A magyar kereskedelmi társaság ügyében.
A magyar kereskedelmi társaság ügyében.
„Nemzeti reményeink” közé sorozta a Nemzeti Ujság legutóbbi 354-dik számában a magyar kereskedelmi társaságot,és még is oly megrovólag, olly veszélyeztetőleg, legalább szeretetlenül ir felőle, miszerint „az illy hasznos vállalatokat csak most kezdő nemzetünkre nézve,” a „még csak 1275megalapitandó hitelünk koczkáztatása” eszközlésére sokkal többet hat, mint az egész veszteség, melly a társaság ez évi mérlegét sujtotta. Pedig illy intézet ügyeihez, melly maga is megérdemli, hogy a nemzet sajátjának, jóllétünk jövendője egyik fejledő tényezőjének tekintessék, mellyhez ezen fölül olly érdekek csatlakoznak, minők az országos hitel föltételei, áldásai vagy kárhozata, illy intézet ügyeihez szent kimélettel kellene nyulni mind annak, ki felőle adatot, véleményt vagy épen itéletet készül közrebocsátani. Hitel, ez éltető levegője a hasonló intézeteknek, mi nélkül nincsen számokra üdv, nincsen eredményezés, nincsen sikerület. S meg is épen a hitel az, mi alá ásatni, nem mondjuk szándékoltatik, hanem könnyen foghat olly közlemények által, minőt a Nemzeti Ujság érintett számában közrebocsátott.
Mindenekelőtt megjegyzi a Nemzeti Ujság, mikint a magyar kereskedelmi társaság, bár megtartotta közgylését, még is ennek „eredményet mind eddig nem igen igyekszik nyilvánossá tenni.” – E jegyzés sokakat megtéveszthet s tudj isten mi nagy dolgok sejtésére ösztönözhet, miután a nyilvánosságtól elvonulni: egy a bünös öntudat titkolódzásaival. –
De a kereskedelmi társaság eleget tőn a nyilvánitási tartozásoknak azon közönség irányában, melly az övé, magának a társaság részvényesei öszvegének irányányában. Ezeknek közgyülését rendesen megtartotta, arra a mérleget előterjesztette, s ebben nemcsak a kedvező munkálatok eredményét adta elő, hanem fölfedte a veszteséget is, melly a lefolyt munkálati évben olly terhelőleg mutatkozik. Ennyi a szoros tartozás a nyilvánosság irányában s ennyi meg van téve.
Igaz, hogy a társaság minden részvényesei jelen nem valának, s igy irányokban a tudósitás nem teljesült legalább tettleg; – igaz továbbá, hogy illy nemzeti intézeteknél üdvös eljárás a nagy közönség értesitéseül is megtenni a szükségeseket; – s ezen két szempontból a közgyülési eredmények közzétételéről is intézkedni kelle.
De hát a Nemzeti Ujságot „hiteles kutfői” miért nem biztositották, hogy a társaság másodnapi közgyülésében ez iránt csakugyan történt intézkedés. De történt ugy, mint annak a társaság hitele érdekében történnie egyetlenül hasznos. Tudni illik censuralis bizottmány neveztetett ki, melly a mérleget, a közbejött veszteségek okait szorosan, alaposan megvizsgálja, sőt vizsgálatát azon temondákra is kiterjessze, mik a társaságról, s annak állapotáról olly kárörömmel, olly szorgalmasan lőnek már a közgyülés ideje előtt terjesztgetve. Meghagyatott azután az igazgató választmánynak, hogy a censuralis bizottmány jelentése nyomán, egyéb szükségesekül mutatkozandó intézkedéseken tul, a közönség megnyugtatására is tegyen lépést. – Igy történt, illy renddel történt a közönség értesitése taval is, mikor pedig tetemes nyereségről vala szó, akkor is elébb megvizsgáltatott a beadott mérleg s csak midőn az hűnek találtatott, a vizsgálók által aláiratott, közöltettek az igazgatóság jelentésének nagyobb nyilvánosságra alkalmas részei.
