Zomborban.

Teljes szövegű keresés

Zomborban.
– Zomborban, a kir. biztos Szentkirályi Mór által megrendelt, s augustus 7–én megkezdett lefegyverzés ingerültséget szült a rácz ajku lakosságnál, az ingerültség alapjául azt adván, mintha az itteni templomot megfertőztették volna a mieink.
Ezen állítólagos megfertőztetés iránt egy hiteles helyről érkezett tudósitás szerint egész bizonyossággal mondhatjuk, hogy a panasz alaptalan.
A dolog valódi állása ez:
Jelentős tétetvén Szentkirályinál, hogy a zombori rácz templomban nagyobb mennyiségü fegyverek, lőszerek, sőt talán ágyúk is rejtegettetnek; a biztos úr múlhatlanúl szükségesnek látta a templomot megmotoztatni. E körülményt használták a rossz akaratúak illy hírek terjesztésére, mintha a templom megmotozása dísztelenűl és szentségtörő módon ment volna véghez. Azonban a kir. biztos kihallgatá a motozáson jelen voltakat, nevezetesen Perczel Miklós tolnai őrseregbeli őrnagyot, ugyszintén a város polgármesterét, értekezett a polgári biztossal is, de mindannyian azt jelenték, hogy a templomban semminemű illetlenség, vagy vallásbeli tárgyak megsértése nem követtetett el.
Annyi történt igenis, hogy a görög ne megyesült helybeli plebános Popovics Dánel, ki a motozókat fenyegető szavakkal támadta meg, elfogatott; ki azonban, minthogy ezen tettén kívűl ellene lázitási szándék be nem bizonyult, vizsgáló bizottmányunk által, a püspök jótállása mellett, szabadon bocsáttatott.
Annak hirére, hogy a templom megfertőztetett, sokan a görög n. egyesült hívek közől Athanaczkovics Pláto újonnan kinevezett püspökhöz fordultak, sürgetvén a templomnak ujra felszentelését, de a püspök a kir. biztos eljöveteléig felfüggeszté kérelmök teljesitését. És ezt helyesen tevé, mert ha nyomban enged a felingerültek kivánatának, könnyen történhetik, hogy a békét ohajtó polgárok is bele sodortattak volna az ingerültségbe.
Szentkirályi biztos úr ezen állítólagos templom–szentségtelenítés ellni vizsgálatnak eredményét az összegyült szerb ajku lakosokkal és azok előljáróival közölvén, biztosokká tevé őket, hogy a lefegyverzéseknek személyeik és vagyonaikra nézve legkisebb ellenséges czélzat nincs mindaddig, míg a békét és csendet fel fogják tartani, de kijelenté egyszersmind, hogy ellenkező esetre minden intézkedéseknek kárát egyedül magoknak fogják tulajdoníthatni. És az egybegyültek a biztos úr előterjesztésében teljesen megnyugodni látszottak.
E szerint valószinű, hogy a templom–fertőztetés és újra leendő felszentelés híre, határozott bujtogatási szándékból koholtatott és terjesztetett.
Ugyanezen hitelt érdemlő tudositásban még következő érdekes pontok fordulnak elő, mellyek Szentkirályi Mór biztos úr itteni erélyes eljárására vonatkoznak.
A harangozást, melly a lefegyverzés ideje alatt, a lehető visszaélés meggátlása végett megtiltva volt, a biztos úr megengedé; s ez is megnyugtatólag hatotta nép kedélyére. Továbbá újból alakította a városi közbátorsági bizottmányt, és pedig ugy, hogy a Zomborban lakó minden népfajok legyenek abban képviselve: de mégis ollyanok legyenek tagjai, kiknek eddigi cselekvényeik kezeskednek, hogy ők az ország egységének s a magyar koronának buzgó pártolói. E bizottmány elnöke Putnik Béla polgármester, ülnökei Dévay Imre, Vulcs János, Thanner Ferencz és Sztrilics István; nyelvökre nézve magyar, német, szerb és bunyevácz. Ujból kialakította a rögtön itélő birói széket is.
Azon fegyvereket, mellyek az itteni szerb lakosoktól Knézi Antal bácsi első alispán s polgári biztos által elszedettek, számszerint mintegy 400 puska, néhány kard és pisztoly, Szentkirályi ideiglenesen a zászlóra már felesküdt zombori nemzetőrök között osztatá ki, jegyzéket rendelvén készittetni az iránt, kik voltak e fegyverek tulajdonosai, hogy annak idejében vissza lehessen adni azokat.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem