IRLAND.

Teljes szövegű keresés

IRLAND.
A királyné utazása, melly előbb augustusig, később őszig halasztatott, most mint halljuk, egészen elmarad. Látszik ebből, hogy ő felsége tanácsosai komolyabbnak tartják Irland igzgatagságát, mint azt a repeal-ellenes londoni lapok lefesteni iparkodnak. Nem tagadhatni ugyan, hogy az utóbbi párisi vérengzések sok középosztálybelit elriasztott a repealerek soraiból, a nyárs polgár ugyanaz marad minden éghajlat alatt de ezek helyét ezerszeresen pótolják az ujolag roppant számmal felhasznált bérlők (farmerek)., kik apróbb clubbokba egyesülve, lándzsákkal és másnemü fegyverrel láttatnak el, és azok használatára be is taníttatnak. A megürült éléskamrák s az itt-ott mutatkozó burgonyavész nagyobb nyomatékot adnak a repeal-vezérek szavainak. Sok megyében 12/13 része a lakóknak már is a községeknek esnek terhére. „A szegény adó már olly nyomasztó” – mondá minap egy irlandi parlamenti tag – hogy a communismus elvének szelid alkalmazása tán üdvösb, de mindenestre kevésbé boszantó lenne. Az ember egyszer mindenkorra megosztaná vagyoát a koldussal, s legalább egy részen segitve volna. Igy a törvény lassankint koldussá tesz minket is, a nélkül, hogy a régibb koldusokon segitve volna.” Szóló természetesen nem nagybirtokos, mert azok, kik amott a felsőház gyapjuzsákain elnyujtózva a repealről hallanai sem akarnak, irlandi jószágaikon pedig a szegény földmüveseket vérig nyuzatják, kényök kedvök szerint viskóikból tiszteik által el is csapatják s földönfutóvá tétetik, mondhatlan szivszorongást kapnak annak hallatára, hogy felkelő s félig meddig fegyver alatt álló alattvalóik száma sokszorosan túlhaladhajta az Irlandban állomásozó angol sereget. Félelmökben föliratot nyujtottak be a kormányhoz, az irlandi clbubbok rögtöni bezáratását és a fegyverkezés eltiltását sürgetőt. – Ez azonban aligha volna véghez vihető roppant hadierő alkalmazása nélkül, mit a kormány minden áron elkerülni akarni látszik. Egy nem angol, következőleg pártatlan lap azon véleményen van, hogy a kormány a leghumanusabb érzelmet táplálja az irlandi szenvedők iránt, de segélyző szándéka mindannyiszor az irlandi nagybirtokosok önzésén törvén meg, tán nem roz szemmel nézné a lázadás kitörését, hogy egész hatalma sulyával fellépésre alkalmat vevén, ekképen a baj gyökeres orvoslátát a nagbirtokosok ellenére is czélba vehesse.
John Martin az Irisch Felon szerkesztője, ki minap szökés által kerülte ki a börtönt, most visszatért és személyesen biró elé állott. Szökését azzal indokolta, hogy az e napig folyamban levő esküttsézék tagjaihoz nem lévén bizalma, távol tartá magát. – A Felon a napi száma elkoboztatott, és szétküldése eltiltatott. Martin és Hoban (ez utolsó, a Tribune nyomdásza) a Newgate börtönbe zárattak.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem