NAGYBRITANNIA ÉS IRLAND.
NAGYBRITANNIA ÉS IRLAND.
A parliament egészen a canicula nyomasztó befolyása alat sinlődik a sessio végvonaglásiban naponta vagyis inkább éjente, (az ülések éjnek idején tartatván) tuczat számra küldi más világra a meggyilkolt gyermekeket. (Igy nevezik az idő hiánya miatt keresztül nem vitt törvényjavaslatokat.) A sok inditványozó perse nem szívesen látja kedves gyermekét, mindenik a magáét legnélkülözhetetlenebbnek tartván, az árnyékvilágba költözni. E miatt általános az ingerültség, melly a legsértőbb gyanúsíásokban, legkeserűbb kifakadásokban nyilvánul mi alatt az angol kamara példás méltóság nem kix mértékben szenved. Igy az augustus 3-diki alsóház ülésben, midőn a beer-bill (a sörárulást vasárnapon tiltó törvényjavaslat) tárgyaltatott vlna, Mr. Brotherton annak támogatására azt találta mondani, hogy az illyféle kocsmák ugyis csak tolvajok és k.....váktól látogattatnak. Erre Berkeley ur: „Ezt az ur alkalmasint személyes tapasztalásból tudja!!! Képzelhetni, minő zaj támadt el hallatlan scandalumra. Mire a vihar lecsillapult, éjfél lett, s a következő napi renden levő bill azon ürügy alatt tétetett félre, hogy az e kisértetes órában behozott billek nem szokta szerencsét hozni. Igy teht e gyermek is mint sörös bátyíácskája könyörület nélkül az orcusba küldetett. Hasonló botrányos scenával telt el az aug 5-ki ülés is, midőn a ház Russelnek, már e lapokban is megemlített korteskedés és vesztegetés elleni inditványa fölött választmányát vala alakulandó. Halford ura azon tanácsot adá a kormánynak, ne bántaná e kényes dolgot, mert könyen saját ujjait égethetné meg, kivált ha bizonyos főposta-hivatalok hozatnának fel, mellyek igen furcsa körülmények közt (very curious circumstances) töltettek be. Hudson ur pedig egyenesen a közvádlót, ki ez ülésben kivált sok tagra sütötte ki a vesztegetést, és küldé ki a házból, támadá meg: „Oh ön nagy férfiu! ugymond, kétségkivül igen nagy férfiu; de azért csak azt ne higye ön, hogy érdemeinél fogva ül e házban… ön csak azért jutott be, mert a kormány ugy kivánta.” Mit mond ezekhez a magyar olvasó? Ez tehát példakép felhozott anglius komolyságos méltóság! Aztán csak olvasni kell, minő impertinens megvetéssel szólnak azok aza angol lapok a contines parliamentjeiről, hogy „iskolás gyermekek üzik játékukat” pedig milly régi mondat az a szálka, – meg a gerendáról.
– Irlandból semmi új. Az egész ugynevezett lázadás bevégezettnek tekinthető. Vagy kilencz megye ujra fél ostromállapotba helyeztetett. O’Brienről legfurcsább hireket közlenek a londoni lapok. A Timesnek azt irják, hogy a csata (!) alkalmával ő egy özvegy asszony káposztás kertjébe bujt el, a nagy vezér a káposzta fejek közé bástyázván el magát; más lap azt irja, hogy megtébolyodott vagy holdkóros lett (lunatic), egy harmadik szerint Americába szökött; mind ez idétlen elezekből, millyekkel a nagylelkü győztesek a hazája függetlenségéért mindenét koczkáztatott ellen elhalmozák, csak az sül ki, hogy az igér 500 font dij daczára sem keríthették még kézre. A folyvást roppant tömegekben átszállított katonai erő (három negyede az europai angol seregnek Irlandban van), arra mutat, hogy az angolok magok sem hiszik még a lázadást bevégzettnek. – A Times gúnyosan és megvetőleg szól az irlandi mozgalmakról. Nagy müvészek – ugymond – azok az irlandiak, kik a kicsin dolgokat is olly nagyszerűek gyanánt tudják előadni, a nehány lázadót, mint milliókat tüntetik föl, egy csapatocska sereget egész legiónak hiresztelnek, a veszekedőket bátor hősöknek keresztelik, s regényes ábrándjokban Irlandot respublicának nevezik.
De lássák, ők, mit cselekszenek.
Mi meg vagyunk győződve, mondja a Times, hogy a legveszélyesebb kereskedelmi láz sem szühet nagyobb bukást, mint ezen irlandi ábránd. Igen, mert az elégedetlenek idegenkedőkké, az idegenkedők lázongókká, a lázongók árulókká változtak Irlandban, kik már most tovább nem mehetvén, magas állásokról nyakukat törve zuhannak a mélységbe.
Kárhoztatja e lap a Yankeeseket, mint kik az ír mozgalmakba bele avatkoztak, hogy esnék – ugymond – nekiek, ha Anglia Mexicót ellenök rokonszenvvel, pénzzel, sőt fegyverrel is segítendette.
Angliát, folytatja, a legvészesebb időben a béke szele lengte körül, s ezt, mint hasznost tisztelettel kell, hogy elismerje egész Európa s biztosan remélhetni, hogy Anglia ezután is ugy intézendi dolgait, mikép törvényhozó testületének a nyers tömeg nem fog határozatokat dictálhatni.
A kormány részéről tett rendszabályok már is isten villámakint sujtottak a lázangók csaptaira. A dublini clubbisták, felonisták s a lázadás fővezérei egyszerre eltünvén, száz felé rejtőztek. Victoria gőzösnek puszta lehelete végképen elfjuta az egész sepredéket Dublinból.
No hiszen, jegyzi meg végre a mondott lap, ha a hős mozgalmaknak semmi más hasznos eredményök nem lenne is, legalább szép mezőt tárnak föl a bardok előtt az irlandi hősök dicsőitésére, kikről az epost Virgillel igy lehetne kezdeni: „Arma viruműquo cano”st. hol t.i. az arma alatt a clubbistákat, a vir alatt pedig O’Brient kell érteni.