Ezek szerint nem áll, mit a Nemzeti Újság megjegyzett, mintha a társaság nem igyekeznék nyilvánossá tenni ügyeinek közszerübb momentumait, – csakhogy a közönségnek kell birnia annyi türelemmel, miszerint az alkalmas 1276időpontokat bevárni sziveskedjék. A fölebb érintett censurai bizottmány folyvást működik. Tagjai Kunewalder Fülöp, Liedemann Sámuel s Valero Antal urak. Vizsgálataikban már jól előre haladtak. Legalább föltartóztatlanul, minden legkisebb akadály nélkül haladhatnak. Mert bár voltak némi, de csak vélemény-különbségből eredő akadályok e vizsgálatok körül, azokat az igazgató választmány, mellynek azonnal elébe terjesztettek mind a bizottmány mind az igazgatóság által, tüstint eligazitotta; s most már a censurans urak ugy folytatják revisiojokat, mint ők ohajtják, jónak, szükségesnek találják ; előttük fekszenek a társaságnak minden könyvei, levelezései, irományai. Szóval azon helyzetben vannak, miszerint a társasági ügyvitel s viszonyok egész állapotát láthatják, megitélhetik. Az igazgató választmány pedig mihelyt e vizsgálat eredményét birandja: azonnal olly rendszabályok tervezéséhez fogand, miket a társasági ügyvitel eddigi tapasztalásaiból az ügyek igazgatására nézve ajánlatosoknak, szükségeseknek itélend. A közgyülés, melly alkalmasint mi előbbre fog megint öszvehivatni, illy alapos vizsgálatok s tervezetek nyomára fog a társaság jövendőjéről intézkedhetni s folytathatja rendszabályait, miket már az augustusi közgyülésen az igazgatóság ujabb rendezésével megkezdett.
A Nemzeti Újság „hiteles kutfői” ez intézkedésekről sem szólván: mi el mondjuk, mint a közgyülésen megértettük. – Nem tartjuk ugyan nagyon discretus eljárásnak ebbeli cselekvényünket, mert elismerjük, hogy illyen közlemények csak hivatalos alakban terjesztethetnek kellőleg a közönség elébe. De miután, nem tudni, minő „hiteles kutfők” már egyre buzognak, s nemcsak a Nemzeti Ujságban, hanem egyéb hirlapokban is ferditgetik a társaság körüli eseményeket: mi, mint kiket a társaság jövendője sokféleképen érdekel, nem állhatjuk meg, hogy a hivatalos tudósitásokat megelőzve, saját tudomásinkat közzé ne tegyük.
Jelen voltunk a közgyülésen, midőn igazgató ur szót emelt s kérte az igazgatói hatalmat, melly 184 5/6-ra az igazgató választmány előleges befolyása alól ki volt emelve, ismét illyen előző irányozás, rendezés alá helyeztetni. Igazgató ur, tudni illik, bár mennyire lehet meggyőződve, hogy kereskedelmi ügyek egy, csak bizonyos, hosszabb időszakokban összegyülekező collegium által nem egészen kellőleg vezéreltethetnek: még is két évi tapasztalásból volt alkalma azon bizonyosságot meriteni, mikint hazánkban, hol a kötelezések lelkismeretes megtartásának hiánya minden osztályoknál, még a kereskedőinél is olly gyakori, hol a hitel-törvények egynémelly hézagai olly csábitón ösztönöznek hosszadalmas törvénykezésre, hol a szinte lehetetlenségig menő ovakozás szükséges, mikint mondjuk, itt többek belátása, tapasztalása csak üdvös lehet olly kényes ügyeknek, minők a kereskedelmiek, gondviselésében. Ezért önkint lemondva az igazgatói azon megbizatásról, melly csak utólagos vizsgálatot ismert, megint előleges irányozást kért olly módon visszaállitatni, minő a társaság első évében fönállott. S a közgyülés, miután az igazgatóság e formája mellett különben is több felől vett sympathiákat észre, azon kilátással is fogadta el igazgató urnak ebbeli inditványát, hogy ez ujabb rendezkedés nem kevessé fogja társaságunk hitelét a közönség s a kereskedelmi világ előtt is nevelni.
1277Igy fognak alkalmasint még több, igen lényeges rendszabályok a legközelebbi közgyülésen megállapitatni. A tapasztalás a legjobb oktató, – de kétségtelenül drága oktató is mindig. A tanpénz, mellyet igényel, s elmulhatlanul, könyörtelenül igényel, minkárunk. Illy tapasztalást, melly enynyire drágán tanitson, társaságunk sem kerülhetett ki. S bár mennyire sajnos is az, mert egyes részvényesek erszényét terheli, de a közjó tekintetében semmi módon nem lehet megrovások alapja. Sőt inkább ugy kell azt, e szempontból tekinteni, mint olly uttörés, kezdemény áldozatát, minőre még eddig hazánkban kisérletek nem történtek. Társaságunknak csak egy ága kisérletét nevezem meg, hogy az uttörésről tett szavamat megmagyarázzam. – Eddig termékeinket mindig közbenjárók által juttattuk a világ-piaczra, s igy a haszonnak nagy részét is át kelle adnunk tőlünk idegen közbenjáróknak, de meg névre sem tehettünk szert, melly magunkat, s czikkelyeinket megismertetett volna. Társaságunk egyik feladata a kül világ-piaczokkal közvetlen összeköttetésbe lépni, lenni azon közbenjáró, melly a hasznot nekünk biztositsa, melly a mi nevünket ismertesse meg. Tengertuli szállitásokhoz is fogott, – miket a mi piaczaink kereskedői nem üznek. Tengertuli szállitásokhoz fogott Fiumén keresztül, hogy tengerpartunknak is szolgáljon, szolgáljon akkor, midőn a hozzáférhetés olly nehéz, olly biztalan. Illy ösvényeken botlani könyü, nem botlani csoda volna. De itt botlani: tanulság a magyar kereskedelmi világnak, tanulság, mellyet fejledő külforgalmunk még alkalmasint többször és többektől fog igényleni, de az első uttörőtől legbizonyosabban megkövetelt; tanulság, mellyet kik követni fognak bennünket, s mi kik folytatni fogjuk megkezdett működéseinket, haszonnal szem előtt tarthatnak és tartandjuk.
