Vezérczikk. (Industrialismus és a negatio emberei.)
Vezérczikk. (Industrialismus és a negatio emberei.)
A gazdának, ki mindent a sorstól és kegytől vár, felkopik az álla, de még annak is, ki tény-erejét vagy ügyetlenül, vagy a körülményekkel teendő számvetés néklül vaktában irányozza. Rajtunk mióta nemzetünk legjobbjainak vérével magunkat és Europát a török dulása ellen biztositanunk sikerült, mióta eredményét látjuk annak, hogy a romboló keleti erő ellen védbástyául állottunk, mellyből sok elporlott, de fenekéből ki nem volt forgatható, különös balság az, miszerint megszoktuk ama kéjelmes állapotot, mellyben mi a gazdagság voltunk és más a gazda. Az idők az álomszerü zsibbadtságtól öntudatra zaklatának fel bennünket, az europai egyéb nemzetek példája vezérvilágul álla előnkbe, s már a korszellem visszatartózhatlan hatása azon reményt költé, miként megállapodnunk az előmenetelben lehetetlen. És annyi példa, annyi tanulság, annyi buzditás, annyi szükség, annyi képesség daczára még most is akadnak az emlitett kényelmes gazdálkodási rendszernek álapostolai, s nyiltan merik követelni az elsőséget amaz állapot előnyeinek, mellyben mi a gazdaság volnánk, s más a gazda. A kényelemnek emberei, elvontan, magukban véve, türhető állatocskák, de ha a jászolhoz kötött gőböly sorsát magasztalják, ha az emberi társaságok magasabb rendeltetésü tökélyesbülésének feltételeit nyilvánosan tagadják, ha a civilisatio fejlődésének tényeken alapuló menetét ignoráltatni erőködnek: minthogy az igazság elleni tusakodásnál kebellázitóbb valami alig van, a kellő felderitést az időszaki sajtó csak a legszigorubb komolysággal teheti.
Van e hazában egy osztálya az embereknek, millyet 1400olly mennyiségben, mint itt, a világnak egy tartományában sem találhatni, és ez a negatio embereinek osztálya, melly a legszentebb dologtól az imádságtól a legközönségesebb anyagi kérdésig csak az örökös tagadásban és roszalásban mutogatja erejét. Ennek kedvére nincs intézkedés, nincs vállalat, mellyben az előmenetel magva rejlik, ennek csak a természettel ellentében álló nem tevés tetszenék, és a bizonyos halálra vivó mozdulatlanság. – Nem rég is e tant hallánk tőle: „ha valahol a szükségek szaporodnak, ha a fényüzés terjed, ha a nyilvános élet zajog jogharcra kél, és ha a tudományok pislogó mécse rögtön szikrázó fáklyává gyul – akkor szokás hinni és mondani: ime a civilisatio arany korszaka beköszönt. Ha valahol uj szükségek teremtetnek elő, ha a fényüzés szeszélyes követelései határtalan kinálására sikerül a társaság vérét, a pénzt egy pont felé összetorlasztani, akkor szokás hinni és mondani: ime a közgazdászat korszaka ránk viradt.” Továbbá: „az industrialismus, ezen legbujább fattyuhajtása a ferde közgazdászatnak mindenütt nyugtalanitó mohósággal magához ragadja az országok összes erejét és figyelmét, és a mi több a par excellence civilisált országokban minden egyéb érdekek felett annyira elhatalmazott: hogy műipara czikkeivel egy egész uj világot áraszthatnának el, saját munkásait pedig kenyér és burgonyával sem láthatják el*„. Ez ismét a paradoxonok igen feltünő példánya, valamint a negatiónak tisztességesen potrohos neme. Tehát nem kell industrialismus, mert ez mint a ferde közgazdászatnak legbujább fattyuhajtása, az országok összes erejét egy pontba ragadja össze? Nem kell a szükségek szaporitása, mert ez a fényüzést következteti? Nem