AUSTRIA.
AUSTRIA.
Bécsi levelek I. Az óriási erővel előre nyomuló, egymást villámsebességgel felváltó események rohama, minden percz, melly uj tényeket s ezeket azonnal világhistóriai fontosságuakká fölszenteli, a minden idegeket megfeszitő, szivet és kedélyt örök hullámzásban tartó figyelem, mellyel a szemeink előtt eltünő képeket kisérjük s a jövőket fogadjuk: lehetetlenné teszi kimért sistematicus rendben felmutatni a történteket, annál kevésbé pedig azok hosszu commentálgatásába bocsátkozni. A jelen idő, mint az erdei folyam, utat tört magának vadonon és nyilásokon keresztül s ellenállhatatlanul előretolulva hömpölygő hullámain hordozza, kinek vele haladni bátorsága van, s mély örvénybe sodorja, ki ingadozva áll partjain vagy sebes rohamát megállitani akarja. Nincs többé megállapodás: a béke eszménykép, a nyugalom halál! – 24S ezért félre minden bevezetői formaságokkal, a szavak sallangos kora elmult, a férfit ezentul nem ajánlólevelekből, hanem tetteiből fogjuk megismerni s megitélni.
Leveleim czélja, a bécsi események chaoszábul főleg azokat kiszemelni, mellyek vagy közvetlenül magyar ügyeinket érdeklik, vagy ezekre több vagy kevesebb befolyással birnak.
Senki nálamnál jobban nem tudja méltányolni a bécsieknek azon férfias elszántságát, mellyel a korlátokat lerombolák, miket az absolutismus lelki szabadságuk elnyomása által emelt, s épen azért tölti el aggasztó szánazkozás keblemet azon politicai éretlenség fölött, mellyet mindenütt és mindenben mutatnak, s mellyet, lehetetlen hogy a néhány bátor lépssel nyert szabadságukat rövid időn a nyilvánosan és titokban működő reactio arany és selyemszálakkal font hálóiba ne kerítse. Milly kiáltó biznysága ennek a legujabb időkben Prága, hol az absolutismus a szabadság elnyomására a democraticus elemet használta és áldozta fel! Hogy Bécs e sorsban Prágánál előbb nem részesült, miből egyébiránt koránt sem lehet következtetni, hogy még részesülni nem fog, azt politicai teljes kiskoruságánál fogva csupán azon szerencsés csillagzatnak köszönheti, melly alatt forradalma született, a rajta valhára megszánakozott gondviselésnek, melly dermedő tagjairól lehorzsolá a békókat s kitűzte a fölkelés zászlaját, midőn a levegőt szabadelvü eszmékkel termékenyíté s azokat éltető harmat gyanánt a lenyügzött népek szabadságszomjas keblébe csepegteté. – A bécsiek még most sem tudják, mit és mennyit vivtak ki? Különben nem adhatnák át magokat olly föltétlen nyugalomnak, minőt május 26-dika után észrevehetni, melly napon t.i. annyira megfesziték minden erejöket, hogy a pihenést már most fáradalmaik kiérdemlett ébreül tekintik. A gondatlanok! Nem veszik észre, vagy ha egyes virasztók által figyelmeztetnek, nem hiszik, hogy míg ők, véleményök szerint, emberül kiérdemlett borostyánaikon nyugosznak, addig a reactio ördögi mosollyal viraszt fölöttük, gyöngéd pávatollal csiklándozván orrukat s szabadsághymnusok elaltató dalolása közt megásván lábaiknál a sírt, mellybe, mielőtt szemeiket ismét kidörgölhetnék, örökre eltemettetnek. És a reactio bizonyosan gondosabb őröket fog e sír mellé állítani, mint azok voltak, kik legyőzhetetlen álomtól meglepetve, Krisztust föltámadni hagyák!
Igaz, hogy a bécsiek sokat vívtak ki, constitutiójuk majdnem szélesebb básisra van építve, mint a miénk, de épen politicai kiskoruságuk oka annak, hogy alkotmányuk fentartása igen problematicus, s inkább lehet félteni elvesztését annak, mit egy kedvező pillanat nyujtott, mint reményleni, azt, mi kiküzdetett örök időkre megszilárdithatni. A bécsi forradalom sok szép tehetséget fejtett ki, de egyetlen lángészt sem, melly annak élére állana, s az ellenforradalombul, ha kiüt, a mint bizonyosan ki is fog ütni, phoenix gyanánt ujra föltámaszsza.
Magyarországnak garantiát nyujtanak azon férfiak, kik szabadságunk kivivásában a legelső sorokban állottak s most erős kezekkel tartják a kormány gyeplőjét: őket a szabadság szülte, ismerik ők azon áldozatokat, mikbe annak megnyerése került, sazért iparkodni isfognak e megbecsülhetetlen kincset fényes tehetségeik s hatalmuk minden eszközeivel megőrizni és fentartani de máskép van ez a bécsieknél. Ezek kormánya olly férfiakból áll, kik nem a revolutióból kerültek ki, nem a néppel küzdötték a szabadságharczot, hanem akkor vagy távul állottak a vítértül, vagy épen a néppel szmközt ellenséges állást foglaltak el: csak az, ki a szabadság gyermeke, fogja forrón szeretni anyját, ki őt szülte. Ministereinket a nép bizalma emelte azon polczra, mellyen ők a népet boldogítani fogják, a bécsieket az eddigi kiskoruságból eredett szükség állitotta a kormány élére: egyiknek multja sem nyújt garantiát arról, hogy ha már a szabadságnak nyilt ellenei nem voltak is, annak ezentúl hősei és zászlótartói legyenek. Nem elég erre, hogy egyik Metternich ellenének vallja magát, a másik pedig azon hírben álljon, hogy szerény és munkás bureaucrata volt egész életében; hiszen, Kolowrat is mindig ujjat huzott Metternichchel, és az eddigi austriai bureaucratából, ki az idő követeléseit négy falai közt nem ismerve azokkal soha nem tartott egyenlő lépést, az önkény és nepotismus visszaéléseit ótalmazá és erőszakhoz nyúlt, ha az okosság és józan észnek védő fegyverei emelkedtek ellene. Távol sem akarom az ausztriai ministerium tagjainak érdemeit s jó szándékát kisebbiteni, sőt meg vagyok győződve, hogy Bécsnek és a provinciák mostani setét, ingovány állapotát egyedűl Pillersdorf és Doblhoff foghatják tán az anarchicus halomra düléstől megőrizni: azt azonban soha nem hiszem, hogy a pólyában vickándozó gyönge csevsemőt, a szabasdságot, valaha ép és egészséges férfiuvá nevelni tudják; fegyverrel lehet országokat meghódítani, erős politicával fentartani: Bécsnek politicus capacitásai nincsenek, a következés magából vonható.
Ezeket kelle általánosan előrebocsátanom, hogy az események chronicai följegyzésénél ezentúl minden ténynek commentárját az olvasó közönség azonnal föltalálhassa, s a további kiszinezéstül én és ő is megkimélve legyünk. F.
