Gömörből, nov. 9.
Gömörből, nov. 9.
E napokban itt három egyén fogatott el, bizonyos Daxner fiatal ügyvéd, Franczisczy joggyakornok, és Bakulinyi krakovai iskolamester. Fájdalom! mi sem kerűlhetők ki, – legszigorúbb óvatoságunk daczára is – hogy tiszta szellemű megyénk, nemzetellenies irányú törekvések gyanujától menten maradhasson. A poklok sötét országának láthatlan feje, s a nagy honalkotók (Stúr és Hodzsa) ábrándozó szellemének titkos emanatiói valának nevezett egyének is, kik magukat már régóta a tátrai sas (Tatránszky orel) szárnyai alá helyezvén, a titkos liptói s más tót társulatok tagjaivá felovattatának, s ez okból a megye figyelmét magok iránt régóta felébreszték. Valóban nem lehet tőlök az ügyességet megtagadni, mellyel veszélyes politicájokat egymás között titkon ápolni tudák. Azonban rejtélyes utaik s zárkozottságuk miatt a milly könnyen nem lehete keblök titkaihoz férni, ép olly nehezen lehetett többé magukról a már megérlelt gyanút elhárítani. S igy történt, hogy minapában fogaik fehérét csakugyan ki is mutatták, midőn egyik választmányi végzés folytán megyénk kebeléből kiindítandó 8 hónapos nemzetőrök kiállításánál egyik őrnagyunknak Tiszolczon a felizgatott néppel ellenszegűltek, azzal bujtogatván őket, hogy horvát testvéreik ellen ne harczoljanak. Mellyért is midőn f. hó 3-án a rögtönitélő bíróság elébe állíttattak, a többek közt Daxner ezt mondá: „Tót vagyok uraim, annak születtem, kürülmény tett azzá; s ez hibám? Ez nem hibám! A körülményeket isten vezérli, s ha ez hiba, úgy az nem az én hibám, de isten hibája.” (Szép logica.) Szerencsétlenek, ti ugyan átkozhatjátok azon istentelen szláv megváltókat, kiknek elvakított túlbuzgóságtokban zászlója alá esküdtetek, s kik fogékony sziveteket ördögi mesterséggel ronták meg.
A felmerűlt adatok szerintők Sturral már régebb levelezésben állottak. Franczisczy még mint eperjesi diák 1841-ben levelezője volt a Stúr lapjának, ki által, midőn egy levélben arról vádoltatnék, hogy a magyarokhoz állott, azt válaszolja „hogy ő nem állott a magyarokhoz, de leszállott a poklokra, hogy annak ördögeit annál inkább tanúlja megismerni. Legközelebbi levelezéseknek azonban, melly a jelen szláv mozgalmakat tartalmazná, nyomára nem jöhettek, s talán ez menté meg éltöket. A reactionalis mozgalmak iránt bebizonyúlt rokonszenvöket azonban nyilt fellépéseik által be nem vallották, bár Tiszólczon a bányamíveléshez letett mintegy 8 mázsa lőpornak, egy velök barátságos lábon álló gyári tiszt kétségtelen engedelméből, akármikor lehető felhasználhatására, bizton számítottak.
Nyomozó biztosaink erélyes eljárásának köszönhetni, hogy ezeken kivűl körülbelől 30 mákvirág kerűlt még a credóba, amazok a rögtönitélő bíróság alól fölmentetvén, 5 nap hiján 3 évi rabságra, ezek pedig vétségök súlya szerint hetekre s hólnapokra törvényszékileg itéltetvén el, köztük több cath. segéd lelkész és iskolatanító.* P....i A.
Az e levélben foglalt eseményeket levelezőnkkel megegyezőleg közli az Ofn. Z. is Tudósítása végén azonban még a következő nevezetes adat olvasható: „Osgyában a magyar és tót parasztok, mind a catholicusok, mind az evangelicusok, megkérték papjaikat, hogy a királyért többé ne imádkozzanak, miután annyi bajt hozott az országra.” A nép magától érik az új viszonyokra. A Szerk.