kell a tudományokat világitó fáklyává nevelni, azok csak hadd maradjanak pislogó mécsek? Ugyan miért nem mondják azon urak a kényelem-politica pamlagán nyujtózkodva, tovább is menvén okoskodásukban e gyönyörüséges logica mezején, hogy nem kell művészet, mert a földmiveléstől vonja el a kezeket, nem kell kereskedés, mert mindenféle rosz szokást és még betegséget is hozhat be idegen földről, 1401nem kell imádság, mert a munkától veszi el az időt stb. – Szépek azok a csábitó syllogismusok. – Szép annak az inductiv módszernek ügyes alkalmazása. A tulság, tulállitás, tulbölcseség, szóval minden mi tul megy a józan határon, széditő labyrinthba vezeti a gyarló emert; s azért boldogok, kik mint a természet fia sejditlen igazolják lépéseiket előeffectusok után s kerülik a tüzet, mert éget, de használják okosan mert hasznos. – Olvastam egyszer egy anecdotát: szabad borulatlan ég alatt munkála egykor bizonyos csillagvizsgáló, mig álomba ringatá őt az éjféli csend. „Menne be a tens ur a házba” igy szóla hozzá a gulyás – mert megázik. De az analyticus nem hitt a természeti inductornak, mert ő az ok szerint, mellyet kérde, nem látá az esőnek bekövetkezését, a jámbor gulyás pedig nem a priori itélgetett, hanem a szárnyék alá vonuló barmainak ösztöne után, s a zápor csakugyan nem sokára megérkezett. – Nagyon bölcsen mondta valaki, hogy mit a világ bajaival aggódni? „mundus se ipsum expedit.” – De azért hát csak maradjunk a negatio kényelmes jászolánál? Köszönjük szépen! –
B. P. Hiradó 475. sz.
Az industrialismus ellen, ha annak ittott feltünedező aggasztó következményeit vetjük csak latba, mindjárt kigyót, békát kiáltani nem nagy mesterség. Britanniának valódi ereje s boldogsága, nem rég mondta Peel, belső fogyasztáson alapul. Minden termékinek és készitményinek csak nem 3/4ét maga fogyasztja el, s csak a maradékot adja át a világkereskedésnek. S im markunkban van az inductiv vizsgálat fonala. Lássuk: valjon miért olly nagy a fogyasztás Britanniában? Tán mert a népesedés olly nagy? Nem azért, mert teszem Irland, hol a népesedés aránylag meg sokkal nagyobb, korán sem fogyaszt annyit; s 10,000,000 északamerikai ember sokkal többet fogyaszt, mint még annyi muszka. Mi tehát a fogyasztás oka? A lakosok vagyonos léte, melly a fogyasztással egymást kölcsönösen neveli. Ok és okozat, és viszont ok és okozat. A belső fogyasztás az, melly minden ország kifejlésének palladiuma, mert mennél nagyobb valahol a fogyasztás, annál nagyobb az értelmi súly: az az több ember ébresztetik gondolkozásra, combinatióra, szorgalomra stb. az az számosabb a politicai életben részvevő, s igy számosb a megelégedett ember. Ha pedig ez átalánosan áll, milly sulya van még magyar hazánkra nézve, mellynek geographiai helyzeténél fogva, főkép hahogy a negatio leventái a fiumei kapunak nehogy megnyithassuk, tovább is erősen neki feszülnek, legfőbb menedéke a belfogyasztásban volt. De ezt még sem kell emelnünk, mondják amott a másik oldalon, mert a szükségek ébresztése, az igények szaporitása veszedelmes pauperismusra viszen; a mi hasonlitásban annyit tesz: ne rakjunk tüzet, mert felgyul a ház, ne menjünk át Budára, mert a Dunába esünk, ne járjunk gázkatlan-vonta forsponton, mert vész éri drága fejünket, ne legyünk vallásosak, stb. Nem lehetségben rejlik itt a vész tisztelt elleneink, hanem a dolgok kezelésében. Az industrialismus csak ugy hord magában vészt mikép a jó akarat, meg a kegyesség, meg a szánakozás, meg a könyörületesség, meg a becsület, meg az erény stb. Némelly civilisált országban erős concussióktól tarthatni az industrialismus következtében? Az okot ne magában az industrialismusban keresse a józan ember, a munka-rendezésnek, az aránytalan eszközlésnek, a politicai életnek hiányaiban. Többször megmondtuk már, milly jelentékeny előnyökkel birunk mi magyarok az industrialismus meggyőkereztetése 1402 ügyében más nemzetek fölött*, mi kiknél p. o. még a vállalkozók és munkások közötti viszonyok táblája is beiratlan, s ovakodhatunk az Europa némelly országában nem csekély aggodalmat szülő ama balságtól, hogy kiknek kézi szorgalma és ügyessége hajtja a dús kereset nagyszerü mozgonyát, azoknak nem igazságos arányban jut ki a fáradság jutalma, s hogy kik a kiállitó erőhöz egyik egészitő részszel a munkával járulnak, ennek korán sem veszik aránylagosan hasznát ahhoz, mit a birtokos a maga részéről nyujtott másik részből, a tőkéből huz. Intézkedjünk csak a mások kárán tett okulás szerint, és legyünk rajta, hogy az industrialismus ollyan legyen hazánkban, mellynek minden szál gyökere a haza tápláló anyaföldében terjeszkedjék, mellynek minden érverése a nemzeti érdkekek kivánataival öszhangzó legyen, röviden a nemzeti bélyegünket viselő, a hazai viszonyaink részéről mutatkozó előnyöket okosan felhasználó, a munkás fáradalmait ne csak jutalmazó, hanem értékesitő és kamatoztató is legyen: akkor soha se féljünk a lehetséges roszaktól, hanem várjuk a valóságos jónak bekövetkezését. Egy hires agitator, de ki a haladni felkerekedő seregtől hátramaradt, s váltig kiabál: „lassan, lassan! hadd reggelizzek, hadd mosdjam, kefélkedjem és szedjem össze pogygyászomat” magyarainkat egykor határozottan két részre osztályozta mondván: egyik osztály, s pedig alig látszik hihetőnek, hogy egyesek is illy vakok lehessenek, de valósággal egy jó nagy osztály azt hiszi, polgári institutióinkban semmi legkisebb változás sem kell; a másik osztály pedig, s ez a sokkal nagyobb, arról van teljességgel meggyőződve, hogy valamit csakugyan kell már tennünk.
Hetilap 2 és 4 sz. a dolgozó néposztály.
Azon örökké egy helyt álló philosophusokat az osztályozó „sohamozdiknak ajánlja neveztetni; és ezek a mi elleneink a negatioban olly erősek és hatalmasak, kik a haladás minden kérdésében csak gáncsot, csak nehézséget és vészt látnak. Ők a civilisatio, és nemzet-gazdaság, és közjóllét érdekében a lehető vészektől olly ovakodók és ovakodtatók, különös hogy a nemmozdulás és a tétlenség bizonyos nyomoraitól mit sem tartanak, az intézkedések kölcsönös jótékony egymásra hatásáról tudni épen semmit sem akarnak. Verulami Baco azt mondá: nincs e világon semmivel annyi baj mint a tudni nem akarókkal! – Hogy az ipar és mezőgazdaság olly iker testvér mint a siámi ismért összenőttek, majd nem hihetetlen, hogy akad még olly lágy velejü teremtmény, melly ma is tagadni merné. Maga egy ága az industriának a bőrgyártás képes a mezőgazdaságban egy egész regenerationalis fordulatot eszközleni, az annyira elhanyagolt marhatenyésztés, az olly kivánatos rétöntözési rendszer stb. érdekében. És ő nékik még sem kell ipar, az az nem kell értékesités. Bizony nem irigyelhetni tőletek urak e tant, mellyel az ajkaitokon olly sürüen rebesgetett civilisatiónak a legroszabb szolgálatot teszitek.