S méltányos e illy tekintetek mellett, a veszteségen, melly bár tetemes, de nem öldöklő s csak veszteség, olly jajveszéklést inditani, minőt a Nemzeti Ujság intonált, s melly szerinte „nemzeti hitelünket koczkáztatja,” melly „a hazafi kebelét sebzheti,” s „a kezelők homlokára bélyeget süt,” stb.
Veszteség hitelt nem koczkáztat. Ennek minden nyerészüzlet ki van téve. Általa sokszor sujtatik. S nincs talán vállalat, melly a kereskedés mezején veszteségekkel ne találkozott volna. S csak a mi piaczunkon is lehetne nem egy, teljes hitellel biró házat mutatni, mellynek egyik másik czikkelyén vesztesége volt. S még is kinek jutna eszébe főnökét bélyegzettnek állitani ? Erre nincs senki jogositva. – A veszteség még csak nem is olly esemény, mellyet a kereskedési soliditas köztudomásuvá tétetni igényelne, s nincsen is egyetlen magán kereskedő ház, melly veszteségeit publicálná! A mi társaságunk egyesület levén: csak ezért kényszerül tagjaival tudatni, ha veszteség érte. E kellemetlen kényszerüség egy okkal több lehetne, hogy a társaság ügyeihez kimélettel szóljunk inkább, mint lármaharangot kongassunk.
Nemzeti hitelünket hogyan koczkáztatná a társaság vesztesége, – midőn épen mind saját mind az ország hitelének föntartásaul teljes készséggel fizeté meg külföldi ügybarátinak a differentiákat, miket az itthoni ügybarátok szállitási hibái, sőt galádsága okozott. Ne hozta volna társaságunk nemzeti hitelünknek ez áldozatot: ugy pere, ugy veszett neve lehetne ugyan, de vesztesége aligha. A veszteséggel 1278is megvársárlott kötelesség-teljesites, szótartás csak növelheti a hitelt, de nem koczkáztathatja.
A kerdéses veszteség átalában nem compromittál semmit. Nem a társaság fönmaradását, nem egyéb intézeteket, mint ezt a Nemzeti Ujság „hiteles kutfői” beszélik.
Már az első napi közgyülés jegyzőkönyvében hallottuk beiktatva lenni a társasági tagoknak azon meggyőződését, miképen a társaság állapota koránsem kétségbeejtő, sőt inkább még mindig képes elfoglalni azon helyet, mellyet mondhatni a világpiaczon már elfoglalt. Tehát a társaság existuntiája veszélyezve nincsen. Nem tagadhatni, hogy a veszteség nagy, de a társaság erejét még föl nem emészti. Ha jól emlékezünk, mondva volt a közgyülésen, mikint a befizetett tőke mintegy 300,000 forint, a veszteség pedig 84000 forint, de e veszteség nem is egészen a befizetési tőkét terheli. Mert az első évben képzett tartalékpénztár 22,000-nél többre ment. S igy a befizetési tőkére csak 62,000 pforint hárul teherül. Ebből egy tetemes rész per alatt van, s ha bár a pertárgyát bizonyosnak nem mondhatni is: még is van hozzá reménység. Aztán a veszteség julius végeig számitandó csak. Azóta pedig a munkálatoknak igen kedvező menete van a közgyülésen tett jelentés szerint, s igy már eddig is egy két ezer forint reparáltnak tekinthető. A tőke vesztesége tehát nem is olly nagyon érzékeny, s még mindig nagyobbnak hagyja azt föl, mint minő volt, midőn a társaság megkezdte munkálatait, nagyobb mint minővel első évében 20,000-nyi tartalékpénztárt volt képes megalapitani.
