OLÁHORSZÁG.

Teljes szövegű keresés

OLÁHORSZÁG.
Bukarest, aug. 8. 1848 Folyó hó 6-dikán volt a több száz tagból álló oláh küldöttség ünnepélyes fogadtatása, sztambuli biztos, Szoliman pasánál, a 25,000 főnyi giurgewói táborban. Czélja e küldöttségnek, mellyhez magam is csatlakoztam, az új oláh alkotmány ismeretes pontjainak megerősíttetése. Szoliman pasa igéretet tőn, hogy mi tőle telik, ez ügyben megteendi, s biztosítást adott, hogy seregei nem bántásunk, hanem ótalmunk végett léptek Oláhországba. Másik török tábor Galacz és Braila között áll. Soliman pasa meghagyta, hogy válaszszon a nép három hajmakánt, akár a régi, akár az új pártból; de ez az oláhoknak nemigen tetszik, mert nagyon törökös. A kormány haboz, kapkod jobbra balra, most óvást tesz a törökök bejövetele ellen, majd könyörög, felvilágosítást rendel, stb; de mindez aligha ér valamit s tán rövid időn ismét helyén ül az Oroszország által pártfogolt Bebescol. Oláhország kivánatait egyébiránt Sztambul nem is adhatja meg, mert akkor Bulgaria, Servia, Bosnia s Moldva is ugyanazt fognák kérni. – A cholera dühöngni megszünt; kereskedésünk pang, boltjaink zárvák. Városunkban csend és béke uralkodik. Aug. 15–re (ó–szerint) országgyülés van hirdetve. Antalfy Alajos

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem