FRANCZIAORSZÁG.
FRANCZIAORSZÁG.
Munkajog. Sept. 12-én, a nemzeti gyülésben az alkotmányterv előszavának 8-dik czikke tárgyaltatván, mellyben többek közt ez mondatik: a köztársaság védeni fogja minden polgár munkáját, s a szűkölködőknek, tehetsége szerint munkát fog nyujtani”; ez hosszu vitára nyujtott anyagot. Mert sokan az itt kimondott munkajogot egyenest a februári forradalom első evangeliumi czikkének mondva, nemcsak benmaradását ohajták az alkotmányban, hanem szabatosabb formulázását követelték; mig mások azt olly socialisticus tételnek tartván, melly az állományt meggyőzhetetlen költségekbe sodorja, sőt a communismusra vezérelni – kihagyatni akarták. Mathieu illy pótlékjavaslatot tesz: „A köztársaság elismeri minden polgárnak jogát, a neveltetés, munka és segélyezés iránt.” Pelletier pártolja e szerkezetet, melly nyiltabb kimondása a fentebbi elvnek, s kárhoztatja az alkotmányi bizottmányt, hogy a munkajognak tiszta kimondását 334mellőzé, miután első tervében ez úgy volt megírva. Elismeri hogy ez által az állomány tömérdek költséget vállal magára; de az is igaz, hogy senkinek sorsa roszabb nem lehet a társaságban, mint lenne vadoni állapotában, s az állománynak kötelessége a proletárok sorsát javítani. Ha a gazdagnak joga van birtokához, legyen a szegénynek joga munkájához, melly neki egyedűli birtoka. Elég baj, hogy neki nem jutott semmi is a földnek birtokából, de nem szükséges-e ép ezért s ez által egyik jogát a másikkal kiegyenlíteni? Szónok részletes tervet mond annak valósítására, miként lehetne t. i. a franczia iparosságot és kereskedést úgy rendezni, hogy az országban lakozó mintegy 6 millió munkás mindenkor biztos munkát találjon, s becsületes elélhetésére elgendőt szerezzen magának. A munkások s külön iparágak egyesíttetvén, alakíttassanak egész Francziaországban iparközségek és olly segélyzési intézetek, mellyekbe a munkás napidíjának csekély részét befizetvén, ez összeg ismét tőke vagy vállalati alapúl fordíttassék, mi által a közjövedelem is gyarapúl, s a munkanélküliek is foglalkozást nyerhetnek. Tocqueville a munkajogot egyenesen olly socialisticus elvnek tartja, mellyet a köztársaság azért sem fogadhat el, mert magát csak „democratainak” lenni nyilvánította. Erősen kikel a socialismus ellen, melly szerinte örökösen a személyes tulajdon ellen küzd, és uj kiadása a polgári szolgaságnak. Szerinte a februári forradalom csak politicai elemű, s más hivatása nincs mint valódi democrat elveket helyezni a társaság eddigi királysági alaperősségei közé. Ledru Rollin tagadja, hogy a munkajog a socialismus uj találmánya lenne. Szükséges következménye ez a 93-ki forradalom éltető eszméinek, mert már Robespierre azt nyilatkoztatá, hogy az állomány tartozik munkát adni minden egészséges polgárnak, alamizsnát pedig a tehetetlennek. A munkaszolgáltatás semmi más mint segélyzés, csakhogy a munka nemesíti az embert, s nem töri meg az egymás közti egyenlőséget, mig az ingyen adakozás a segélyzettet mélyen az adakozó alá állitja. A februári forradalomnak tiszte a társadalmi bajokat is orvoslani, másként a nép csalatva fogja gondolni magát. Francziaországnak temérdek míveletlen földje van, s a nemzetnek természet által parancsolt rendeltetése inkább a földmivelés, mint az iparüzés. Azon kell tehát lenni, hogy mennél több munkás földmivelésre szoríttassék, s gyarmatosíttassék Francziaország saját gyermekeivel, ugy mint a kormány Algírral tenni szándékszik. Az nem kivánatos, hogy az állomány termelő, iparüzés stb. legyen, hanem az igen, hogy gyámnoka legyen minden embernek szabadon gyakorlandó jogai fölött. A munkajog nem a socialismus elve, de a forradalomé, mellynek fő tiszte a néposztályok javát mindinkább előmozdítani.