Társaságunk existentiája a veszteség által még azért sincsen compromittálva, mert hitele, istennek hála, még a legujabb időben olly pazar trombitával szórt hiresztelések következtében sem látszik szenvedni semmit is. A bécsi viszonyok sok ottani bankászt arra inditottak, hogy számosabb pesti házak irányában elzárnák a hitel-adást társaságunk iránt, köszönet ügybarátink bizodalmának, illyesmi nem történt. Megrendelésekkel folyvást tiszteltetik társaságunk. Eszközléseivel megelégedést arat, megnyugvást terjeszt. Nem tudni ugyan, mit hoz a legközelebbi percz annyi temondák után, de remélleni még is szabad, hogy a mint ezek semmiségökre reducáltatnak: ugy kedvezetlen hatásuk nem leszen ott, hol a társaság hitelét két éves szilárd, becsületes, gáncstalan munkásság által volt szerencsés kiérdemelni.
Tetemes tőkével, rendületlen hitellel pedig társaságunk előtt nincsen elzárva a lehetség, hogy ez évben ismét tetemes nyereségeket valósitson. Első évében az ügyviteli költségek leszámitásával eszközlött 17%-en felül hasznot, s igy miért kellene kétségbe esni, hogy a Nemzeti Ujság által emlitett 13% olly nehéz behajtásu lenne.
Nem compromittál társaságunk vesztesége semmi más intézetet sem. Saját veszteségét önmaga el birja, s mig tőkéje van: addig természetesen könyveinek semmi számlapja sem foroghat veszélyben. A „hiteles kutfők” igen kevés hitelre érdemesitik tehát magokat, midőn a tengerhajózó társaságot s a bánsági lisztmalomtársulatot a „mi társaságunk deficitje által tökéletesen semmivé tetteknek” mondják. – A tengerhajózó társaság, a lisztmalom-társulat külön, önálló társaságok, miknek saját kormányzó testületeik vannak, miknek üdve és diszlete tehát nem a kereskedelmi 1279társaságtól függenek. A tengerhajózó társaság pénzei ugyan a kereskedelmi társaságnál vannak befizetve, hanem ez öszveg csekélység a kereskedelmi társaság tőkéjéhez képest, melly fedezetül ott állana, ha a tengerhajózó társaság számlapja nem volna rendében. – A lisztmalom-társaság pedig még befizetéseket nem is tőn, tehát a kereskedelmi társaság deficitje által semmiképen nem érdekeltethetik. – Ime a „hiteles kutfők” ennyire nem hiteles dolgokkal tölték tele a Nemzeti Ujság tárczáját. – Üres temondák azok, ha fölvilágositatnak; hanem iszonyun veszélyesek a rosz iránt annyira hiszékeny közönség előtt, mig élők vétetik. Azért ismét mondjuk, szent kötelesség a kényesebb természetü ügyek körül lelkismeretesen megválasztani a „hiteles kutfőket,” mik után kedvezetlen hirek terjesztessenek.
Mind „ezek következtében mondottak le a társaság választmányi tagságáról Burgmann és Kanicz nagykereskedők;” ezt is igy tudja a Nemzeti Ujság. Mi jelen voltunk a közgyülésen, hol lemondó leveleik fölolvastattak. S azokban ez urak nem ezen, nem is illyen motivumoknak irták alá neveiket. S nem is tehették volna, mert hiszen tagjai voltak a tavali választmánynak.
„Dumcsa és Weisz. B. urak sem vállalták el a választmányi tagságot” természetesen a fölebbi okokból, mondja a Nemzeti Ujság. Nem azon okokból nem vállalták el, – mert a censurának, mellyet részint az ő votumokkal is (Dumcsa ur jelen volt a közgyülésen) hozott a közgyülés, eredménye előtt illy motivumokat alaposan s férfihoz illőleg nem is használhattak volna. Aztán meg már el is vállalták mind Dumcsa Döme, mind Weisz Bernát ur a választmányi tagságot, a legközelebbi közgyülésig, hol az igazgatás formájáról alkalmasint ujabb szabályok lesznek hozandók.
Ime egy kis jóakaratu érdeklettség s utána-járás mellett is ekkint lehet csaknem rágalmakig fajuló, mindenesetre elhirtelenkedett vádoskodás szinét magokon viselő hirharangozásokat elcsititani. Azért kérjük társaságunk, hazánk, kereskedési érdekeink, de meg saját interessénk nevében is a hirlapok tisztelt szerkesztőségeit: ne hamarkodják el meg nem vizsgált hirhordással a legkényesebb ügyeket, hanem legyenek várakozással, mig a tárgyalás oda fog megérni, miszerint a társaság maga, hivatalos közleménynyel, fogja tudatni a nyilvánosságra bocsáthatókat.
Kérjük egyszersmind a tisztelt szerkesztőségeket, mik társaságunk iránt jó indulattal vannak, kivált a Nemzeti Ujságot, melly „e nemzeti reményünk” compromissiójára olly sokat tőn, akarják e fölvilágositó szavainkat lapjaikba is fölvenni. –
Pesten septemb. 22-kén 1846. A magyar kereskedelmi társaságnak egy érdeklettje.
