak becsülete még sírjában is szent, kötelességének ismeri, ezennel köztudomásra juttatni, hogy a hazáért – fájdalom korán – elesett Fiálh Pompejus Würtemberg huszár ezredbeli főhadnagy, egész hadi életén át szeplőtlen jellemű volt, és ezen pályáján teljes kitüntetéssel, hűséggel, merő odaengedéssel szolgált, egyszersmind, hogy ő neki egész szolgálata idejéről semmi tekintetben sem lehet legkevesebbet terhűl betudni, s azért az összes haza ezen kitűnő harczosnak kora elestével veszteséget szenvedett. Kelt Budapesten, nov. 26-án 1848. Mészáros Lázár, hadügyminister.
– Kolosvár átadásáról. Következő kivonat egy szemtanú leveléből szomorú fényt vet a kolosvári előljáróság, s s különösen Baldacci vezérnek árulására. „Bemutattatván a Kolosvárt levő nyomorú főaristocratiának” mond a levelíró „ismertem meg embereket, születésre nagyokat, de kiket nagyobbrészint emberkéknek sem lehetne mondani! ismertem cselszövényeket, mellyek a különben jó, de gyenge és tevéketlen Vayt körűlhálózták, s megismertem egy tábornokot, ki, mellőzve azt, hogy soha sem volt még tábornoki ruhában az ütközet helyén, hanem frakkban, s kezében korbácscsal, kard nélkűl lovaglá körűl a tábort, viszszataszító jeges külsejével, kigyói fulánkot nyomott a haza szivébe, tanúja valék eseményeknek, minőket a történetirók alig fognak elhinni, láttam hadat, minő a hottentottáknál sem létezhetik, rendetlen visszavonúlást, poltronokat, kik a magyar név örök gyalázatára vannak, féktelenséget úgy a rendes katonai mint a polgári fegyveres testületeknél, mellyek a rendnek s fenyítéknek paródiái: szóval, undok chaoszt cselszövényből, ravaszságból, féktalenségből, rendetlenségből, gyávaság, alacsonyság s tehetetlenségből, poltronságból is hazaárúlásból. Ezt látva, el kellett borzadni az erdélyi aristocratiától, melly 7–8 egyént kivéve, a legszerencsétlenebb pecsovicsokból áll, s most is örömest nyalná az absolutismus vaspálczáját a robotok visszanyerése reményében. De a dologra!
A hadi tanácsban Vay Miklós előadván Kolosvár komoly állását, tanácskozásra szólított föl, midőn a város követsége megérkezett, a roszhirü Groisz városi főbiró szónoklata mellett felkérendő Baldaccit a vezérségre, miután a polgárok elhatározták a várost utolsó csep vérig ótalmazni. (Ravaszság!) Baldacci, haját simogatva s nyakravalóját igazgatva, azt felelé, hogy ő olly gyalázatos nemzetőrséggel s honvédekkel, kik két ágyúlövéstől elszaladnak, a vezérséget el nem vallalja, s katonai becsületét nem szennyezi. Erre lőn mély hallgatás, mignem Dobozy István megjegyezte, hogy a polgárság és honvédség hibázott ugyan, de még hibásabb volt a vezér, mert tapasztalatlan népet, hegyen felállított ágyútelepek megrohanására kényszeríteni, képtelenség; ez pedig megtörtént; számoljanak róla a vezérek. Tábornok urnak azonban, miután vezérűl küldetett ide, a vezérletet elvállalni kötelessége, s a lehangolt kedélyeket még jobban elcsüggeszteni nem szabad, stb. Ezen előadást tüzérőrnagy Czecz, Zeyk József, gr. Mikes Kelemen, gr. Bethlen Gergely, báró Bánfy János, Erdély legjobbjai közé tartozó hazafiak pártolván, Baldacci az ütküzet rendezését elfogadta. Ezután számba vétetett a fegyveres erő, mit a tábornok még akkor sem ismert, s fölszólíttatott, hogy, miután a várost nem a kapuknál kell ótalmazni, rendeljen előcsapatokat. S igy alkottatott két előcsapat; egyik a hanyagság miatt elveszett, Torda és Deés felé, a másik Szamosfalvánál három-három század honvéd s mintegy 800 szabolcsiakból és székely s Kossuth-huszárokból két-két ágyúval. Egyszerre csak hire jő Urbán közeledésének, fegyverre-kiáltás, riadó, a vészharang megkondul, sikoltás, ordítás, fegyvercsörgetés borzasztó zűrzavart idéznek elő. Szamosfalva, melly mintegy félórányira van Kolosvártól, s mint mondatik, az ellenség által megvett néhány csomó széna a város szélén meggyújtatván, a nép legirtóztatóbb zavarba jött. A csata ott kün még el nem kezdetvén, a tábornok minden főtisztet be hí a városba haditanácsba, s egyedül báró Bártfy János őrnagy maradván kün, a vezér nélkűl maradt katonaság, legelől a szabolcsiak, azután a honvédek, két ágyúlövés után megszaladnak, Bárffy mintegy 80-ad magával helyt áll, ennek bátorságát látva az elszaladtak, Bónis s többen visszafodúlnak, s visszaverik Urbán seregét, a lovasok két oldalról szinte mészárolni kezdék a Chevauxlegereket úgy, hogy a földre hányt fegyvereket szekereken hordták a városba, s egy német lovat 30 váltó frton is lehetett venni. Urbán visszahuzódott Deésíg, s mégis el kelle seregünknek hagyni Kolosvárt, mert a város gaz bírája s gr. Mikó Imre, a várost feladandók, fejér zászlóval keresték Urbánt, kit még harmadnapra sem találtak meg.