Sept. 13-án számos csekélyebb érdekű szónokok után Thiers lépett a szószékre. Mindjárt beszéde elején elmondá, hogy ő s barátjai, ugyan nem csinálták sem nem ohajtották a köztársaságot – de azt ma őszintén elfogadják. Nem hizelkedtek soha (valljon?) a királyságnak, sem el nem árulták azt, s ugyan igy fognak bánni a köztársasággal is. Fölhívja az uj statusgazdászat oktatóit, s a legujabb statustanok főmestereit, tárják föl az emberiség szenvedéseinek orvosszereit, s tanítsák meg a világot minden nyomor legyőzésére. – Szerinte az emberitársaság három alapon nyugszik: a tulajdoniság, szabadság és a verseny alapján. A tulajdoniságnak eleme, a munka, mert amaz, bére levén ennek, az ember utólsó órájáig dolgozni akar, hogy tulajdonost szerezzen vagy azt öregbítse. A népek jólléte mindenütt a tulajdon tiszteletével áll arányban, s mig délen a zsarnokság szabad megrohanása miatt, például a földmivelés, pang, hol a tulajdon biztositva van, ott virágzik. A szabadságnak alapja szinte a munka, mert a szerint fogja valaki szabadságát élvezhetni, mint azt a társaság irányában jól vagy roszúl használja; s minőleg azt szerencsés vagy balsüker követi. A verseny e munka értékét sokszorozza, s mig az egyes munkáját személyenként nyereségesebbé teszi, egyszersmind az egész országnak tőkéjét neveli. – Ezután áttér szónok a munkás osztály keresetének taglalására, s bárha jelenlegi rosz létét bevallja, de régibb állapotát épen nem tartja olly sajnosnak melly, őt kétségbe esésre birná; – valamint például a kamatok mennyiségét véve szemügyre ebből épen nem lehet a mai társaság végképeni elromlását s közel elenyésztét gondolni, mert míg a rómaiaknak 30–40, a középkorban pedig 20% fizettetett, mai nap 4–5%-en áll a kamat. – Taglalat alá veszi a communismus hamis alaptételeit, s ez alapon olly rest társaságot mond keletkezni, mellyben az emberek szívesben meghalnának a hazáért, mint fonnának, vagy mást dolgoznának a hazáért. Semmit sem tart a munkások egyesülése általi munkavállalatokról, mert a nyereségnek mindég biztosb forrása az egyesek haszna, mint a közös felügyelés. – De nem is az egész nép haszna vagy érdeke forog kérdésben a munkajog rendezése által, hanem néhány százezer napszámosé, kik igy elkényeztetve az állomány által, vagy káros egyedárusságot hoznának be az iparüzés s munkaügy valamellyik ágába, vagy rosz hatást kötnének a többi, magát mellőzöttnek hitt nép szívében. – Végre – lehetlennek mondván, hogy az állomány különbség nélkül időre és foglalkozásra minden munkást elláthasson, a munka helyébe a segélyzést ajánlá tétetni. Thiers után Considerant (a socialismus egyik apostola) szólt, a mellőzve minden vitatkozást nyilvánítá, hogy a Thiers által követetelt gyógyszereket ő kész a házzal közleni, miért is 4 esti ülést kér tudománya részletesb előadására. – Erre az elnök azt felelé, hogy a nemzeti gyülés tanácskozási testület, de tanulók gyülekezetévé nem válhatik. – Billault emlékezteté a házat, hogy minden nagyszerü reform olly visszahatással találkozott eleinte, mint jelenleg a mukajog. A kiviteli nehézség épen nem szolgálhat okúl az elvnek kinyilatkoztatására, mert az részint szabályoztatni fog a lehetőség korlátai között, részint nem fog tul vitetni a kellő határon. A társaság nem lehet puszta szemlélője a társasági viszonyoknak, sőt kötelessége azokat az egyetemes közjóval öszhangzásba hozni. – S a munkajog egyenest ide fog vezetni, mert a nagyobb ipar s munkavállalatok szükségkép kifognak vétetni az egyes nyerészkedők kezeiből, s a nyereség kellő arányban fölosztatni az érdemes tényezők között. – Végül közlendjük Lamartine szépségteljes beszédét. (Vége köv.)
