Párbeszéd a jégkár mentesitésről.
Párbeszéd a jégkár mentesitésről.
,Hát nemzetes Török uram, miután Náznán-falvi kisrész jószágunk haszonbérbe vette, nem volna-e jó a jégkármentesitő társulatba beállani? s igy biztositani évenkénti terméseit a természet e nagy csapása ellen?
„Micsoda isten bogara? mit mond vala. T. ur?”
,Hát azt, nemzetes T. uram, hogy álljon be a jégkármentesitő társulatba, s igy ha a jég elveri vetéseit, törökbuzáit, kaszállóit a jégkármentesitő társulat a kárát megforditja azért a kevés dijért, mit beállva fizet a társulatnak.
„Hahaha! bizony megokoskodtak az emberek! s hát már nemcsak tűz, de jégkár ellen is van afféle teketória?”,Van bizony T. uram, és pedig jól áll már is a társulat!” –
,Meghiszem; kivált ha zsidó fő a dologba!”
,Nem ugy van a dolog atyafi, értsen meg .... E társulatot nem zsidók, hanem hazafiak kezdették s kezdik, kik embertársaik szerencsétlenségét sziveken hordozzák, s ép azért munkálnak, hogy könnyitsenek bajaikon, kiket a jó isten tartson meg sokáig embertársaik jóllét- s boldogságukért, – – no – s hát mit mond mind ezekre?!’
„Hát csak azt biz én t. ur! hogy azok a jó urak lássák mit mivelnek; de én az istennel nem huzok ujjat! Hisz az istenért az vétek, és pediglen nagy vétek, hogy elakarjuk mesterségesen kerülni az urtól ránk küldött büntetést. – – Hisz azt csak tán tanulta, s hallotta a t. ur, hogy a jégverést bűneinkért küldi isten reánk, s azt gazdag és szegénynek szenvedni kell. Jaj, jaj, jaj! hová lesz idébb-hátrább a világ, ha mind igy okosodnak az emberek?! Időnap előtt elveszünk!”
,Nem ugy áll a dolog nemzetes T. uram! Töltsön pipára, s hallgasson meg engem. ..: Korán se higye hogy beállva ezen társulatba tán az istennel ujjat huzna. Nem. Az isten olly tökéletes valóság, hogy tőle roszat nem várhatunk; ő maga a szeretet, ki még ellenségünket is szeretnünk parancsolja, s miként ne szeretne ő minket, ki tudja, hogy gyarló s roszra hajló emberek vagyunk. Annak, hogy ollykor nyáron által jég esik, ép ollyan természetes oka van, mint a hó esésnek télen hideg időkben, s eső-esésnek lágy és csendes nyári napokon. – – Az illy balga s haszontalan beszéddel kétségkivül nem dicsérjük az istent. Lassu az isten haragja atyafi, s kit megver nem jégveréssel bünteti, higyük el!’
„T. ur! száz szónak is egy a vége: de bizony mondom, hogy ha holnap reggelig is mind órál én be nem állok a társulatba..... A t. ur ugy látszik collegiumba is járt, s hogy afféle rosz könyvekbe is kukucsgált, mert különben nem beszélne igy.... Bizzunk az istenben, s ne féljünk a jégkároktól!”
867,Igen, atyafi, bizzunk az istenben, s e szép; bizzunk! de ne vakmerően, s mit elkerülhetünk, ne menjünk vakmerően néki istenbe bizakodásunkban, mi kétségkivül nem helyes. ... Kert háta megett foly a maros, s vakmerően menjen rajta át, s bizony ha nem tud uszni beléful; s ellenben menjen csak feljebb a pallón s bizony nem fog belé fulni.... No de elég a beszéd, különben is falra borsót hányunk, azonban ne feledje e példa beszédet: kiki a maga szerencséjének vagy szerencsétlenségének kovácsa. Isten velünk!”