A magyar katonaság a legborzasztóbb rendetlenségben tódúlt a városból Gyalu felé Hunyadra s Váradra. Mig e leirhatlan botrány megtörtént, Baldaccit, hogy a cselszövény még drámaibb legyen, elfogták, de azonnal küldöttek mentek a csatázó honvédekhez a hírrel, hogy tábornokuk fogva van, s ezek a csatetért ott hagyván, s tábornokukat kiszabadítván, szaladtak már jókor előre felpakolt kocsikon Gyalura s onnan Hunyadra. És ezen Baldacci még most is tábornok. Az ágyuk mind mentve vannak, a mi könnyen 568lehetett, mert még más nap 17-én 10 órakor sem volt ellenség látható.
Baldaccit világosan terhelik következő adatok:
1) Vétkes volt a 12-iki megtámadás, midőn az ellenséget mindaddig hagyta hátrálni, mig az egy hegyen a legjobb helyezetbe tevén magát, tüzéreink, s egy 3 fontos s 3 egyfontos ágyúink által sérthetetlen lett, s ekkor a tapasztalatlan néppel a hegyre fel akarta megrohantatni az ellenség ágyúit, mi természetesen nem sikerűlt.
2) 16-án, mikor a sereget frakkban körűllovagolta, a katonákhoz nem is szólott, sőt midőn a törzstisztek kérdéseket intéztek hozzá: azokra nem felelt, hanem haza lovagolt, s midőn már az ellenség közeledett, a törzstiszteket haditanácsba hívta, és igy, midőn kün a csata állott, sem ő, sem a törzstisztek nagyobb része részt nem vett, s a nép csaknem magára hagyatva vítt és győzött. Csupán Bánfy Mikes ezredes, Bethlen Gergely, és Baumgarten őrnagy a székely huszároktól, vettek részt a csatában, a többi elfüstölgött, elpárolgott. Ötvöst a Szabolcsiak soha többé nem látták, s legelőször futottak, útban mindent felgyújtottak és kiraboltak Hunyadig.
3) Méltán terheli Baldaccit az is, hogy bár saját kocsiait jókor felpakoltatta, a töltéseknek, puskapornak szekerek sem voltak rendelve, s mind az az ellenség kezébe jött. Terheli az, hogy a Károly Ferdinandokat, bár többször felszólíttatott, hogy ezeknek hinni nem lehet, s hogy jobb volna őket Magyarországra küldeni, a magyarok közé beosztani, ki nem küldötte, s le sem fegyverezte, kik most az ellenség számát szaporítják. Szóval szántszándékos ármány, s árúlás mutatkozott mindenfelől. Ármány volt Baldaccinak a város általi letartóztatása is, mert miért tartóztatták volna őt le, ha a várost fel akarták adni, s ha ugyanők fejér zászlóval keresték Urbánt. E letartóztatás czélja csak az volt, hogy a csatatérről visszacsalják a honvédeket, a mi megtörténvén, Baldaccit azonnal szabadon is bocsátották.
4) Terheli Baldaccit, hogy noha Kolosvár már ostrom alatt volt, ő mégis polgári s leginkább városi kézben hagyta az intézkedést; katonai törvényszék csak 16-án állíttatott fel, a bujtogatók nem büntettettek, a reactionariusok nyiltan fenyegetőztek.
5) Terheli Baldaccit, hogy annyira nem tudott seregében fegyelmet tartani, hogy a visszavonúlásnál 50 embere sem ment, a Dobozy vezetése alatti bihari nemzetőrökön kivűl egy tömegben, s a népet még más nap sem szedte rendbe. Csak 18-án sikerűlt neki, két rendbeli haditanács után annyira menni, hogy félig meddig megtudhassa hadi erejét, s hogy bár 17-én még délutáni 3 órakor sem volt senki Urbán táborából Kolosvárott, s mindenki szabadon járhatott ki és be, ő csak egy recognoscirozó csapatot sem küldött ki a dolgok mibenléte felől magát értesíttetni. De már előbb is a kolosváriaknak soha sem a székelyekről, sem Katona Miklós és Teleki Sándor táboráról tudomásuk nem volt, szóval egész eljárás a nemakarás és megbocsáthatlan hanyagság színét viselte, s Baldacci, csaknem kimélet mellett, mondathatik csak tudatlanságból és nem szántszándékosan hazaárúlónak. Ha hadi törvényszék elébe fog állíttatni, majd kivilágosodik minden. Istenre kérjük a honvédelmi bizottmányt s annak elnökét, mentsenek meg ez embertől. Az erdélyiek nyiltan szólani vagy nem mertek, vagy nem akartak, ők többnyire megcsontosodott aristocraták. Az erdélyi nép átkozza nagyjait, s átalánosan hiszi, hogy Urbánnal kapcsolatban vannak, jóakaratú néperő volna itt elég, s most már ágyú is van, de ügyes vezérnek árnyéka sincs. Vayt mióta itt vagyok Erdélyben, nem vádolhatom, bár a nagy tömeg őt is vádolja. Előbb, mint mondják, igen tevéketlen volt; ittlétem óta, mondhatom, minden jónak elősegítőjéűl ismerem. Ő megizente a városnak, hogy a ki feladásról szól, felakasztatik; éjjel a táborba ment s nem félt az ágyúlövésektől, szóval, mindent látszott tenni, a mit csak tehetett.
